
Vélemények (38)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Nem tudom, hogy mennyien tudják, John Carpenter klasszikusa egy "low budget" indie mozi, amit mégis a mai napig szinte mindenki ismer. Minden idők legtöbb bevétellel rendelkező független mozija Carpenter mesternek. És itt, ebben a filmben debütált Ja... Teljes kritika
John Carpenter. Kevés olyan élő személyt tudnék írni, aki oly mély nyomot tudott hagyni a horror műfajában, mint ő, hisz filmjei tulajdonképpen a 70-es évek végétől egészen a 90-es évek közepéig meghatározók voltak, bár talán inkább a korai alkotásai... Teljes kritika
Mit is lehetne írni az első Halloween filmről, hiszen egy műfajteremtő alkotásról van szó. Slasher-alapmű, amely idén lesz 40 éves, s természetesen itt-ott meglátszódik rajta a kor, de meg kell hagyni, hogy feszültségteremtésben még mindig megállja a... Teljes kritika
Régebben láttam már, de igazság szerint a 2018-as Halloween című film, amely ennek a folytatása az előtt néztem meg, mivel jó pár részre nem emlékeztem már. Nem tagadom voltak pillanatok amikor kicsit kezdtem bele unni, mert voltak benne olyan hossza... Teljes kritika
A horrorfilmekre gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen, de így 40 év távlatából borzalmasan vontatott és unalmas. Alig történik valami, a gyilkolások is lightosak, finoman szólva is. 78-ban biztos rémisztőnek hatott a folytogatás, de egy mai gyakorl... Több
A slasher film tankönyvi példája. Az első jelenet egy iszonyatos "felütés", onnantól kezdve pedig remek atmoszférát teremt John Carpenter a képi beállításokkal és a zenehasználattal, meglepett, hogy sokkal inkább épített a feszültségkeltésre, mint a kaszabolásra (ahogy a legtöbb alkotás ebben a zsánerben).
Hasonló filmek
Bevallom őszintén, eddig még nem láttam ezt a filmet, de itt volt az ideje már bepótolni. Nekem nem tetszett annyira, mint másoknak, szerintem velem van a baj, valamint 78-ban ez nyilván nagyobbat ütött, ahhoz képest viszont a filmen nem látszik, hogy ilyen régi, max. a hangeffekteken és a díszleteken, de amúgy ennyi. Nem az a hű, de izgalmas film, de kétségtelenül e film miatt született meg a filmtörténelem egyik legismertebb horror karaktere, szóval már önmagában megteremtett valamit ez a film. Leköt, elszórakoztat, de arra van, hogy leülj, és megnézd, úgy, hogy ha még ezer sebből is vérzik.
Az egyik első slasher, ami korszakalkotó volt. És a mai napig meghatározó. Bár a folytatások, újrafeldolgozások rendre elhasaltak, viszont ezt az alapdarabot vétek kihagyni, ha még nem láttad. Apropó, egy kis érdekesség: a kislány a filmben az 50-es évekbeli dolgot nézi. A magyar szinkronban viszont a hanghoz Carpenter 1982-es filmjét vágták be. Ez csak egy kis baki? :)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
John Carpenter és Debra Hill filmje... Igen-igen, Debra Hill is beszállt a rendezésbe, noha csak egy pár perc erejéig! Miből lesz a cserebogár, ugyebár? Az első Michael (nem a gyermek, hanem már a felnőtt), Nick Castle és Carpenter osztálytársa volt.... Teljes kritika
Közeledve az új Halloween filmhez (ami végre kis hazánk mozitermeit sem kerüli majd el) épp aktuális lett számomra egy kis nosztalgiázás egyik régi (de el nem felejtett) kedvencemhez, John Carpenter örökzöld klasszikusához! Nos maga a film szerintem,... Teljes kritika
Én ezt a filmet tekintem a horrorfilmek alfájának. 1978 -ban készült és csak ezt követően született meg Jason figurájának péntek 13 legendája. Óriási a sztorit végig kísérő zene és hangeffekt "orgia", mesteri Carpenter feszültségfokozása és zseniális... Több
Folyamatosan csak a meglepetések hatása alatt voltam. Látványban szinte tökéletes és lélegzetelállító tud lenni, ez szerencsére nem megy a történet rovására sem.
A rendezőnek vannak sokkalta jobban sikerült filmjei a listán. Az elején nagyon tetszett a film alatt használt zene, de 10 perc után már inkább az idegeimen táncolt. Ennél az alkotásnál nekem nem sok nosztalgiafaktor van, így nem tudok sok pozitívat ... Több