Jonas Brothers: Karácsonyra otthon vagyunk

Mindig is a gyenge pontom volt a karácsonyi filmek kategóriája. Az a fajta guilty pleasure, amit hideg estéken bekapcsolok, és ha még egy kis romantikát is belekevernek, akkor már kész is a boldogsághormon-koktél. Na, ez a film elvileg pont ezt akarta adni, egy kis ünnepi hangulatot, egy kis romkomot, némi musical fűszerezéssel. A hangsúly az elvileg-en van. Mert valahogy az egész olyan összecsapott lett. Időnként majdnem sikerül poénosnak lennie, de aztán mindig megmagyarázzák, mintha félnének, hogy nem értjük, így meg pont nem üt. A legnagyobb bajom viszont az volt, hogy végig úgy éreztem magam, mint egy idegen az ünnepi vacsorán: mindenki ismeri a belsős poénokat, csak én nem. Mintha egy csomó mindent kihagytak volna, így a karakterek döntései is teljesen randomnak tűnnek, pedig ez aztán tényleg nem egy bonyolult történet. Összességében olyan az egész, mintha a Jonas testvérek csináltak volna egy kedves kis karácsonyi filmet a családjuknak ajándékba… aztán valaki azt mondta: „srácok, ez egész jó, dobjuk ki a nagyvilágnak!” Csakhogy ahhoz meg nem elég jó. Egy kuckós, ünnepi háttérzajnak elmegy, de ha valódi karácsonyi varázst keresel, akkor ez inkább csak egy félbehagyott díszítés a fa oldalán.