Megfojtott virágok

Indokolatlanul hosszú, ez a történet belefért volna másfél órába is. De engem akkor is untatott volna.

DiCapriónak kétféle filme létezik: van, ami szórakoztató és van, ami Oscar-esélyes...

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Szó szerint bicskanyitogató volt nézni ezt a filmet... pillanatok alatt felhúztam magam. Amilyen okosnak gondolták magukat az oszázsok, épp annyira voltak ostobák és naivak a fehérekkel szemben. Nem akarom elhinni, hogy 1 teljesen más kultúra, népcso... Többport, faj engedte a vegyes házasságot abban az időben... de lehet, hogy tényleg utána kell olvassak, mert számomra ez elég furi. Lépten-nyomon „boldog” házaspárok tömkelege tódult mindenfele a híítelen fekete arany által meggazdagodott indiánok, és a „leszartalak, utállak eddig tollasék” fehér népek között. Valahol nem tudtam őket sajnálni a borzasztómód ostobaságuk miatt, holott a gyilkosságok jócskán tornyosultak, ők igencsak sejtették már, kik állnak a háttérben, és MIÉRT(!!!), de ennek ellenére is boldogan kísérték oltárhoz libasorban, dobot verve, tollal hadonászva lányaikat a biztos halál kezei közé... Mocskos, számító, kapzsi, haszonleső söpredék emberek végül megkapták a jussukat... sajnos igen későn, de szerencsére utolsónak mondható lépteivel megmentette a még megmaradt népét s vagyonukat a meg nem(sikerült) fojtott virág... Molly.

Nem ez lesz a kedvenc filmem Scorsese-től, de... Igen, egyértelműen elnyújtott (néha feleslegesen is), néha már unalomba hajló, de felvet sok-sok kérdést, és én szeretem az olyan filmeket, ami után lehet egy kicsit töprengeni. Megvannak a konkrét kér... Többdések is közvetlenül a filmmel kapcsolatban (pl.: Ernest egy bugyuta, kihasználható ember, aki – egyébként – rajongásig szereti a feleségét?), ugyanakkor ezen jócskán túlmutató kérdések is felmerülhetnek az emberben, pl. hogy mi lenne a helyes megoldás az őslakosokkal kapcsolatban (akár Észak-Amerikában, ahol már nincs jelentős mozgástér, akár Dél-Amerikában, ahol még ma is élnek a civilizációtól elzárt törzsek). Szükséges-e az állami támogatás, vagy integrálódjanak, ahogy tudnak? Mi történne, ha elengednék a kezüket? Élnének izoláltan és 200 év társadalmi hátránnyal? Jó megoldás-e, hogy a támogatásból kaszinókat üzemeltetnek adókedvezményekkel, és hatalmas az alkoholizmus a közösségeikben? Jó-e, hogy felvetődik a filmben is elhangzó kérdés, hogy látott-e már oszázs/indián embert dolgozni? Sok kérdés, nyilván egzakt válasz nélkül, de igen, valójában nem lehet rossz a film, ha hirtelen ennyi kérdés felmerül. 7/10.

A filmet ugyan még premier napon néztem a moziban, eddig nem is akartam értékelni, lehúzni a filmet, de ma ismét a kezembe került a könyv, és beleolvasva felidézte, mekkora csalódást okozott a film. Nos, aki olvasta a könyvet, és látta a filmet, nyil... Teljes kritika

Az oszázs indiánok átvették a fehér ember torz értékrendjét, szokásait és a földjükön található olajnak köszönhetően gazdagon élhettek. Ezzel azonban ismét csak a fehér ember célpontjai lettek. A negatív karaktereket játszó De Niro és DiCaprio nem válik igazán ellenszenvessé, az indiánok aljas meggyilkolása nem kap elegendő drámaiságot a történetben. Az oszázs indiánokat iszákosnak, bajkeverőnek, züllöttnek ábrázolja a rendező. Ahogy az Oppenheimerben, ebben is azt éreztem, mintha szándékosan elvették volna a történet drámaiságát, talán így próbálva az őslakosok ellen elkövetett népirtás bűne alól kibújni. Lassan építkező, él nélküli történet, három óra helyett két óra is bőven elég lett volna.

Hiába a színészek, ez valami borzalmasan unalmas volt.

Attól, hogy Caprio játszik benne meg pár „jobb” színész, nem jelenti azt, hogy egyből jó is az, amiben ő szerepel. Ez is olyan. Három óra kicsit kegyetlen volt, de napi egy órával meg lehetett nézni. Ezt egyben megnézni kínzás, annyira nem volt azért jó, hogy egyben nekifusson az ember.

Minden pillanat izgalmas! DiCaprio újabb karakterre képes, De Niro hozza a sajátos figuráját. Zseniális az összes színész egytől egyig. Scorsese ismét alkotott, és még a filmbe is belopja magát. :) Kötelező darab.

A képmutató USA sokadszorra ismét a „szemünk előtt” lepleződött le. Teljesen más cselekményt vártam ettől a mozitól.

Jelentéktelen történet, engem nem hatott meg, és túl hosszú!

Én nem állítom, hogy népcsoportok elnyomása és kizsákmányolása egyedi jelenség lenne, s ne történne meg folyamatosan a világban most is, e percben. Valójában, ha most, e szent pillanatban úgy érzed, nem vagy kizsákmányolva, akkor az két dolgot jelent... Többhet: 1 – nem veszed észre, nem vagy tudatában, 2 – te vagy a kizsákmányoló. Egyszerűen így működik a világ. NEM a kapitalizmus, nem a nyugati gazdaság… hanem A KOMPLETT VILÁGTÖRTÉNELEM abból áll, hogy az egyik nép leigázza a másikat, hogy jobb legyen nekik, mint amazoknak. Mi azért élünk jól, mert mások rosszul. Azért van olcsó cipőd, mert azt egy laoszi gyerek 2 dolláros napi bérért legyártja. Sajnálom, ez a szomorú igazság. Szembe merünk-e nézni azzal, hogy a társadalmunk, gazdaságunk jóléte milyen szenvedés árán születik? Hogy a kapzsi ember (nem mondom, hogy fehér, mert a világ legnagyobb rabszolgatartói még csak nem is fehérek, hanem az adott nép urai, jellemzően feketék, ázsiaiak, arabusok…) erővel elveszi, ami kell neki, s abból saját magának teremt jólétet, ami később lecsordogál a társadalom más rétegeibe is. Ugye tudjuk, hogy ez nem új találmány? A komplett ókor a rabszolgatartásról szólt, a komplett középkor a feudalizmusról, az újkor a kolonizálásról, a modern kor pedig… nos, csak nézzetek körbe a világon. Minden, ismétlem: MINDEN országnak, népnek, nemzetnek meg lehetne írni a dicső történelmét, de ugyanúgy, PONTOSAN UGYANÚGY a dicstelent is, és talán az a könyv jóval vaskosabb volna. Nincs olyan, hogy egy nép makulátlan. (Először ide írtam egy jóóóó hosszú bekezdést a világpolitikáról és történelemről, de az már annyira messzire vitt volna a filmtől, hogy inkább elteszem későbbre.) Mai filmünk fő témája a szembenézés egy nép dicstelen múltjával, s ezt nem más, mint korunk talán legnagyobb filmrendező zsenije, Hollywood egyik utolsó klasszikus filmművésze, Martin Scorsese tálalja nekünk ebben a westernjellegű, kicsit krimis, kicsit maffiózós filmben, ami a XX. század eleji, olajlázban tobzódó Amerikába kalauzol minket. No, de mi történik ebben a bő 3 órás opuszban? Az oszázs indiántörzs csak egy volt a sok közül a saját kis rezervátumukban, élték a rezervátumos indiánok nem könnyű, de többé-kevésbé autonóm életét az amerikai társadalom peremén, a kopár megyéjükben. A XIX. század végén olajat találnak a földjükön, de a világot ez nem igazán érdekli. Hanem az 1910-es években beindul a motorizáció, és hirtelen eszetlen sok lóvé szakad az oszázsok nyakába. A történetük számos helyen elolvasható. Gyomorforgató az a végtelenül inkorrekt rendszer, amiben élniük és halniuk kellett, és amit a film többé-kevésbé jól bemutat egy igaz történetet leíró regény adaptációjaként. Az olajvagyonra szert tevő oszázsokat egyre-másra gyilkolják, és mind a helyiek, mind a hatóságok szemet hunynak a dolog fölött, mígnem már olyan mennyiségű hulla lesz, és az indiánok annyira elkeserednek és rettegnek, hogy a kormányzatnak nincs más választása, mint az akkor épp alakulóban lévő FBI-t a helyszínre küldeni, hogy göngyölítse fel a rettegésben élő indiánok soraiban történő haláleseteket. Bár a regény a nyomozás szemszögéből mutatja meg a történteket, Scorsese úgy döntött, ő inkább a helyiek közt kezdi a mesét, és azt hiszem, ez a legjobb döntés volt, mert így nem egy nyomozós filmet kapunk némi indiánosdival, hanem a fentebb említett műfajegyveleget. A megye kvázi ura az egyébként marhagazda Király (Robert De Niro), aki látszólag jó barátságot ápol az őslakosokkal. Hozzá érkezik az I. világháborút megjárt unokaöccse (Leonardo DiCaprio), aki nem túl éles kés, de mégis felkelti az egyik gazdag indián leányzó figyelmét, és csakhamar egymásba szeretnek, összeházasodnak… Azonban egyik haláleset követi a másikat, például ennek a lánynak is hullanak a testvérei sorra. Mert a trükk a dologban, hogy a föld alatti kincsekből a földtulajdonosok járadékot kapnak, ettől lettek iszonyú gazdagok. Nem maguk az indiánok az olajvállalkozók (ez nem a Dallas, és nem a Ewing Olajtársaság…), hanem a kitermelő cégek fizetik ki őket a bevételből, így effektíve munka nélküli jövedelmük van pusztán abból, hogy övék a föld, amin az olajkút üzemel. S ez a járadékjog örökölhető… és bizony, nem muszáj original oszázs indiánnak lenni az örökléshez, csupán a megfelelő nőt kell elvenni, és a megfelelő rokonságot legyilkolni ahhoz, hogy összegyűjtsd a járadékaikat. Nem kevesen pedig pokémonosat játszanak a járadék-joggal: „szerezd meg hát mind!” Nem nagy spoiler: a Google első találata az „oszázs indián” keresőkifejezésre az Index cikkét hozza, ami nagyjából képbe is hoz mindenkit a helyzettel. Érdemes átolvasni legkésőbb a film után – mert előtte talán ellő néhány fordulatot a sztoriból! Nos, mivel a film egészen a közelmúltban futott a mozikban, és online is csak most jelent meg, ezért még biztosan nagyon sokan nem láttátok, úgyhogy ennél többet nem is árulok el róla. A szinopszis a trailerből meglehet, noha én szándékosan SOHA nem néztem meg az előzetest. Annak a megtekintésével, valamint a fentebb említett Index cikk segítségével könnyen összerakható, mi is fog történni, úgyhogy ne rontsátok el a saját élményetek. Ennek ellenére, vagy épp ezért MUSZÁJ látni ezt a filmet. Ennyire őszintén ritkán látunk szembenézést egy nemzet mocskos történelmi bűneire. De ez a film nem csak arról szól, hogy a rohadék amerikaiak miképp fosztottak ki egy őslakos népet. Nem… ez a film arról szól, hogy az ember embernek farkasa. Ez egy esettanulmányon keresztül mutat nekünk tükröt, még akkor is, ha nekünk itt Közép-Kelet-Európában ezt nehéz is átélni, hiszen a magyarok ilyen tekintetben nem voltak gyarmatosító nép – de azért él(t) a Kárpát-medencében nem egy olyan nemzet, akiket elnyomtunk, kizsigereltünk, megfosztottunk jogaiktól stb. Úgyhogy valahol mégiscsak szembe kéne ezzel nézni, még akkor is, ha az uralkodó eredetmítoszunk szeretne valamiféle dicső múltat kreálni. Az volt a megfigyelésem, hogy minden nagynevű színész, aki ebben a filmben játszik, az rohadékot alakít. A névtelen, félamatőr vagy kevéssé ismert B- és C-vonalbeli színészek a „jók”, már ha van ilyen egyáltalán. Illetve a másik fun fact, hogy épp az az alakuló FBI veszi kézbe a nyomozást, aminek a megalapításában a Leonardo DiCaprio alakította J. Edgar közreműködött a Clint Eastwood által rendezett filmben bő 10 éve. A Megfojtott virágok hosszú, játékideje bő 3 óra, amit nagy odafigyeléssel illik nézni, mert néhány fontos dologra annyira nincs idő, hogy 35 másodpercben, két snittben és 4 mondatban tudják le. Talán egy 5x1 órás minisorozatként jobban kifejthető lenne a sztori, de az már nem a nagybetűs MOZI, aminek Scorsese a koronázatlan királya, hanem a televízió. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki a klasszikus filmmesélést ugyan úgy szereti, mint a nagy emberi tanulságokat, mindezt nagyjából a világ legjobb rendezőjétől AAA-listás színészekkel. Jó szórakozást – már ha ezen tudunk szórakozni…

Egy mai napig égető problémára hívja fel a figyelmet. A legyilkolt őslakosok maradéka képtelen beilleszkedni abba a környezetbe, amit szánnak nekik. Amit a demokrácia nevében egyik kézzel odaadnak, azt kamatostól veszik vissza a másik kezükkel. Ez a mai napig így történik. Sosem fog Oscar-díjat kapni ez a film, sőt még jelölni sem fogják, mert nagyon nem fog tetszeni a jelölő bizottságnak, mert magukra fognak ismerni a nemindián karakterekben. Nem fog tetszeni például az, hogy a főgonoszokat kétszer is lezsidózzák, vagy egy darab néger sincs a filmben, és még egy aprócska mellékszereplő sem buzul, így nem teljesülhetnek a követelmények a jelölésre, sorry, next time!

A „Killers of the Flower Moon” is azok közé a filmek közé tartozik, amiket nehéz volt végigülni hosszuk miatt, de összességében mély nyomot hagytak lelkemben. Nagyra értékelem Scorsese rendezését, ami állandóan érvényesítette a történetnarratívát a s... Többztoriban, ahelyett hogy elkalandozott volna; valóban egy megdöbbentő történetet hozott el az amerikai történelemből, ahol semmi sem fékezte meg a kapzsiságot.