Én nem állítom, hogy népcsoportok elnyomása és kizsákmányolása egyedi jelenség lenne, s ne történne meg folyamatosan a világban most is, e percben. Valójában, ha most, e szent pillanatban úgy érzed, nem vagy kizsákmányolva, akkor az két dolgot jelenthet: 1 – nem veszed észre, nem vagy tudatában, 2 – te vagy a kizsákmányoló. Egyszerűen így működik a világ. NEM a kapitalizmus, nem a nyugati gazdaság… hanem A KOMPLETT VILÁGTÖRTÉNELEM abból áll, hogy az egyik nép leigázza a másikat, hogy jobb legyen nekik, mint amazoknak. Mi azért élünk jól, mert mások rosszul. Azért van olcsó cipőd, mert azt egy laoszi gyerek 2 dolláros napi bérért legyártja. Sajnálom, ez a szomorú igazság.
Szembe merünk-e nézni azzal, hogy a társadalmunk, gazdaságunk jóléte milyen szenvedés árán születik? Hogy a kapzsi ember (nem mondom, hogy fehér, mert a világ legnagyobb rabszolgatartói még csak nem is fehérek, hanem az adott nép urai, jellemzően feketék, ázsiaiak, arabusok…) erővel elveszi, ami kell neki, s abból saját magának teremt jólétet, ami később lecsordogál a társadalom más rétegeibe is. Ugye tudjuk, hogy ez nem új találmány? A komplett ókor a rabszolgatartásról szólt, a komplett középkor a feudalizmusról, az újkor a kolonizálásról, a modern kor pedig… nos, csak nézzetek körbe a világon.
Minden, ismétlem: MINDEN országnak, népnek, nemzetnek meg lehetne írni a dicső történelmét, de ugyanúgy, PONTOSAN UGYANÚGY a dicstelent is, és talán az a könyv jóval vaskosabb volna. Nincs olyan, hogy egy nép makulátlan.
(Először ide írtam egy jóóóó hosszú bekezdést a világpolitikáról és történelemről, de az már annyira messzire vitt volna a filmtől, hogy inkább elteszem későbbre.)
Mai filmünk fő témája a szembenézés egy nép dicstelen múltjával, s ezt nem más, mint korunk talán legnagyobb filmrendező zsenije, Hollywood egyik utolsó klasszikus filmművésze, Martin Scorsese tálalja nekünk ebben a westernjellegű, kicsit krimis, kicsit maffiózós filmben, ami a XX. század eleji, olajlázban tobzódó Amerikába kalauzol minket.
No, de mi történik ebben a bő 3 órás opuszban? Az oszázs indiántörzs csak egy volt a sok közül a saját kis rezervátumukban, élték a rezervátumos indiánok nem könnyű, de többé-kevésbé autonóm életét az amerikai társadalom peremén, a kopár megyéjükben. A XIX. század végén olajat találnak a földjükön, de a világot ez nem igazán érdekli. Hanem az 1910-es években beindul a motorizáció, és hirtelen eszetlen sok lóvé szakad az oszázsok nyakába.
A történetük számos helyen elolvasható. Gyomorforgató az a végtelenül inkorrekt rendszer, amiben élniük és halniuk kellett, és amit a film többé-kevésbé jól bemutat egy igaz történetet leíró regény adaptációjaként. Az olajvagyonra szert tevő oszázsokat egyre-másra gyilkolják, és mind a helyiek, mind a hatóságok szemet hunynak a dolog fölött, mígnem már olyan mennyiségű hulla lesz, és az indiánok annyira elkeserednek és rettegnek, hogy a kormányzatnak nincs más választása, mint az akkor épp alakulóban lévő FBI-t a helyszínre küldeni, hogy göngyölítse fel a rettegésben élő indiánok soraiban történő haláleseteket.
Bár a regény a nyomozás szemszögéből mutatja meg a történteket, Scorsese úgy döntött, ő inkább a helyiek közt kezdi a mesét, és azt hiszem, ez a legjobb döntés volt, mert így nem egy nyomozós filmet kapunk némi indiánosdival, hanem a fentebb említett műfajegyveleget. A megye kvázi ura az egyébként marhagazda Király (Robert De Niro), aki látszólag jó barátságot ápol az őslakosokkal. Hozzá érkezik az I. világháborút megjárt unokaöccse (Leonardo DiCaprio), aki nem túl éles kés, de mégis felkelti az egyik gazdag indián leányzó figyelmét, és csakhamar egymásba szeretnek, összeházasodnak…
Azonban egyik haláleset követi a másikat, például ennek a lánynak is hullanak a testvérei sorra. Mert a trükk a dologban, hogy a föld alatti kincsekből a földtulajdonosok járadékot kapnak, ettől lettek iszonyú gazdagok. Nem maguk az indiánok az olajvállalkozók (ez nem a Dallas, és nem a Ewing Olajtársaság…), hanem a kitermelő cégek fizetik ki őket a bevételből, így effektíve munka nélküli jövedelmük van pusztán abból, hogy övék a föld, amin az olajkút üzemel. S ez a járadékjog örökölhető… és bizony, nem muszáj original oszázs indiánnak lenni az örökléshez, csupán a megfelelő nőt kell elvenni, és a megfelelő rokonságot legyilkolni ahhoz, hogy összegyűjtsd a járadékaikat. Nem kevesen pedig pokémonosat játszanak a járadék-joggal: „szerezd meg hát mind!”
Nem nagy spoiler: a Google első találata az „oszázs indián” keresőkifejezésre az Index cikkét hozza, ami nagyjából képbe is hoz mindenkit a helyzettel. Érdemes átolvasni legkésőbb a film után – mert előtte talán ellő néhány fordulatot a sztoriból!
Nos, mivel a film egészen a közelmúltban futott a mozikban, és online is csak most jelent meg, ezért még biztosan nagyon sokan nem láttátok, úgyhogy ennél többet nem is árulok el róla. A szinopszis a trailerből meglehet, noha én szándékosan SOHA nem néztem meg az előzetest. Annak a megtekintésével, valamint a fentebb említett Index cikk segítségével könnyen összerakható, mi is fog történni, úgyhogy ne rontsátok el a saját élményetek.
Ennek ellenére, vagy épp ezért MUSZÁJ látni ezt a filmet. Ennyire őszintén ritkán látunk szembenézést egy nemzet mocskos történelmi bűneire. De ez a film nem csak arról szól, hogy a rohadék amerikaiak miképp fosztottak ki egy őslakos népet. Nem… ez a film arról szól, hogy az ember embernek farkasa. Ez egy esettanulmányon keresztül mutat nekünk tükröt, még akkor is, ha nekünk itt Közép-Kelet-Európában ezt nehéz is átélni, hiszen a magyarok ilyen tekintetben nem voltak gyarmatosító nép – de azért él(t) a Kárpát-medencében nem egy olyan nemzet, akiket elnyomtunk, kizsigereltünk, megfosztottunk jogaiktól stb. Úgyhogy valahol mégiscsak szembe kéne ezzel nézni, még akkor is, ha az uralkodó eredetmítoszunk szeretne valamiféle dicső múltat kreálni.
Az volt a megfigyelésem, hogy minden nagynevű színész, aki ebben a filmben játszik, az rohadékot alakít. A névtelen, félamatőr vagy kevéssé ismert B- és C-vonalbeli színészek a „jók”, már ha van ilyen egyáltalán. Illetve a másik fun fact, hogy épp az az alakuló FBI veszi kézbe a nyomozást, aminek a megalapításában a Leonardo DiCaprio alakította J. Edgar közreműködött a Clint Eastwood által rendezett filmben bő 10 éve.
A Megfojtott virágok hosszú, játékideje bő 3 óra, amit nagy odafigyeléssel illik nézni, mert néhány fontos dologra annyira nincs idő, hogy 35 másodpercben, két snittben és 4 mondatban tudják le. Talán egy 5x1 órás minisorozatként jobban kifejthető lenne a sztori, de az már nem a nagybetűs MOZI, aminek Scorsese a koronázatlan királya, hanem a televízió.
Ajánlom mindenki figyelmébe, aki a klasszikus filmmesélést ugyan úgy szereti, mint a nagy emberi tanulságokat, mindezt nagyjából a világ legjobb rendezőjétől AAA-listás színészekkel. Jó szórakozást – már ha ezen tudunk szórakozni…
Én nem állítom, hogy népcsoportok elnyomása és kizsákmányolása egyedi jelenség lenne, s ne történne meg folyamatosan a világban most is, e percben. Valójában, ha most, e szent pillanatban úgy érzed, nem vagy kizsákmányolva, akkor az két dolgot jelenthet: 1 – nem veszed észre, nem vagy tudatában, 2 – te vagy a kizsákmányoló. Egyszerűen így működik a világ. NEM a kapitalizmus, nem a nyugati gazdaság… hanem A KOMPLETT VILÁGTÖRTÉNELEM abból áll, hogy az egyik nép leigázza a másikat, hogy jobb legyen nekik, mint amazoknak. Mi azért élünk jól, mert mások rosszul. Azért van olcsó cipőd, mert azt egy laoszi gyerek 2 dolláros napi bérért legyártja. Sajnálom, ez a szomorú igazság.
Szembe merünk-e nézni azzal, hogy a társadalmunk, gazdaságunk jóléte milyen szenvedés árán születik? Hogy a kapzsi ember (nem mondom, hogy fehér, mert a világ legnagyobb rabszolgatartói még csak nem is fehérek, hanem az adott nép urai, jellemzően feketék, ázsiaiak, arabusok…) erővel elveszi, ami kell neki, s abból saját magának teremt jólétet, ami később lecsordogál a társadalom más rétegeibe is. Ugye tudjuk, hogy ez nem új találmány? A komplett ókor a rabszolgatartásról szólt, a komplett középkor a feudalizmusról, az újkor a kolonizálásról, a modern kor pedig… nos, csak nézzetek körbe a világon.
Minden, ismétlem: MINDEN országnak, népnek, nemzetnek meg lehetne írni a dicső történelmét, de ugyanúgy, PONTOSAN UGYANÚGY a dicstelent is, és talán az a könyv jóval vaskosabb volna. Nincs olyan, hogy egy nép makulátlan.
(Először ide írtam egy jóóóó hosszú bekezdést a világpolitikáról és történelemről, de az már annyira messzire vitt volna a filmtől, hogy inkább elteszem későbbre.)
Mai filmünk fő témája a szembenézés egy nép dicstelen múltjával, s ezt nem más, mint korunk talán legnagyobb filmrendező zsenije, Hollywood egyik utolsó klasszikus filmművésze, Martin Scorsese tálalja nekünk ebben a westernjellegű, kicsit krimis, kicsit maffiózós filmben, ami a XX. század eleji, olajlázban tobzódó Amerikába kalauzol minket.
No, de mi történik ebben a bő 3 órás opuszban? Az oszázs indiántörzs csak egy volt a sok közül a saját kis rezervátumukban, élték a rezervátumos indiánok nem könnyű, de többé-kevésbé autonóm életét az amerikai társadalom peremén, a kopár megyéjükben. A XIX. század végén olajat találnak a földjükön, de a világot ez nem igazán érdekli. Hanem az 1910-es években beindul a motorizáció, és hirtelen eszetlen sok lóvé szakad az oszázsok nyakába.
A történetük számos helyen elolvasható. Gyomorforgató az a végtelenül inkorrekt rendszer, amiben élniük és halniuk kellett, és amit a film többé-kevésbé jól bemutat egy igaz történetet leíró regény adaptációjaként. Az olajvagyonra szert tevő oszázsokat egyre-másra gyilkolják, és mind a helyiek, mind a hatóságok szemet hunynak a dolog fölött, mígnem már olyan mennyiségű hulla lesz, és az indiánok annyira elkeserednek és rettegnek, hogy a kormányzatnak nincs más választása, mint az akkor épp alakulóban lévő FBI-t a helyszínre küldeni, hogy göngyölítse fel a rettegésben élő indiánok soraiban történő haláleseteket.
Bár a regény a nyomozás szemszögéből mutatja meg a történteket, Scorsese úgy döntött, ő inkább a helyiek közt kezdi a mesét, és azt hiszem, ez a legjobb döntés volt, mert így nem egy nyomozós filmet kapunk némi indiánosdival, hanem a fentebb említett műfajegyveleget. A megye kvázi ura az egyébként marhagazda Király (Robert De Niro), aki látszólag jó barátságot ápol az őslakosokkal. Hozzá érkezik az I. világháborút megjárt unokaöccse (Leonardo DiCaprio), aki nem túl éles kés, de mégis felkelti az egyik gazdag indián leányzó figyelmét, és csakhamar egymásba szeretnek, összeházasodnak…
Azonban egyik haláleset követi a másikat, például ennek a lánynak is hullanak a testvérei sorra. Mert a trükk a dologban, hogy a föld alatti kincsekből a földtulajdonosok járadékot kapnak, ettől lettek iszonyú gazdagok. Nem maguk az indiánok az olajvállalkozók (ez nem a Dallas, és nem a Ewing Olajtársaság…), hanem a kitermelő cégek fizetik ki őket a bevételből, így effektíve munka nélküli jövedelmük van pusztán abból, hogy övék a föld, amin az olajkút üzemel. S ez a járadékjog örökölhető… és bizony, nem muszáj original oszázs indiánnak lenni az örökléshez, csupán a megfelelő nőt kell elvenni, és a megfelelő rokonságot legyilkolni ahhoz, hogy összegyűjtsd a járadékaikat. Nem kevesen pedig pokémonosat játszanak a járadék-joggal: „szerezd meg hát mind!”
Nem nagy spoiler: a Google első találata az „oszázs indián” keresőkifejezésre az Index cikkét hozza, ami nagyjából képbe is hoz mindenkit a helyzettel. Érdemes átolvasni legkésőbb a film után – mert előtte talán ellő néhány fordulatot a sztoriból!
Nos, mivel a film egészen a közelmúltban futott a mozikban, és online is csak most jelent meg, ezért még biztosan nagyon sokan nem láttátok, úgyhogy ennél többet nem is árulok el róla. A szinopszis a trailerből meglehet, noha én szándékosan SOHA nem néztem meg az előzetest. Annak a megtekintésével, valamint a fentebb említett Index cikk segítségével könnyen összerakható, mi is fog történni, úgyhogy ne rontsátok el a saját élményetek.
Ennek ellenére, vagy épp ezért MUSZÁJ látni ezt a filmet. Ennyire őszintén ritkán látunk szembenézést egy nemzet mocskos történelmi bűneire. De ez a film nem csak arról szól, hogy a rohadék amerikaiak miképp fosztottak ki egy őslakos népet. Nem… ez a film arról szól, hogy az ember embernek farkasa. Ez egy esettanulmányon keresztül mutat nekünk tükröt, még akkor is, ha nekünk itt Közép-Kelet-Európában ezt nehéz is átélni, hiszen a magyarok ilyen tekintetben nem voltak gyarmatosító nép – de azért él(t) a Kárpát-medencében nem egy olyan nemzet, akiket elnyomtunk, kizsigereltünk, megfosztottunk jogaiktól stb. Úgyhogy valahol mégiscsak szembe kéne ezzel nézni, még akkor is, ha az uralkodó eredetmítoszunk szeretne valamiféle dicső múltat kreálni.
Az volt a megfigyelésem, hogy minden nagynevű színész, aki ebben a filmben játszik, az rohadékot alakít. A névtelen, félamatőr vagy kevéssé ismert B- és C-vonalbeli színészek a „jók”, már ha van ilyen egyáltalán. Illetve a másik fun fact, hogy épp az az alakuló FBI veszi kézbe a nyomozást, aminek a megalapításában a Leonardo DiCaprio alakította J. Edgar közreműködött a Clint Eastwood által rendezett filmben bő 10 éve.
A Megfojtott virágok hosszú, játékideje bő 3 óra, amit nagy odafigyeléssel illik nézni, mert néhány fontos dologra annyira nincs idő, hogy 35 másodpercben, két snittben és 4 mondatban tudják le. Talán egy 5x1 órás minisorozatként jobban kifejthető lenne a sztori, de az már nem a nagybetűs MOZI, aminek Scorsese a koronázatlan királya, hanem a televízió.
Ajánlom mindenki figyelmébe, aki a klasszikus filmmesélést ugyan úgy szereti, mint a nagy emberi tanulságokat, mindezt nagyjából a világ legjobb rendezőjétől AAA-listás színészekkel. Jó szórakozást – már ha ezen tudunk szórakozni…