
Vélemények (13)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Kellenek az ilyen filmek, hogy a magam fajta pasik is felfogjanak mélyebb értelemben is, hogy milyen nehéz egy nőnek eljutni a valós és minden értelemben vett egyenjogúságig. Kihallott még olyanról, hogy egy feleség sz*rrá verte a a férjét berúgva, mert én nem. De persze hallottam már esetekről, ahol a nő a kétségbeesés miatt, önvédelemből és a sokszori bántalmazás miatt kioltotta egy őt bántalmazó férfi életét. Nos, ez a film azért nagyszerű, mert fizikai bántalmazás nélkül is át tudta adni nekem az üzenetet, hogy bárminemű hivatkozási alapon kihasználni és elnyomni valakit, az már igenis BÁNTALMAZÁS! A történet mélyen szomorú, de egyben üzenet is, hogy a gyengébbnek is van kitörési lehetősége, ha tesz érte, na meg a szerencse. Aki itt a gazdag ügyvéd csajszi, de ne feledd, a takarító munkát és rajta keresztül ezt a kapcsolatot Alex találta meg!
Figyelemfelkeltő sorozat, amely Stephanie Land azonos című könyve alapján készült. Az író saját történetét vetette papírra. Jól építkezett a sorozat résztől-részre. Tetszett benne, hogy sokféle emberi kapcsolatot bemutatott. Reflektál arra, hogy menn... Több
Ez a sorozat valószínűleg mindenkit kicsit máshogy érint meg. Lesz, akinek ismert lesz a felvázolt szituáció, lesz, akinek kevésbé, azonban a történet annyira velősen meséli el egy menekülni kényszerült anyuka sorsát, hogy nehéz nem együttérezni vele és szorítani neki. Nincsenek klisék, közhelyek vagy valószínűtlen jelenetek, csak egy borzasztó szituáció és annak elszenvedői. A sorozatnak akadnak pozitív pillanatai is, de a nyomasztó, levegő nélküli élet végig megmarad. Kényelmetlen mélységekbe merülünk a családon belüli erőszak világában, és rengeteg karaktert ismerünk meg, akik többféleképpen reagálnak egy ilyen helyzetre. Alex eltökéltsége és bátorsága biztosítja az üde színfoltot, a sorozat kiválóan követi őt, Margaret Qualley pedig zseniálisan mutatja be ezt a karaktert. A Maid nem egy vasárnapi délutáni sorozat, de úgy érzem, mindenkinek látnia kell ezt a történetet.
Nem egyszerű témában készült a sorozat. Elgondolkodtató, komoly sorozat. Furcsa volt Nick Robinsont negatív karakterben látni.
Érdekes volt, hogy a való életben is anya-lánya páros játssza a film főszerepét. A történet elgondolkodtató. Érdekes volt látni, hogy a kemény munkával megszerzett pénz milyen hamar el tud fogyni, vagy hogy a jogi sémák mennyire érthetetlenek egy közember számára.
Nyers, kemény és őszinte alkotás egy fiatal anyuka viszontagságos mindennapjairól. Lassú film, a léleknek mesél. Néha ilyet is kell látni.
Hasonló sorozatok
Örültem, hogy nem estek át a ló túloldalára, és nem lett nagyon erőltetett a story. Kemény világ, amit bemutat a sorozat.
Nagyon tetszett. Ugyanakkor az anya karaktere iszonyatosan idegesítő volt. El nem tudom képzelni, hogy kapcsolatot tartanék egy ilyen anyával. Persze, ha nincs az embernek normális támasza, akkor sajnos érthető, hogy mindenbe kapaszkodik.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Jó kis sorozat, de én úgy látom, a feminizmus oldaláról van megközelítve. Alex hibák sorozatát követi el (pl. megáll az autópályán mögötte a gyerekkel), mégis meg tud dolgozni érte, hogy megbocsássa a néző, és pozitív hős legyen. Szemben az apjával, aki 20 évvel ezelőtt elverte az anyját, ami elítélendő, és jól tette, hogy otthagyta. Fel kellett volna jelenteni, és kiszabták volna rá az ítéletet. De 20 év elteltével nem láthatja az unokáját, mert Alexnek ez eszébe jut. Neki nem jár 2. esély? Annak fényében, hogy jelenleg rendes családi életet él új párjával és gyerekeivel. Legalábbis a filmben semmi nem utal arra, hogy bántaná őket. Ezért inkább kockáztatja a gyerek épségét, mindent, mert inkább az utcára megy. A másik Nate. Odavan a lányért, ott lakhatnak, eltartja őket, és bár hajt rá, de amikor visszautasítja Alex, az elfogadja. De ez nem jó neki, inkább visszakefél, amit azért érthető módon Nate már nem fogad el. Ezért 1 kefélés miatt újra az utcán találja magát a gyerekével. De ő a szenvedő anyuka, mindent nézzen el neki az ember.
Nagyon érzékeny témát választottak a film készítői, de igazán jól elkapták és feldolgozták. Könnyű azonosulni a karakterekkel, nyers az egész, nem dédelgeti a nézőt, valódi érzelmeket vált ki.
Felkavaró, gondolatébresztő. Nem volt rész, amin ne sírtam vagy nevettem volna. Receptre írnám föl.