
Érdekességek (17)
A film összbevétele 122 919 055 dollár volt (imdb.com).
A stáblista elején a Columbia-logót fordítva játsszák le.
A film előállítási költsége 70 millió dollár volt, és majdnem 123 milliót hozott vissza. A kritikusoktól pozitív értékelést kapott.
Matthew McCrory fiatalon, 32 éves korában hunyt el, életében ő volt a legmagasabb színész (229 cm), és neki volt a legnagyobb cipőmérete is (amerikai számozással 29 és feles).
George McArthur a valóságban nem csak színész, hanem cirkuszi előadóművész (tűz- és kardnyelő) is. A leghosszabb lenyelt kard Guiness-rekordját is ő tartja.
A cirkuszi jelenetek forgatását egy tornádó miatt abba kellett hagyniuk, és mivel a víz mindent elárasztott, kénytelenek voltak a munkát több hétre beszüntetni.
Burton a film forgatása előtt nem sokkal veszítette el édesanyját, apját pedig két évvel korábban így igazán át tudta élni a szülőtől való elbúcsúzás fájdalmát.
Hasonló filmek
Perspektíva-trükköket alkalmaztak az óriás jeleneteinél.
Mintegy öt órára volt szükség, hogy a boszorkány maszkját elkészítsék.
a Gyilkos túra című film óta először szerepelt filmben. A két film között harmincegy év telt el. Érdekes módon, itt is egy bendzsós embert játszott, ahogy korábban tette a Gyilkos túrában.
Habár az ifjú Edward Koreában landol, a hasbeszélő és a bábuja a filippínók nyelvén, a sziámi ikrek és Edward kantoni kínaiul, a katona, aki leráncigálja a hasbeszélőt a színpadról, mandarinul, míg a többi katona koreaiul beszél.
A bankban, amit Norther Winslow kirabol, Pál levele a rómaiakhoz, 12:1-2 felirat található. „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”