
Vélemények (8)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
A DuPont-botrány (Sötét Vizeken) után egy újabb sorozat, mely az amerikai kapitalista rendszer sötét bugyraiba vezeti a nézőt. Az OxyContin egy ópiát alapú erős fájdalomcsillapító, második generációs heroin. Súlyos függőséget, halált okozhat. A Purdue Pharma úgy vélte, hogy a rákos, gyógyíthatatlan betegek „piaca” nem elég nagy, ezért az OxyContint minden fájdalommal élő amerikai számára elérhetővé tette a hatalmas profitért, úgy árulták mint a cukorkát, a veszélyekről pedig hazudtak. Az OxyContint ma is forgalmazzák. (Közben megjelent a Fentanil az utcán, 50x erősebb mint a heroin, ópiátválságot okoz Amerikában.)
A téma érdekes, viszont a megvalósítás gyenge. Egy flashback halmaz, sz*r színészi alakításokkal (igen, Broderick is sz*r). Végig lehetett nézni, de vártam már a végét nagyon.
A film egy beszámoló valós és elképzelt emberekről és eseményekről, amelyek a „leggonoszabb amerikai család”, a Sackler família által kirobbantott opioid járvány középpontjában állnak. Története Sackler cégének találmánya, az „OxyContin” nevű új gyógyszer és könyörtelen marketingje. A fokozatos függőség pillanatok alatt a kábítószer világába röpíti a felhasználót, a tabletta indokolatlanul eltúlzott – de jól jövedelmező - felírása pedig visszaélésre kényszeríti az orvosokat. Minden epizód bevezetőjeként gyermeküket elveszített, gyásztól sújtott emberek dramatizálják a nézőt, csakhogy ettől nem lett feszültebb a sorozat. A szívszorító nyitányok ellenére az epizódok nem találnak egy kellemes hangot, a karakterek vékonyak, erőtlenek, és hiányzik a filmkészítési finomság. (Érdekes összehasonlításra ad alkalmat a Disney+ Dopesick c. hasonló drámája.) A sokak által ismert nagy név a sorozatban Matthew Broderick (Sackler szerepében), alakítása sem volt kiemelkedő. Az élet írta történet jó alap, de hat órán keresztül ez a minisorozat nem tudta fenntartani a drámai feszültséget, az érzelmi rezonanciát. Ugyanakkor bemutat egy világot; olyan értékes információkat nyújt az egészségüggyel kapcsolatban, mint a gyógyszerekkel való visszaélések, manipulációk miatti közbizalom teljes elvesztése.
A téma érdekfeszítő, a cselekmény forgatókönyve is remek, de a kivitelezés helyenként érthetetlen, fölösleges képi bevágásokkal. A téma komolyságát is elveszik a képi megvalósításban. Kár érte.
Lényegre törő, pörgős vászonra vitel. Szerintem egyszer jó volt, tanulságos. Az, hogy még ma is forgalmazzák, sokat elárul...
Hasonló sorozatok
A Netflix is meglovagolta az OxyContin témát, de közel sem akkor sikerrel, mint a Dopesick c. sorozat. Ott Michael Keaton vitte a pálmát! Ez a sorozat tulajdonképpen a cég szemszögéből mutatja be a dolgokat, ami azért baj, mert egyáltalán nem éreztették igazán és őszintén az emberek szenvedését. Nem jött át a küzdés és a hihetetlen fájldalom, amit a családok átéltek. Míg a Dopesick c. sorozat inkább az egyénre, a valósan átélt eseményekre, a kisemberre és fájdalmára koncentrál, de már-már olyan erősen, hogy csontig hatol, a Painkiller szereplői sem fogtak meg, ahogy a történetvezetés sem. Szóval akit érdekel a téma, annak csak a Dopesick sorozatot ajánlom!!!