
Vélemények (47)
Fejlődik a világ, na. 1987-ben még egy Schwarzenegger kellett, hogy elintézzen egy Predátort, 2022-ben már egy indián tinilány is megteszi. Mindegy, csak ne férfi legyen. Ez is csak egy feminista propagandafilm lett. A lányok nehogy már a család otthonát fejlesztgessék, ahogy azt elvárják tőlük. Tessék menni vadászni a fiúkkal, tessék lázadni a hagyományok ellen. Nem baj, ha kezdő vagy. Ha elég elszánt és rafinált vagy, nemcsak egy sima vadat, de még egy predátort is le tudsz győzni. Kár érte, jó volt a környezet meg minden, csak hát teljesen hiteltelenné vált a feminista erőltetés miatt.
Lehetne kritizálni, hogy így "pc" a film, meg úgy. De ezen most felül kell emelkedni. A film látványos, izgalmas és méltó a Predátor franchise-hoz. Abszolút élveztem a végéig, nemsokára majd újra megnézem.
Alapvetően nem rossz film a Préda, főleg ha valaki elvárások nélkül nézi meg, és nem látta a Predator korábbi részeit. A minimalista történet, sekélyes párbeszédek az üres karakterek és világ, azonban meglehetősen lerontják a filmet. Egyszer meg lehet nézni.
Úgy érzem, hogy egyre bénábbak a Predátorok, akarom mondani a predátoros filmek, ahogy haladunk előre a valós időben. Teljesen elveszítette a lényegét a film és a téma. Csak összehasonlításképpen, amit Schwarzeneggernek egy kiképzett kommandós csapattal is csak úgy sikerült megoldania, hogy a társai mind meghaltak, azt itt egy indiánpáros megteszi, mindenféle modern kütyü nélkül. Miközben az univerzumban utazgató Predátorunk fegyverei a már jól ismert fejlettségi szintűek. Egyébiránt szépen vágott és leforgatott film, vizuálisan kimondottan jó élmény. Szóval Predátor-rajongók csak óvatosan közelítsenek a filmhez, Winnetou-rajongóknak viszont maga lehet a mennyország. :)
Nagyon vártam a filmet, de nem adtam oda az Oscart a csúfnak, de a dobogós helyezést sem, mert valahogy egy kicsit komolytalan lett. Szóval, nem méltó folytatás, de egyszer érdemes megnézni. Antal Nimród-féle verzió sokkal jobb lett. Ez így csalódás, vagy talán moziban kellett volna megnézni.
Bőven nézhető kategória. Az elmúlt Ragadozó részek eléggé gyengék voltak. Ez a rész azokhoz képest jó. Bár nálam még mindig a 1987 film az első!
Hasonló filmek
Ez egy rossz film volt. Nagyon vártam, mert ragadozó film kedvelő vagyok. Történet? Semmi. Azt se tudni, hogy került oda a ragadozó, de lehet, csak hobbi-gyilkos, csak gyakorolni jött. Kedvenc részem, amikor a kisasszony lábát elkapta a medvecsapda, de még azt se mondta, hogy "jujci".
Nagyon jó volt a Prey. Most fejeztük be. Le a kalappal, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz! Nagyon jól áll az egésznek ez az indiános közeg. Eleve nagyon szeretem ezt a settinget, bármiben nézni (1883). Ami tényleg érződik rajta, hogy nem rendelésre, nem muszájból csinálták, hanem mert volt kreatív ötlet az egész mögött, volt elhivatottság, rajongás. Érezni az egész filmen, hogy ezt szívvel-lélekkel csinálták. Kiváló színészt találtak Naru szerepére, a bátyó is nagyon szimpatikus volt számomra a visszafogott, de határozott alakításával. Szépek az instrumentális dallamok, igényes az egész, úgy ahogy van. Folytatás várós! (A kreatív stáblista végén van egy kis utalás is erre, ez is nagyon ötletes brávó!)
Nagy elvárásokkal ültem le megnézni a filmet és nem okozott csalódást! Nekem nagyon bejött ez az új korszak, remélem lesz folytatása...
Fene tudja. Királyhegyi Pál mondta, egy bőrt nem lehet kétszer lerókázni. Ezek afféle utánérzések, CGI-vel, az eredeti Schwarzenegger nemcsak Schwarzenegger miatt volt jobb, a sztori ötletesebb volt stb. Ledolgozható.
Predátor az észak-amerikai indiánok ellen? Na, ez érdekes! És el is gurult a film. Az újszerűsége nekem bejött, a női ellenlábas állításai is OK (bár a végén abszolút nem stimmelt az indián macsó-kultúrával szembemenő megválasztás), viszont ami nagyon hiányzott, az a Predátor jelenlétét érzékeltető zenei aláfestés, azokkal az ütőhangszerekkel, amit a Shwarzi-féle film óta eddig (azt hiszem) mindig hallottunk, és a predátoros hangulathoz elmaradhatatlan! Az nagyon kellett volna. Akkor nem erős hármas, hanem gyenge négyes.
Már az elejétől fogva sok minden van, aminek nincs értelme. Az első 15 perc tele van hülyeséggel. Aztán gyorsan elindul lefelé a lejtőn. A környezet rendben volt, nincs bajom egy női főszereplővel, de a forgatókönyv még csak nem is amatőr filmminőség. Minden idők legrosszabb predator filmje, ami elég nagy teljesítmény.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Hát, ja. Megnéztem. De azon kívül, hogy folyamatosan kritizáltam a filmet a film alatt, semmi nem történt. Nem maradt a fejemben semmi „emlék” azonkívül, hogy ne nézzem meg újra. Teljesen „komolytalan” film. Bár igaz, ami igaz, egy valamit azért tudott: még lejjebb tette a színvonalat. Itt nem a látványra gondolok (bár az sem egy nagy valami). Sztori? Az ötlet nagyon jó. A Ragadozó és az indián őslakosok. Két valóban harcias nép „összefut”, aztán győzzön a jobbik, vagy akiben nagyobb a túlélési/túlélni akarási ösztön. Ezt a történetet inkább tudom elképzelni a főszerepben (ha már indiánok) egy Billy-szerű harcossal, vagy, ha feltétlenül muszáj nőneműnek lennie (hölgyek, bocs), akkor egy Vasquez-típusú „harci amazonnal”. Nem pedig egy „kislánnyal”, aki most tanulja a célba lövést és a nyomolvasást. Vagy ennek a Ragadozónak kellene évet ismételni. De nem is akarom tovább „bántani” az alkotást. Viszont, ha ez így jó film, akkor a következő rész nyugodtan szólhatna arról, hogy a Ragadozó New Yorkba megy, ahol összetűzésbe kerül Macaulay Culkinnal, aki sztaniolpapírral és csokikrémmel álcázza magát, Majd agyafúrt csapdáival elkapja a vadászt, és jól leszúrja, hogy kicsontozta a plázamikulást. Majd a Ragadozó vissza sem nézve elhúz a naprendszerből, amiben igaza van: ebből a hülye gyerekből egyszer is túl sok… Szóval ennyi. Popcorn movie. Semmi extra, semmi több. Szerintem ez a film elpazarolt idő. Kiszámítható. Aki gonosz, abból darált hús lesz.