Visszatérés Szöulba

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A film egy pár mondatban összefoglalható egyszerű, de súlyos érzelmi helyzetet ábrázol. A hangulata nagyon sajátos, és valahogy annak ellenére, hogy rettenetesen elhúzták az egészet, arra kényszerített, hogy végignézzem, odaszegezett a képernyő elé. Van egy lány, akiről a koreai szülei lemondtak valamikor a koreai háborút követő időszakban, amikor nagyon sok hasonló eset történt, és sok koreai gyerek került külföldi örökbefogadó szülőkhöz. Ez volt Frédérique-kel is, és úgy tűnik, hogy igazán jó családhoz került, mindent megadtak neki az új szülei. Frédérique értesítés nélkül Szöulba utazik, mert találkozni szeretne a származási szüleivel. Végig zűrös a viselkedése, láthatóan nincsenek megdolgozva az azzal kapcsolatos érzései, hogy csecsemőkorában a szülei simán cserben hagyták (legalábbis egy örökbe fogadott tipikusan így szokta érezni, szerintem eléggé jogosan). Egy csomó düh és keserűség jellemzi. Eleinte két hetet akar maradni, de sok év lesz belőle, miközben semmi se úgy alakul, ahogy az megjósolható volna. Nehéz film, és nem is ad semmi feloldozást a bemutatott helyzetre, ott marad az egész lebegtetve és megoldatlanul a film végére. Mégis valahogy magával ragadja az empátiára hajlamos avagy érzelmileg intelligens nézőt szegény csajnak a sorsa.

Ígéretes kezdés után unalomba fullad a film. A fantáziátlan befejezés miatt nálam lecsúszott a közepes értékelésről is.