A méltán elismert Akira Kurosawa mellett sok más japán filmrendező is remek munkákkal gyarapította a filmművészetet („Onibaba”, „Harakiri”, etc.) Közéjük tartozik Hiroshi Teshigahara is, aki a filmjével 1964-ben elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének különdíját. Az a ritkán előforduló filmes „csoda” történt, hogy szerintem az adaptáció egyenértékű az irodalmi alappal. A homok elleni állandó küzdelem szimbolikus értelemben is felfogható, nekem Madách gondolata jutott az eszembe: „A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga.” A két főszereplő játéka zseniális! Embert próbáló lehetett maga a forgatás is, nem szívesen lettem volna a helyükbe. Úgy telt el a néhány perccel több mint két órás játékidő, hogy egy pillanatra sem vált unalmassá. Gyomorszorító érzés volt nézni és a vége sem hozott megkönnyebbülést, de az élmény sokáig elkíséri a nézőt. Ez az igazi filmművészet, olyan gondolatokkal megajándékozni a nézőt, amit egy életen keresztül megőriz magában. Ilyen művekkel a mai filmkínálatban ritka kivételként találkozhatunk csak, ezért érdemes tallózni az archívumok kincsesbányáiban.
Még nem erősítetted meg az e-mail címed!
Kérjük, lépj be a levelezési fiókodba és a regisztrációkor kapott e-mailben kattints a megerősítő linkre.
Ha nem kaptál ilyen e-mailt, akkor kérjük, kattints a lenti "Megerősítő e-mail újraküldése" gombra.
