A város főterén gyermeke játszanak és épp Zorrót utánozzák, ami szinte mindenkinek tetszik, csupán a békebírónak nem. Egy koldus is feltűnik a városban, akiről kiderül, hogy a békebíró embere. Los Angelesben egy hagyomány napjához érkeznek, és ezt megünnepelendő egy lóversenyt akarnak rendezni.… Több

EPIZÓDINFÓ
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Gyermeki hangjátékkal indul ez a rész, ami szerintem jó lett és humoros is, főleg Garcia őrmester. :) Ebben a részben ismét cselszövések kerülnek terítékre, de Zorro eszén nem tudnak túljárni, így marad a jó befejezés. Már igazi háborúra gondolhatunk, hiszen a békebíró egy hajónyi fegyvert vett. Másrészt ez a lovasverseny, amit de la Vegáék nyertek, ez jól jött nekik, közel 4000 pesot számoltam a film alatt. :) Bár így sem szegények! Szólva összességében van itt minden, egy kis kikapcsolódás a gyermekek részéről, és igazi komoly összeesküvés, amit Zorro kihallgat. Az új kapitány, Toledano kapitány viszont gyanakodni kezd, hiszen tőlük akarták ellopni a lőport, és igen könnyen bejutottak a tettesek. Kíváncsi leszek, a következő részben mit tud kideríteni, hiszen elfogták a két tettest. Összességében jó részt kapunk humorral, akcióval, és lóverseny is szerintem jól lett megjelenítve. Bár Rachel hölgyemény most nem volt a középpontban, de jó, hogy szerepel ebben a részben is. Csak ajánlani tudom mindenki számára, remek kikapcsolódás. Üdv, Yosi