Bár a legtöbben talán A galaxis őrzői és a Jurassic World filmekből ismerik, Chris Pratt számos más filmben is megmutatta már tehetségét. Ezek egyike volt a 2021-ben mozikba került A holnap háborúja, amely mostantól a Max kínálatában is megnézhető.

A történet főhőse Dan, az egykori kommandós, aki próbálja megállni a helyét a civil életben. Ám egy nap megnyílik egy portál, amin katonák érkeznek a jövőből. Kiderül, hogy idegen invázió fenyegeti az emberiséget, és mivel a jövőben már nem tudnak önerőből helytállni, visszatérnek a múltba, hogy innen toborozzanak katonákat. Dan is beáll közéjük és bevetésre indul a jövőbe. Ott azonban szembesülnie kell a saját még el sem követett hibáinak következményeivel, amelyek az egész emberiség sorsára is hatással lehetnek. Az egyetlen mód, hogy a háborút megnyerjék, ha visszajut a saját idejébe, de ez szinte lehetetlen.

Ez volt Chris McKay első élőszereplős rendezése, korábban csak animációs filmeken dolgozott. Ezúttal Zach Dean forgatókönyvéből dolgozhatott. A fontosabb szerepekben Chris Pratt mellett Yvonne Strahovski, J.K. Simmons, Betty Gilpin¸ Sam Richardson¸ Edwin Hodge¸ Jasmine Mathews és Keith Powers láthatók.

A kritikusokat megosztotta a film, a Rotten Tomatoes oldalán 51 százalékuk szavazott neki bizalmat, míg ugyanitt a rajongók 76 százalékának tetszett. A Mafab olvasói is utóbbi táborba tartoznak, nálunk is 76 százalékon áll a film tetszési indexe.

Ha kedvet kaptál egy jó kis sci-fi akciófilmhez, és még élő Max-előfizetésed is van, akkor elég az adatlapon a platform logójára kattintanod és indul is a lejátszás. További hasonló filmajánlókat pedig lejjebb görgetve találsz.

akció | kaland | sci-fi | thriller

A futurisztikus háború kimenetele azon áll vagy bukik, hogy egy férfi képes-e szembenézni múltjának kísérteteivel. Az emberiség vesztésre áll az idegenekkel vívott harcban,... több»