Monastario parancsnok továbbra is korbácsolással próbálja az indiánoktól kideríteni, hová szöktek a társai. Közben Zorró, az ifjú Dela Vega Bernandót tanítja gitározni, hogy az esti kirándulásai fedezve legyenek. Monastario nem hagy fel Nacho elfogásával és kitalálja, hogy egy indiánt… Több

EPIZÓDINFÓ
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Minden elismerésem ennek a résznek, hiszen nem csupán egy újabb Zorró-történetet kapunk, hanem egy igazi szellemhistóriát is, ami persze igen gyermekien lett kivitelezve, de azért hatásosan működött. Bernardó szerepe egyre inkább meghatározó, és lassan elmondhatjuk, ő a második Zorró :), de még gitározni azért gyakorolnia kell. Garcia őrmester pedig a hiszékeny, szeleburdi, de jólelkű katona, aki lelkében a jóra törekszik. Ebben a részben is érezni lehet a jóra való törekvést és a jó cselekedetet, valamint azt a laza humort, amit bele tudnak csempészni a színészek. Szerintem a játékuk egészen jó a korhoz képest. Pluszértéknek tulajdonítom, hogy a történetbe belevontak egy másik történetet, ami alapján az események történnek. Ebben talán az emberek hiszékenysége, babonasága vagy talán a szellemekben való hite is közrejátszik. A végkifejlet pedig mosolygós, derűs, és előkerülnek az indián nyilak, amik jó szolgálatot tesznek. Csak ajánlani tudom a család minden tagjának ezt a részt is, szerintem remek lett, kifejezetten remek kikapcsolódás. Üdv, Yosi