Szeretteink körében

Kicsit diszfunkcionális, de összetartó család életének egy szomorú-szép szelete.

Családi dráma, ami egyszerre szép és szomorú, kellemes, vidám és nem csöpögős. Nagyon kellemes az elejétől a végéig.

Krasinskinek szépen sikerült vegyítenie a drámai pillanatokat, amikor az embernek összeszorul a torka a szinte abszurd humorral, sokszor sírtam a nevetéstől. Richard Jenkins pedig egyszerűe zseniális, ezeket a nagypapi szerepeket mintha neki találták... Több volna ki, más már nem is tűnik számomra hitelesnek hasonló szerepben, mindig őhozzá hasonlítom.

A film egy sokszor ábrázolt témáról szól, hogyan változtatja meg egy család életét az, ha egyikükről kiderül, hogy halálos beteg. Az is gyakorta előfordul ezekben a történetekben, hogy az a családtag is hazatér, aki addig messze járt, hogy egy utolsó... Több búcsút vehessen a haldoklótól, amely általában mindig együtt jár azzal is, hogy eddigi kallódó élete fordulatot vesz és a tragédia rádöbbenti arra, hogy mi a fontos az életében. A film tehát ezekkel a sablonokkal dolgozik, hiszen a John Krasinksi által alakított John Hollar ekkor döbben rá, születendő gyermekei anyjával közös kapcsolatának fontosságára, az apjával addig folyamatosan harcoló Ron, aki éppen a válás utáni felépüléssel küszködik, pedig úja értelmet lát az életének. S mindezt egyetlen tragédia /egyetlen esemény köré építi fel a rendező. Bár sok újat nem mond a film, a jól sikerült szereplőválogatás miatt (számomra a Hollar család minden egyes tagja másért volt szimpatikus) a magam részéről élveztem a filmet, kategóriáján belül egy jól sikerült alkotás, még a maga lassúságával együtt is, amely azért egy ilyen tematikánál várható is volt.