A megtévesztés művészete

Van egy kedvenc pólóm, melyen egy lány van gyöngy fülbevalóval. A fekete pólón sugárzik a lány, lélegzetelállítóan gyönyörű. A gyöngy a fülében úgy csillog, mintha igazi volna, igazgyöngy. A póló ujján lila betűkkel van írva, hogy Vermeer. Az asszony vette nekem jó tíz éve egy angol turkálóban. Egy sznob barátom hívta fel rá a figyelmemet, hogy ez a kedvenc képe, a világ egyik leghíresebb festőjétől, és neki személy szerint ez a kedvenc képe. Sajnos Vermeer csak 30 képet festett egész életében, vagy legalábbis ennyiről tudunk. Ezután a kis bevezető után térjünk rá a filmre, melyre nagy várakozással ültem le a fotelbe. Én rendkívül élveztem ezt a filmet, amely (többé-kevésbé) igaz története a művészvilágról, a hamisításról és a második világháborús együttműködésről. A történetben van néhány lenyűgöző karakter, akiket a szereplőgárda rendkívül jól ábrázol. A film megragadja a háború utáni megtorlás hangulatát az együttműködőkön, és feltárja a művészeti „szakértők” hamis világát is. A főszereplő és indítékai kétértelműek, és a háború ködébe burkolóznak. A végére magunknak kell meghoznunk az ítéletet. Hasonlóképpen szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy „mi a művészet?” Vajon mit mondanak nekünk a „szakértők”, vagy az, hogy a gazdagok mennyit hajlandók fizetni? Látlelet: A hamisító képe többet ér, mint az eredeti Vermeer festmény. Én is szívesen elfogadnék egyet...

Ezt a filmet látni kell. Nem szoktam túl sok kritikát írni, de erre a filmre érdemes időt szánni. Különösen, ha szereted az igaz történeteket.

A történet háborús történetből bírósági drámává válik. Mindkét vonatkozásban egyformán érdekesnek találtam. Nagyon élveztem.