Parkoló

Ha nem tudnám, hogy magyar film, el se hinném. Nagyon jól felépített az egész.

Nagyon jól csinálta amit csinált a színészek eszetlenül jól játszottak, tök jó volt. Szuper hangulatot teremtett ez a film, kellően meg volt az az elbűvölő varázsa ami miatt oda szögezett a képernyő elé.

Ez a film remekül mutatja be, az élet állandóságát ugyanakkor változásait is. A Nap minden nap ugyanúgy felkel, miközben a főhős ugyanúgy issza a kávéját, aztán átmegy a gyroszoshoz zuhanyozni, a vendégek mindig jönnek és mennek, de mégis minden nap ... Többmás és más. A két főszereplő teljesen eltérő, csak egy közös pontjuk van: nem engednek. Az egyikük a büszkesége miatt, míg a másik a hatalmát akarja fitogtatni azok felett, akik felett még tudja. Elég kiszámíthatatlan a film, hiszen sosem tudjuk, hogy mi lesz a következő jelenetben. Persze nagy vonalakban előre átlátható, de a kis részletek, amik jóvá teszik ezt a filmet nem mondhatóak megjósolhatónak. Az alakítások hiba nélküliek főleg a két főszereplőnél. A képi világ is megnyerő. Minden pozitívuma ellenére azért azt kell hogy mondjam, az utóbbi években készültek jobb magyar filmek is.

„Családi” film, mert a rendező, operatőr és az egyik szereplő mindegyik Miklauzic. Nem valószínű, hogy több filmet meg fogok nézni M. Bencétől (az első kettőre sem voltam kíváncsi!), mert ez ugyan a vége felé kezd egész nézhetővé válni, de nincs egye... Többtlen normális fazon sem benne. A szerencsétlen Szervét Tibor teljesen olyan, mint a Máris szomszéd a Mézga családból. Valahogy az ő őrültségét jobban meg tudom érteni mint a Légiós életét. A kotyogó „morze” jeleit megfejtő szervilis/szenilis vénember számomra ritka ellenszenves figura, és mégis az ifjúság, Tomi személyében folytatja az őrültségét. Légiós (Lengyel Ferenc) alakítását rettenetesen manírosnak éreztem, még westernfilmben is sok lett volna. Egy magyar filmmel többet láttam, de nem lettem gazdagabb tőle.