Bp 1101

Miféle kategóriába lehetne besorolni ezt a produkciót? Sokat töprengtem. Azt hiszem, ez inkább egy festmény, mintsem egy hagyományos dramaturgiával készült film. (A tartalmát nem tudnám egyértelműen elmesélni.) Egy megfilmesített Vészabó Noémi-festmény, igen harsány színekkel, markáns ecsetvonásokkal, erős fényekkel és árnyakkal, ugyanakkor misztikus, megfejthetetlen gondolatokkal, fura zajokkal és szinte érzékelhető, sejtelmes illatokkal. Nem voltam tőle igazán elragadtatva, de érdekesnek találtam. Egyedül a zene, az összes felcsendülő muzsika nyújtott számomra valódi élményt.

Ez a történet egy különleges "road movie", hiszen a főszereplő autista Wendynek a mindennapi életben való eligazodás önmagában is hatalmas, bátor utazást jelent. A nehéz téma ellenére viszonylag derűs és pozitív hangulatú a film. Nekem kimondottan tetszett.

„– MIÉRT MONDTAD, HOGY NEM TUDOTT ALUDNI EGÉSZ NAP? – Nem tudom, hogy miért mondtam. – CSAK ÚGY MONDTA MAGÁTÓL A SZÁD? – Kicsúszott rajta. – HOGY KICSÚSZOTT, A NYELVED EGY CSÚSZDA? CSÚSZKÁLNAK RAJTA A SZAVAK? … ANYA ÉS APA FOLYTON HAZUDIK. MINDIG MÁST MONDANAK, MINT AMI AZ IGAZSÁG. TE IS HAZUDÓS VAGY? – Hát, néha én is szoktam hazudni, igen. – MINEK? – Hát, mert öö…, azért, mert öö…, sokszor nehéz elmondani az igazat. Tudod? Azért. – DE HÁT NEM IS NEHÉZ, CSAK ELMONDOD, ÉS KÉSZ!” Ilyen egyszerű. Számomra a 6-7 éves forma kislány, Lujzi és a felnőtt Zsuffa Boglárka közötti párbeszéd volt a lényeg. Minden más csak bosszantott. Azt be kell látni, hogy Bogi a gyerekekkel szépen és jól bánt, de ... több»

AZT A MINDENIT! Tegnap este kezdtem bele, de félbehagytam, mert nem akartam éjszakára ilyen nyugtalanító témát. Ma délután fejeztem be. Nagyon ütős, kell még egy kis idő, hogy magamhoz térjek. Hátborzongató, fordulatos és tényleg komolyan elgondolkodtató. A tartalmán túl a filmkészítés technikai fogásai, "trükkös" megoldásai is nagyon tetszettek.

Meglehet, hogy "limonádé, aminek a forgatókönyve semmi meglepetést nem rejtett", ahogy itt olvasható egy korábbi véleményben, én mégis jónak tartom. Számos olyan jelenet van benne, ami önmagában (a konkrét történetből kiemelve) is remek élmény. Akár vidám, akár szomorú vagy megható az a pár perc, mindenképpen építő élmény. Például amikor a család zenés, jelmezes bohóckodással vidítja fel Bernice-t a megalázó iskolai incidenst követően. Aztán Justin Matisse és a kis Travis párbeszéde Ramona nagymama temetése után, továbbá az idősek otthonában Birdee és öreg, demens apukája összeölelkezős, szeretetteljes tánca. Számomra már ezekért a képsorokért érdemes volt megnézni a filmet. És jó szívvel ... több»