Iskola a pult mentén

J. R. (Tye Sheridan) apa nélkül nő fel, az anyjával, a nagyapjához (Christopher Lloyd, avagy a Doki) beköltözve. Ott van a nagybátyja is, Ben Affleck alakításában. A nagybácsinak van egy Dickens nevű kocsmája, könyvekkel, amiket persze senki se olvas, oda piálni járnak. De J. R. ott jön rá, hogy író szeretne lenni. Közben próbálja betölteni a sz*r alak apja által hagyott űrt az életében. Önéletrajzi írásból született film (J. R. Moehringer gyerek- és fiatalkori emlékeiből), George Clooney rendezésében. Clooney szerintem jó rendező, bár nekem kicsit túl nyugis és unalmas tud lenni néha, de nem rossz. A színészek jók, minden megvan egy jó filmhez. De nem lesz mégse átütő az egész, bár a sztori is tartalmas. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy a könyv jobban működhetett. Na meg nekünk annyira nem mond semmit az amúgy Pulitzer-díjas újságíró személye, J. R. Moehringer. Amerikában talán többen ismerik, és jobban tudják kapcsolni a filmet a személyéhez. Benne van a pakliban, hogy második nézésre javulni fog az élmény, lehet, hogy még majd nekifutok. Valami azt súgja, hogy jobban működhet, ha az ember már tudja, hogy hová fut ki majd a történet. Technikai észrevétel: A kisgyerek J. R. egyáltalán nem hasonlít a felnőttebb verzióra, a gyerekre nem ártott volna még futni 1-2 casting kört. Egy fekete hajú és sötét gombszemű kreol olasz gyerekből egyszer csak felnő egy világosabb bőrű és hajú ír fiatalember. Mindent összevetve különben jó film.

George Clooney legújabb rendezése az Oscar-díjas William Monahan (A tégla; Mennyei királyság) forgatókönyvéből formál sablonos tanmesét. A 70-es évek külvárosi Amerikájában játszódó felnövéstörténetben a szabályos időközönként mechanikusan felbukkanó... Több konfliktusok emlékeztetnek csupán a háttérben lejátszódó lelki folyamatokra. A látszólag drámai érzék nélkül komponált filmet kizárólag a karakterükben könnyedén elmerülő színészek teszik nézhetővé. A kocsmabölcsességekből épített mondanivaló és feszültségmentes narratíva végeredményül mégis csak rossz szájízt hagynak maguk után.

Ez a történet ezer sebből vérzik, amiből csak a leglényegesebbet emelném ki. Azt egy OKJ-s írópalánta is tudja, hogy a főhős elé akadályokat kell gördíteni, miközben halad a célja felé, mert különben unalomba fordul a regény. Ebben a filmben nincs ilyen. Na jó, még egy bosszantó amatőrségre rámutatnék: egyik karakter sem fejlődik sehová. Az apa paraszt volt, és az is maradt. A nagybácsi jó fej, és ez nem változik a film végére. Az anya és maga az „író” fiú naiv lelkek, akik élik egyszerű életüket a történet elején épp úgy, mint a végén. Egyedül a mellékszereplő nagyfater mutat be egy látványos fejlődést, és ezzel azonnal kedvencé is válik, de ez nem menti meg a másfél óra lagymatag utazást.

Egy lassú, de értékes film, szerethető karakterekkel. 1x mindenképp nézhető.