
Vélemények (10)
Hol is kezdjem! Kíváncsi voltam a filmre, mert olyan felemás kritikát kapott. Ahogy elkezdtem nézni a filmet, eléggé lassan történnek benne a cselekmények, és egy nagyon unalmas film lett belőle! Pedig többet vártam volna a filmtől. Egyszer nézős.
A 2. világháború leghíresebb merénylete a német diktátor ellen. Gróf Stauffenberg ezredes(Tom Cruise) érdekes szerepben tűnik fel, Brian Singer alkotásában. Habár a 2008-as film rengeteget merít a 2004-es ugyancsak a hadműveletről szóló német filmből, mégis mint (nagyjából) mindig az amerikai film marad fenn az utókornak. Én azt éreztem, hogy a film az első megnézésre a merénylet és az az utáni puccskísérletet nagyon tempós iramban tudja átéreztetni a nézőkkel, így végig fenntartva az érdeklődést. Viszont ha ismerjük a történetet, akkor már nem üt akkorát a film. Tom Cruise és a német főtisztek azért át tudták vinni a háborús szemléletet a Valkűr című filmbe.
A történet előre tudott vége miatt nagy feladatot vállalt magára Bryan Singer, ám mégis egy, a végéig fotelba szögező filmet kaptunk a rendezőtől. Tom Cruise nagyszerű színész. A mellékszereplők remekül lettek kiválasztva. Az ilyen történelmi filmekk... Több
A színészgárda kiváló,de az első nagy szívfájdalmam,hogy Tom Cruise nem alkalmas erre a szerepre,nem volt meg az alázat,és az átélés a játékában.Sajnos.A film megtörtént eseményeket dolgoz fel,és jó amerikai módra,kicsit kiszínezték,így azért kissé h... Több
Igazi katarzis, mikor Hitler hangja megszólal a telefonba. A film igaz sztorit dolgoz fel. Tom Cruise szereplése miatt azt hittem valami ócska kis film , de nem!
A film nem szól többről, mint a megtörtént eseményekről, nem igazán ad ezen felül alapos korrajzot (bár az igaz, hogy mindenki tudja, miről is van szó, de azért kicsit hiányérzete van mégis az embernek) és érzelmileg sincs túltelítve. Ennek ellenére ... Több
Hasonló filmek
Kicsit ósdi, kicsit kopott de egy a maga nemében korrekt film lett a Valkűr. Ismerjük a témát, láttunk már hasonló, jobbat is rosszabbat is, na ez a film pont e kettő között van valahol félúton. Azt hiszem az ilyesmire mondják, hogy tisztességes iparosmunka.
Részben történelmi, részben kalandfilm, részben pedig mindkettő, de egyik sem igazán. Nem egészen értem, hogy mi volt a rendező koncepciója, hogy pontosan mit is szeretett volna ezzel a filmmel, és így nehezen is tudok róla mit mondani. A Valkűr ebbe... Több