Több John Green regényt olvastam már és mind olyanok, amelyek megfilmesítésre érdemesek. A Csillagainkban a hiba és a Papírvárosok esetében már láthattuk is a végeredményt (de ott van még pl. a Will&Will is, szerintem nem kell sokat várni, hogy azt a sztorit is viszont lássuk a filmvásznon).
A Csillagainkban a hiba egy nagyon szép történet, amely megmutatja, hogy olykor nemcsak öregkorban kell félni a haláltól és az esendőségtől. Léteznek olyan emberek, akiknek az élete egy igazi ketyegő bomba, amely bármely pillanatban felrobbanhat. Így él Hazel Grace és Gus is, akiknél tényleg szó szerint igaz a mondás, hogy minden egyes nap ajándék. A történet megmutatja azt is, hogy bár ezek az emberek minden nap életüket veszthetik, azért a szerelem nem kerül el senkit (szerencsére!).
A két főszereplő nagyon jól mutat egymás mellett (furcsa a Bevatatott sorozatban testvérekként látni őket), Shailene Woodley-nak van egyfajta flegma stílusa, de ez ennek az életből már-már kiábrándult karakternek nagyon jól állt, Ansel Elgort jól hozza Gus karakterét, aki a nehéz sorsa ellenére is tudja értékelni a humort és persze ne feledkezzünk meg Nat Wolff-ról sem, ki a Csillagainkban a hibában mutatkozott be a közönségnek, hogy aztán még nagyobbat tudjon dobbantani a Papírvárosokban, William Dafoe pedig csupán pár pillanatra szerepel a filmben, de szerintem az egyik legjobb jelenetet köszönhetjük neki.
Nem kedvelem az olyan filmeket, amik mindenáron szeretnék kicsalni az emberek könnyeit, ám ez egy ízig-vérig olyan történet, ami az érzelmekre hat és nem is olyan nagy baj, ha néha szabadjára engedjük az érzéseinket, ráadásul még a feszültség is csökken, ha sírunk egy jót egy filmen.
Összefoglalva tehát: én szeretem ezt a történetet. Oké? Oké.
87 Csillagainkban a hiba (2014)
Hazel Grace (Shailene Woodley) és Gus (Ansel Elgort) egyszerű, szerelmes kamaszoknak tűnhetnek, kapcsolatuk azonban korántsem mindennapi. A két fiatal a rákbetegek önsegítő... több»
