De most akkor ki is ez a böszme kőpasi?

2023.02.11 12:17 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

1

Na jó!

Nincs kőből a szívem, így kap két csillagot a „produkció”!

Miért?

Csakis azért, amit láttam a képernyő előtt!

A skandináv-germán mitológiából eredeztetett Troll itt szintén egy vasútépítés során okozott hatalmas robbanás következtében ébred fel, hogy aztán szörnyfilmes antagonista módjára rettegésben tartsa a tudósokat, politikusokat és civileket egyaránt.

Egy paleontológus, Nora a kissé bolond és hóbortos apjával, egy enyhén „merev” katonával és a norvég miniszterelnök tanácsadójával karöltve megpróbálja megfékezni a feltámadó kőóriást, akiről persze kiderül, hogy nem csak antropomorfizmusában hasonlít az emberre: egyetlen célja, hogy hazajusson a családi barlangba, ahol anno éltek az ősei, és saját maga is.

De sajnos szerintem ez is kevés.

Az ötlettelen és kissé unalmas történet csak egy dolog, egyszerű, sokat látott narratívával is lehet igen szórakoztató mozit összerakni, azonban a Trollban a sztori unásig ismételt, a karakterek hihetetlenül sablonosak, a hátterük klisés (őrült, meg nem értett tudós; hitetlen, megtérésre váró és önmarcangoló lány; a többivel ellentétben emberséges milicista; a regnáló hatalmat belülről bomlasztó, kissé szerencsétlen, öntudatra ébredő, de elég bénácska sidekick), ráadásul a kapcsolati háló minden alap nélkül igen gyorsan bontakozik ki, nem nagyon teketóriáznak, ha lelkizésről van szó.

Holott a gyorsan pörgő expozíció azzal kecsegtet, hogy a játékidő lényegi részében a cselekmény kibontására akarnak fókuszálni, alátámasztva azt az északi mitológia számunkra valószínűleg kevésbé ismert szegmenseivel. A 13 kővé vált Trollról szóló bevezető történet felkelti az ember figyelmét, hogy aztán ne kezdjenek a film a fantasy aspektusaival jószerivel semmit. Kapunk egy kis (öko)katasztrófát (a Troll barlangjának felrobbantása), de a film intertextualitása fájóan és idegesítően céltalan.

Helyszínként a norvég Romsdal-völgy szolgált, ahol megtalálható a Trollryggen-csúcs és a Troll-fal, vagyis megalapozták a lény származását, de a csodás tájban rejlő misztikumot nem használták ki eléggé, ami nagyon szomorú.

A filmben a Raglefant alfaj jellemzői jelennek meg (ami például a 2010-es A Trollvadász című norvég horrorban is feltűnik): ezek az óriási erdei Trollok az észak-európai hiedelem szerint nem bírják a napsugárzást, és messziről kiszagolják a keresztény vért – ez jól rímel az ezres évek környékén bekövetkezett keresztény térítésre.

Legalábbis erre lehet következtetni.

Minden, ami érdekes lehetett volna ebben a filmben, teljesen a háttérben maradt.

A többit innen-onnan szedték össze, máshol viszont jobban működtek. Még a rendező, Roar Uthaug korábbi filmjének története is erősen áthallásos, hiszen A hullám című (kifejezetten jól sikerült) katasztrófafilmben egy norvég geológus és családja a lezúduló víztömeg miatt menekülni kényszerül egy hegy lábánál fekvő faluból.

A további szószaporítást mellőzve: a Trollban nagy volt a potenciál, mégsem sikerült felismerni, vagy csak egyszerűen kiaknázni. Helyette megkaptuk a norvég kaijut, aminek humanizálása miatt könnyen rásüthető a filmre a hatásvadász jelző és az erősen mágikus téma abszolút demisztifikációja. Sem történetében, sem képileg nem érdekes, egy újabb egyszerű tucatfilm, ami nem egy nagy durranás.

Egy középszerű olcsó high-concept, unhappy end befejezéssel.

Na ne már!

Ez most nem sikerült.

Bár a fotelem továbbra is kényelmes.