Számomra gyerekkorom egyik hőse a filmvásznon Indiana Jones volt, és persze még mindig az, ahhoz képest, hogy a filmkínálatunk azért rendesen bővült és hígult. Még mindig azt mondom, hogy éves szinten nem jön ki olyan sok jó alkotás, mint harmincöt-negyven évvel ezelőtt. Sajnos a mostani filmgyártás rá ment, hogy tele nyomják a mozikat filmekkel, csak az itthoni mozik heti szinten minimum öt alkotás mutatnak be átlagosan, míg ezen számok, ha visszamegyünk tizenöt évvel az időben, akkor jó szerivel két-három alkotásról beszélhetünk maximum, míg amikor én voltam gyerek (az se ma volt), szinte havi szinten mutattak be ennyi filmet. Így lehetett az, hogy az eredeti Indiana Jones-trilógia is minőségi kikapcsolódás volt, de ettől már a kristálykoponya királysága is távol volt, és sajnos nincs ez máshogy a sors tárcsája esetében sem. Indy rendesen nyugdíjas tempóba kapcsolt át, amin mondjuk ne csodálkozunk, a hetvenkilenc éves Harrison Fordtól ennyi telt fizikailag, ami nálam még mindig megsüvegelendő. Én szeretnék ilyen jól futni, mászni vagy épp ugrani ennyi idősen, szerintem mindenki kiegyezne vele. A film költségvetése ehhez képest háromszázmillió dollárba fájt a két nagy stúdiónak, a Disneynek és a Paramountnak, úgy, hogy eredeti helyszínen alig forgattak, csak a vizes jelenetekért utaztak a Földközi-tengerre, különben minden jelenetet Anglia egyes részein, Glasgow-ban és a Pinewood Stúdióba vettek fel. A CGI-re, mint már minden filmben, jelentős szerep hárul így itt is, de legalább minőségi lett, ami nagyon jó hír, mivel Harrison Fordot megfiatalítani nem lehetett kis dolog, de jól sikerült. A látvány- és akcióorgiától ebben a filmben el kell tekinteni, mert ahogy írtam, Indy nyugdíjas tempóba száguldotta végig a filmet.
A film James Mangold rendezésében készült, akit egyáltalán nem kell bemutatni a nagy közönségnek. Ez egy jó döntés volt, és jól is vezényelte az ötödik egész estés Indy-filmet; az már más tészta, hogy ebben az alkotásban ennyi volt. Középszer, a története tetszett, a film végén elrugaszkodott a valóságtól, de azt leszámítva a története jó volt, így vegyük górcső alá a film történetét is.
Indiana Jones visszatérését a mozivászonra mindenki várta. Az eredeti trilógia maga idejében pörgős kalandfilmek voltak, de ebben a filmben egy új korszakban találja magát a film hőse, közeledik a nyugdíjazáshoz, és Indy birkózik azzal, hogy beilleszkedjen abba a világba, amely úgy tűnik, kinőtte őt. De amint egy túlságosan is ismert gonosz csápjai visszatérnek egy régi rivális képében, akit már a film elején megismerünk, Indynek fel kell vennie a kalapját, és még egyszer fel kell vennie az ostorát, hogy megbizonyosodjon arról, hogy egy ősi és erős ereklye nem kerül rossz kezekbe.
Az antagonistát Mads Mikkelsen alakítja, akinek jól áll a német akcentus, és már-már túl nő Harrison Fordon a vásznon. Most sincs Indy segítség – vagy más ellenség – nélkül: a vásznon feltűnik a keresztlányát, Helena Shaw-t alakító Phoebe Waller-Bridge, aki csak úgy ragyog a filmvásznon.
A film marad a kalandvonalon, de semmi újdonságot vagy mondjuk azt, meglepetést sem okoz. A vége eléggé rossz, vagyis nálam az vitte le az értékelést, nem kellett volna az oda, úgy gondolom. A film végét biztosan másképp is meglehetett volna írni, de nem így. A poént nem lövöm le, nézzétek meg hozzá a filmet. Továbbá régi arcok is feltűnnek a színen, mint például John Rhys-Davies, Karen Allen vagy olyan színészek, mint Thomas Kretschmann vagy Antonio Banderas is, akik igaz, a történethez sokat nem adtak, de szerepeltek benne. Így számomra azért az új Indy-kaland csalódás keltő, de vannak benne piros pontok is, ezért adtam teljesen közepes értékelést a filmre. Moziba be és nézzétek meg, mert aki teheti, az nézze meg szélesvásznon Indiana Jones búcsúját!
1969-ben Indiana Jones döntő pillanathoz érkezik az életében. Miután több mint tíz éven át tanított a New York-i Hunter College-ban, a neves professzor és régész, aki szerény... több»
Szereplők: Harrison Ford, Phoebe Waller-Bridge, Mads Mikkelsen, Antonio Banderas, John Rhys-Davies
