2024.08.18 19:04 Kinga Kecskeméti Olvasottság: 169x
1

60 éve készült – Az örök fekete tulipán emlékére

Tegnap egyszerűen egyik filmhez se volt kedvem, amire rákerestem, aztán csak úgy elém toppant gyerekkorom egyik nagy kedvence. Gondoltam, egy percre belenézek, és szépen jól ott is ragadtam.

Kb. vagy 40 éve láttam, de ez a film semmit sem veszített a varázsából.

60 éve készült – Az örök fekete tulipán emlékére

Szórakoztató volt, jókat derültem az aranyos beszólásokon, főleg Plantin úrén (Francis Blanche), amiket anno gyerekfejjel észre se vettem.

Akkoriban csak a délceg fekete tulipánt bámultam tátott szájjal, nagy szemekkel. Én még kicsi voltam ahhoz, hogy a szívemet elrabolja, inkább olyan akartam lenni, mint ő, a szuperül kardozó, titokzatos megmentő. Az biztos, hogy anyukám és kb. 128 millió nőtársa halálosan szerelmes volt Alain Delonba, képeket, újságcikkeket is gyűjtöttek róla.

Mai szemmel nézve engem is levett a lábamról, tényleg bele lehetett szeretni, gyönyörű férfi volt, és remekül játszotta a kettős szerepet.

Azért, hogy gonoszkodjak, az felmerült bennem egy röpke pillanatra, hogy 1964-ben vajon nem számított „zaklatásnak” egy filmben, hogy csak úgy ledobta magáról az inget, és a napbarnított, félmeztelen testét látva a nők elaléltak?!

Mert nemigen emlékszem ilyen jelenetekre régebbről. Maximum A Tenkes kapitányában (1963) az ezredes fürdőjelenetére, na, de az nem volt igazán szexi.

Apropó, amúgy nem tőlünk lopták az ötletet? :)

Mert Dumas kisregényéhez nem sok köze volt a történetnek.

La Mouche rendőrfőnök nagyon emlékeztetett engem szegény Pityik őrmesterre. Adolfo Marsillach remekelt ebben az örökké pórul járó nyomozósdi szerepben, akinek pedig mégis mindig jó volt a szimata.

Virna Lisi (Caroline) gyönyörű volt a tűzrőlpattant, szó szerint – kardos menyecske szerepében.

És ne feledkezzünk el Voltaire-ről, a lóról, akinek már a neve sem véletlen, magát a szabadságot jelenti. Imádtam ezt a lovat, nagyon szép jószág volt.

A történet ugyan érintőlegesen súrolta a francia forradalom kitörését, a Bastille bevételét, remek volt a korrajz is a léha nemességről, az erkölcstelen életmódot folytató főúri hölgyekről, de alapjában véve megmaradt egy szórakoztató, romantikus mesének.

Amit én nem is nagyon bántam.

A befejezés viszont kicsit fura volt számomra (régen észre se vettem, annyira elvarázsolt minden), hogy szegény Guillaume-ot (Alain Delon) senki meg se siratta, mert annyira örülni kellett a kitört forradalomnak meg a szerelmesek egymásra találásának, hogy az ő áldozata el is felejtődött egészen a nagy örömben. Voltaire volt az egyetlen, aki bosszút állt gazdájáért az ezredesen.

Na, de Julien: „szegény Julien”!

Értem én, hogy így megmaradt örökre A fekete tulipán nagy titka.

De minden kis hibájával együtt is imádtam ezt filmet, Alain Delon pedig utánozhatatlan a rátarti Guillaume és ugyanakkor a szerény Julien szerepében, aki aztán a végén már nem is volt olyan szerény.

Nem is tudom, hogy mi vonzott inkább, a sármossága, a szuggesztív tekintete vagy a játéka, vagy mindhárom együtt, de számomra örökké felejthetetlenné teszi ezt a filmet.

Utóirat:

Amikor pár órája ezt a hozzászólást írtam, még nem tudtam, hogy ma reggel elhunyt a nagy színészlegenda, Alain Delon.

Hiszek a sorsban, hogy nem véletlenül vezetett el éppen tegnap este az ő nagyszerű filmjéhez, és nem véletlenül vezette az ujjaimat a billentyűkön. Ezért a címet megváltoztattam az ő tiszteletére, a többi leírást ugyanúgy hagytam. Mélyen meg vagyok döbbenve, nem is tudom, mit mondjak.

A filmjei által a szívemben továbbra is ott él örökre!

Legyen nyugodt álma az égi mezőkön!

akció | kaland | vígjáték

A cinikus Guillaume gróf kettős életet él, amelynek sötét oldalát kalandorkodás és rablás tölti ki. Midőn sebesülését leleplezné, felhozatja vidékről öccsét, hogy a... több»

1