Ez a megtörtént eseményen nyugvó film annyira volt fergeteges és humoros, mint egy Kabos Gyula főszereplésével készült vígjáték az 1930-as évekből. Hagymát hagymával, haha, hohó. Kábé.
Mondhatnám, hogy itt is csak úgy repkedtek a legkevésbé sem vicces poénok, de még azok se nagyon repkedtek. Helyzetkomikummal is próbálkozott a rendező, na azért is kár volt. Az egyik jelenetben az egyik szereplő a másik arcába fröccsentette a másik kezében lévő vécékefét, miközben úgy kerülte ki, hogy beleütközött, ez volt a legnagyobb poénok egyike. Meg hogy a csinos fiatalasszony recsegve fingott a nyilvános vécén.
Utólag megszámoltam, nullaszor nevettem, és szerintem elmosolyodni se biztos, hogy sikerült. És ehhez a humorszinthez a Barátok köztöt is lealázó egyszerűségű cselekmény párosult. Pedig akartam én ezt szeretni, a szereplőket látva arra készültem, hogy jó kis vígjáték lesz, de béna volt.
A cselekmény: a kisvárosban van egy trágár fiatalasszony, meg egy viktoriánus fa.ina (vagy fap.na, ahogy jobban tetszik), és valaki trágár leveleket küldözget. A rendőrség és a közösség a fiatalasszonyt gyanúsítja. Pedig... De ne spoilerezzük le ezt a végtelenül megjósolható kimenetelű, és fordulatoktól mentes történetet, mindenki, akinek van felesleges 100 perce, utánajárhat!
Legalább Olivia Colman és Jessie Buckley jól játszik, bár ez még kevés az üdvösséghez. A rendező és forgatókönyvíró valamiért azt gondolta, hogy ha káromkodó levélrészleteket olvasnak be, attól viccessé változik a film, de nem jártak utána, hogy valójában nem.

61 Mocskos kis levelek (2024)
dráma | krimi | misztikus | történelmi | vígjáték
Egy 1920-as évekbeli angol tengerparti város egy sötét és abszurd botrány tanúja lesz ebben a fergeteges krimivígjátékban. A fikciónál is furcsább igaz történeten alapuló... több»
Szereplők: Olivia Colman, Timothy Spall, Eileen Atkins, Jessie Buckley, Anjana Vasan