Az igazi vesztesek itt azok, akik nézőtérben ülve nézték végig ezt a színjátékot, ülésenként majdnem kétezer dolláros áron. Rémelem, Mike megkapta a pénzét, hogy végigszenvedje ezt a kényelmetlenül gyenge produkciót.
Tyson nagyon öregnek tűnt, már a megjelenésekor inkább úgy nézett ki, mint aki megizzadt, mert le kellett menni a közeli ABC-be. Ez már nem az a harcos, aki évekkel ezelőtt annyira agresszív volt, hogy a bíróknak is beütött, és füleket harapott. Szegény erőtlen, gyenge ütései hatástalanok voltak, és alig súrolták a feleannyi idős ellenfelét, aki egy idő után annyira beleunt a harcba, hogy teljesen leengedte a kezét, és elkezdte méricskélni a távolságot.
Bokszolás csak nagyon elvétve volt, a figurák csak ölelkeztek, a levegőben lóbáltak a karjaikat, és körbe-körbe sétáltak egymás körül. A körök második percében sokszor szinte semmi sem történt, csak nézted, hogy a Tyson folyamatosan a fogvédőjét piszkálja, és megpróbál nem meghalni.
Valahol érthető, ez nem sport volt, még csak nem is egy verseny, csupán Jake Paul újabb marketingfogása. Lényegében egy új epizód a social mediájába. Mint a pankráció, csak egy megrendezett színjáték, ahol a kimenetel lényegtelen, még fixálásnak sincs értelme, mindenki csak azért van ott, hogy pénzt csináljon ebből, és már könnyebb a hírverésből dollárokat nyomtatni, mint a sportszerűségből.
Mi volt még? A bemondók irritálóan semmimondó beszólásaik nagyon idegesítőek voltak. Az egyik bemondó elvileg bokszolt Tysonnal, de a kommentárja kb. egyenlő volt egy hatéves gyerek leírásával. Semmi érdekes meglátás, vagy szakmabeli fortély, vagy érdekes megfigyelés sem történt, mindenki egyszerre nulla beleéléssel, de teljes energiával beszélt, amitől olyan volt az egész, mint egy Truman Show bemondó. Mert jah, ez a Jake Paul show...

34 Jake Paul vs. Mike Tyson (2024)
Jake Paul megmérkőzik Mike Tysonnal, és ők lesznek a főszereplői ennek a kihagyhatatlan, élőben közvetített nehézsúlyú ökölvívó megaeseménynek a texasi Arlingtonban... több»