Amikor a film záró harcához közeledtünk, úgy voltam vele, hogy ez egy tök jó, harcos mozi volt, ami pontosan tudta, mit mutasson, és minimalista története szépen pontot tett az erőszakos pillanatai végére. Rá is néztem, mennyi van hátra, és még majdnem egy órát írt a lejátszó. Huh...
A film utolsó fele egy majdnem egybefüggő harcjelenet, lélegzetnyi szünetekkel, ahol főszereplőnk az összes Mary Sue képességét felhasználta, hogy annyi ütés, lövés, szúrás és erőszak után még mindig harcolni tudjon. A gond az, hogy egy idő után iszonyat repetitívvé váltak a harcok, és nincs nagyon építkezés vagy változás a kivitelezésükben, mint mondjuk a John Wick-filmeknél, ahol az eszközök és helyszínek váltogatása szépen feldobta a csatákat. Egyszerűen unalmassá válik a dolog, mert a narratív szál olyan gyenge, hogy meg sem próbál logikát tenni a harcok mögé.
Folyik a vér, meg törnek a csontok, és pár ütközet kimondottan atmoszférikus és velős, de úgy érzem, a film nem tudta, hol kell lezárnia magát, az utolsó összecsapások már nagyon altatónak hatottak, sem a helyszín, sem a küzdő felek képességei nem vitték érdekességet a jelenetbe, és a koreográfia sem volt az igazi. Nagyon érezni, hogy a karakterek néha csak várják a képernyő szélén, mikor támadhatnak.
Van a filmnek sztorija, de annyira minimális, hogy nagyon nincs értelme beszélni róla, a lényeg, hogy akik meghalnak, majdnem mind megérdemlik, mert nagyon gonoszok és kész. De a film nem is foglalkozik nagyon ezzel, ezek inkább intermezzók az ütközetek között.
Szomorú, mert nagyon közel volt egy fasza, kerek filmhez, de a harci jelenetek ugyanúgy lehetnek uncsik, mint minden más. Egy jobb vágóval szerintem meg lehetett volna oldani ezt. A kevesebb néha több.
65 Kóbor árnyék (2024)
A 13-as kódnevű, 17 éves bérgyilkost egy hanyag küldetés miatt felfüggesztik Japánban. Találkozik a 11 éves Monjival, aki elveszíti az édesanyját, és elindul, hogy megmentse. több»
Szereplők: Aurora Ribero, Hana Malasan, Arswendi Nasution, Taskya Namya, Agra Piliang
