Dario Argento Három Anya trilógiájának első felvonása. De először is, nézzük csak, mi is az a giallo, amiben Dario Argento oly remek filmeket alkotott!
A Három Anya trilógia rendezője, Dario Argento a kifejezetten specifikus olasz műfajtól, a giallotól tért át a horrorra, bár a két zsáner abszolúte nem áll túl távol egymástól. A giallo ugyanis egy teljesen önálló műfajként rögzült műfajkeveredés, amennyiben az a krimit, a pszichothrillert és az exploitationt, plusz a horrort vegyíti össze.
Utóbbiból (a horror műfajából) azonban nemcsak a fantasztikumot, hanem az arctalan rém archetípusát (amit igen sokszor egy fekete kesztyűs kézzel jelképez), a paranoiát keltő hangulatot és a slasher alműfajt, azaz a késsel való véres öldöklést veszi át. A Sóhajokban viszont Argento mindezekre ráerősít egy óriási adag misztikummal.
Ez utóbbi főként a szín- és az erős zenehasználatban csúcsosodik ki. Sárgák, zöldek, szürkésbarnák és a kékek jellemzőek, a film domináns színe azonban kétségkívül a tűzpiros – ez lehet vér, emberi szervek, vagy éppen az épületek külső és belső falai, de maga a film megvilágítása is gyakran a vörös több árnyalatában pompázik. Márpedig a vér színe mindig agressziót, erőszakot jelképez, így nem csoda, hogy Argento ilyen erőteljesen alkalmazza, főleg a rejtélyes, félelmetes és a fenyegető jelenetek esetében.
A Sóhajok telis-tele van ilyennel, ugyanis a balettintézetben játszódó zseniális és extrém történet főszereplője, a táncos Suzy (Jessica Harper) jó pár brutális gyilkosság után erősen gyanakodni kezd, hogy a szeretett és tisztelt iskolájában valamiféle természetfeletti erők uralkodnak. Az okkultizmust erősíti a Goblin együttes zajokat-zörejeket és démoni nyögéseket, zihálásokat, hörgéseket idéző filmzenéje is. Bár jó pár évvel a film elkészülte után már kissé fura az egész, és a rengeteg művér jelenléte néha értelmezhetetlen, így is, még mai szemmel is mestermunka.
A Sóhajok című film azonban nemcsak magában az erőszakban és a felsejlő misztikumban veszi át a horror műfajának jellegzetességeit, hiszen gyomorforgató képsorokban is bővelkedik. Ilyenek például a diákszálló emeletét ellepő undorító férgek, vagy a rejtélyekért felelős boszorkány rendesen rothadó teste, ami a mostani szemünkkel is brutális.
A barokk stílusjegyeire próbálnak rájátszani a filmben megjelenő művészeti alkotások is, a pompázatos és monumentális festmények, szobrok, színes, rikitó ablakok, és persze a hatalmas, félelmetes, szinte külön életet élő Freiburgi épület is, amely a balettiskolának helyt ad. Argento a fekete mágia és gonosz boszorkányok világába vezeti a nézőt.
A Sóhajok esetében a balettintézmény gyönyörű, vörösre festett, magasba nyúló falai, díszes, eklektikus üvegablakai, pompás, tágas terei egy több évszázados múltra visszanéző, de egyben szigorú és kifinomultan előkelő, nemesi látszatot fenntartani igyekvő világot tükröznek. Ám a mennyezetről undorító férgek hullanak a tanulókra, a sötét és zegzugos folyosókról titkos rejtekajtók nyílnak, és persze valahol az épület mélyén, szinte egy lüktető fekete szívként, ott szunnyad a hátborzongató, ős öreg igazgatónő (Mater Suspiriorum, a Sóhajok Anyja) is, akinek a sorsa mágikus, és brutális módon fonódik össze az épület sorsával.
Vajon megoldódik-e Mater Suspiriorum anya rejtélyes kiléte? Luciano Tovoli képsorai, Franco Fraticelli vágóképei és a Goblin zenéi... Kegyetlen trió! A film pedig egyszerűen kihagyhatatlan!
74 Sóhajok (1977)
Egy fiatal balerina érkezik egy neves svájci balettintézetbe, ahol fokozatosan rájön, hogy új iskolájának személyzete boszorkányokból áll. több»
Szereplők: Udo Kier, Jessica Harper, Alida Valli, Daria Nicolodi, Joan Bennett
