2025.03.30 19:57 The Ursus Olvasottság: 1613x
0

Nagyon látványos harcművészfilm rengeteg Silat küzdelemmel

Én is azok közé tartozom, akiknek bejött a The Raid és Gareth Evans rendezése. Persze a film igazi különlegessége a 2000-es évek Bruce Lee-je, Iko Uwais, és egy másik zseniális ázsiai harcművész, Yayan Ruhian. Mindketten az indonéz Silat küzdősportot űzik, melyben jelenleg ők a világ legjobbjai. (Pontos nevén: Pencak Silat.) Villámgyorsak, látványos rúgásokra, ütésekre képesek, és szívósak.

A Silat ennél többről is szól: létezik egy véres oldala is, szúró-vágó fegyverekkel. A rajtaütésben kapunk ezekből is egy egész halommal. A középpontban egy jakartai toronyház áll, ahol Tama, a helyi alvilág egyik feje működteti kiterjedt bűnhálózatát. A film kezdetén egy csapat zsaru indul jól felfegyverkezve a toronyház bevételére. Bár vannak fegyvereik, és látszólag mindennel el vannak látva, már az akció kezdetén kiderül, hogy túl nagy fába vágták a fejszéjüket, és ehhez a bevetéshez túl kevesen is vannak.

Nagyon látványos harcművészfilm rengeteg Silat küzdelemmel

A csapat tagja a kezdőnek tartott újonc, Rama is (Iko Uwais), akiről azonban nem tudják társai, hogy villámgyors és vérprofi Silat-harcos, akinek a testvére Tama bandájában szolgál. A bevetés már az alsóbb szinteken katasztrófába fullad, mert a kb. 20-30 fős rendőri rohamosztag ellen egy legalább 100-150 fegyveresből álló csapat indul harcba.

A rendőrök sorra hullanak, a végén már szinte csak Rama marad egy sebesült társával, ám sikeresen elbújnak az egyik lakás rejtett zugában. Innentől lesz igazán érdekes a film, mert a két rendőr kimenekülése kerül középpontba. Közben felbukkan a banda legjobb harcosa, Mad Dog is (Yayan Ruhian), akivel elképesztően látványos és véres harcot vív Rama. Összecsapásuk a harcművész filmek egyik legjobb valaha elkészült jelenete.

Összegző véleményem: A rajtaütés egy izgalmas, véres, és rengeteg verekedéssel, illetve harccal leforgatott Silat-harcművészfilm. A második része nem ennyire jó szerintem. Értékelésem a legelső epizódra 4,5 csillag, a másodikra pedig 4 csillag. Csak azoknak ajánlanám, akik bírják a vért, a pörgős bunyókat, ütős akciókat, és szeretik a harcművészfilmeket.

akció | thriller

Jakarta nyomornegyedében  áll egy lepusztult ház, amit nem szívesen közelít meg senki, kivéve azokat, akiknek épp ott van dolguk. Az épület számos bűnözőnek ad otthont, egy... több»

0