Sziasztok! Következzen néhány szó a Netflixen futó, A kézbesítő című, hatrészes, dél-koreai disztópikus sorozatról, amelyben a Föld épp a végnapjait éli; miután egy lezuhant meteorit elpusztította és lakhatatlanná tette a bolygót (ezt egyébként nem tudni, tényleg így van-e, mivel nem hagytuk el Dél-Koreát egyszer sem, de vegyük úgy, hogy igen: a meteorit tényleg mindent lakhatatlanná tett), olyannyira, hogy már csak Koreában találhatóak meg a fennmaradó élet nyomai, ahol is az emberek a légszennyezés miatt egyre szűkülő területi vonalak mögé voltak kénytelenek szorulni.
Miután a lakható területek teljes egészében elsivatagosodtak, elkietlenedtek, földművelésre, állattartásra, iparosodásra látszólag teljesen alkalmatlanná váltak, miközben az olyan dolog, mint a tiszta oxigén, és annak megléte csak a légzőberendezésekhez csatlakoztatható, légszűrős oxigénmaszkokon keresztül vált elérhetővé, amiért az úgynevezett kézbesítők feleltek. A kézbesítők szállították napi szinten az életben maradáshoz elengedhetetlen oxigénpalackokat, mintha futárszolgálattól rendelné az ember; A kézbesítők szállították le ajtótól ajtóig.
A megrendelőknek lényegében csak át kellett venniük ezeket, és folyhatott tovább a mindennapi élet. Már amennyiben a "megrendelő" jobb helyekre született, illetve mindig volt miből finanszíroznia, hogy legyen tiszta oxigénje, sőt akár tartaléka is. Ha viszont nem, és ezeken az átlagos, illetve jobb módú környékeken kívül rekedt, akkor kénytelen-kelletlen csak abban bízhatott, hogy a szomszédjában, vagy az ő szomszédjában, vagy a szomszéd szomszédjának, szomszédjának anyósának cimborájának az unoka... *viccelek. :) A film azonban nem viccelt. Ugyanis valóban nem jutott sem ellátmány, sem tiszta oxigén mindenhova, mindenkinek; így akik kívül rekedtek a társadalom perifériáján, csak abban bízhattak, hogy valami úton-módon kitörhetnek a nyomorból.
Ezeket az embereket a film szisztematikusan csak "menekülteknek" hívta. Minden olyan rétegre vonatkoztatva, akinek a napi megélhetés és az oxigénpalackok csak édes álmok maradtak. Miközben a nyomorgók közül nem egyen, nem ketten vadászoknak álltak, éppen ezért, hogy alkalmasint lecsapjanak és elragadjanak szállítmányokat ezektől A kézbesítőktől; majd hagyva a jómódúak körzeteit, de még a nyomorgó menekültekét is, hogy egy harmadik gócban összpontosuljanak. Megtartva maguknak mindent, amit így eltulajdonítottak.
Miközben A kézbesítők az életük árán is igyekeztek megakadályozni, hogy a szállítmányaik ne jussanak martalóckézre. Mert akkor nemhogy azoknak nem jut oxigén, akik becsülettel rendeltek belőle, és fizettek is érte, hanem azoknak sem, akiknek A kézbesítők nap mint nap próbáltak segíteni. Munkaidejükön felül is járva a nyomortanyákat és szegény körzeteket, hogy legalább egy kicsit elviselhetőbbé tegyék a mindennapi életet. Ha már létezik egy olyan világrend, ami ennyire különbséget tesz ember és ember között. Nyomorult és jómódú között; illetve aközött, hogy kinek van joga az elviselhetőbb és élhetőbb körletek falai mögött élni, és ki az, akinek nem is volt és nem is lesz soha erre esélye.
Ha csak valami csoda folytán a lezuhanó meteorit utáni élet újra elviselhetővé nem válik. Ha a kritikus légszennyezés el nem éri azt a határt, amivel már képes az ember együtt élni. De miután erre volt a legkevesebb esély, a sivatag és a sivatagi por annyira magába kebelezett mindent, egyedül A kézbesítőkön múlott az élet. Ha ők leszállították a megrendeléseket, illetve házhoz vitték a tiszta oxigént rejtő palackokat, akkor volt tovább is élet; ha nem, mert A kézbesítőn rajtaütöttek a vadászok, vagy nevezzük őket inkább akkor már fosztogatóknak, az talán érzékletesebb, akkor jó, ha a futárt csak a szállítmánytól szabadították meg ezek a fosztogatók, és nem akár az életüktől.
A lényegen noha nem változtatott volna, hiszen ha a szállítmány nem ért oda, ahova kellett, legrosszabb esetben így is, úgy is emberek haltak meg. Tehát gyakorlatilag A kézbesítőknek köszönhette az egész rendszer a működését. És hogy napi szinten kockára tették ezért a szállítók az életüket. A szabadidejükről nem is beszélve. Annak dacára, hogy még így sem tudtak ott lenni mindenhol, ahol csak szükség lenne rájuk. A külvárosi menekült körzetekben, ahol a legkilátástalanabb volt az élet; annak ellenére, hogy igyekeztek az ottaniak segítségére is lenni, amiben csak lehet.
Nem csoda, hogy ezek után a szegénynegyedekből való kitörést egyedül az jelenthette, ha az ember maga is futárnak áll. Ami nyilvánvalóan rendben is lett volna, ha nem kötik súlyos feltételekhez, illetve létszámhoz ezt az "úgynevezett" munkakört; ahol is a legkevesebb az volt, hogy az ember ökle nagyobbat ütött, mint egy fosztogató vadászé. Illetve úgy fordult meg a szállító kamionnal, mint egy vérprofi Forma-1-es. És még ekkor sem biztos, hogy a tizenegy-két hely közül, ami rendelkezésre áll, az ember fia megkaphat egy helyet; hiszen a legjobb sofőrök, a legügyesebb "bunyósok" már így is voltak elegen.
De hát persze, véletlenek mindig történnek. Különben a történet egyik főhőse, egy fiatal fiú sosem jutna lehetőséghez. (Már amennyiben lehetőségnek számít, hogy egy szívének kedves lánybarátját a szeme előtt lövik szitává, méghozzá a lány saját lakásán… És hogy vele együtt kap az ember fia is egy golyót a fejébe, hogy ne maradjon szemtanúja a vadászok rajtaütésének.) De! A lehetőség már csak ilyen. Nem készíti fel nemhogy a legjobbra, de néha a legrosszabbra sem az embert. Csak egyszerűen berúgja az ajtót, és golyót repít az arra érdemes fejébe, hogy mint ez a fiú is, egy reggel arra ébredjen, kézbesítő akar lenni, és a nyomdokaiban járni annak a férfinak, aki akkor éjjel magával hurcolta a tűzharcot követően, és megmentette az életét.
Bár ekkor már lassan kirajzolódik (legalábbis nekünk, nézőknek), hogy a fiúnak fogalma sincs, hogy mit vállalt igazából. Ha lett volna, bizonyára futva menekül. Mert arra, hogy A kézbesítői lét ígéretes és irigylésre méltó munkaideje mellett igazából mi is az, ami várja, arra senki és semmi nem készíthette volna fel. Ha mégis, a fiú elsőre nyilván nem is hitte volna el. Azonban miután megtapasztalja a saját bőrén is, hogy a világot szennyező, a szegénynegyedeket kiszorító erő nem más, mint az, amelyik a kezébe munkát is ad, illetve oxigénpalackokat, rá kell jöjjön a fiú maga is, hogy "több dolgok vannak földön és égen", semmint képes legyen ebbe beleilleszkedni; így a többi kézbesítő mellé áll, hogy velük együtt vegye fel a harcot a szándékos belső népirtás ellen.
Aminek nem kevesebb célja van, mint az összes menekült körzet eltörlése; miután ha kevesebb az ember, több oxigén marad a "fizető klienseknek". Ezt megelőzendő áll a fiú A kézbesítők élén álló higgadt férfi mellé, hogy együtt beszivárogjanak az oxigénpalackokat forgalmazó cég legbensőbb köreibe (még mielőtt az igazi népirtás megkezdődne). Ám a kígyó fejét levágni még így sem lesz egyszerű, ezért a fiú is, a férfi is és A kézbesítők is feltesznek mindent egy lapra, az utolsóra, hogy a hadsereget maguk mellé állítva, személyesen is tiszteletüket tegyék a kígyó földalatti járatában.
Na, hát többet nem is mondanék magával a történettel kapcsolatban. Azt viszont mindenképp hozzátenném, hogy disztópiát írni állati nehéz. Jó disztópiát írni meg még nehezebb; de a filmnek, szerény véleményem szerint, sikerült ezt megugrania. Egy jó ideig azon gondolkoztam vele kapcsolatban, hogy ugyan mi fér bele 6 részbe. Hiszen, ha valakik, akkor a koreaiak szeretnek hosszan, terjengősen írni történetet. Jó hosszú játékidőkkel. Amivel nekem egyébként nem szokott gondom lenni. Amennyi sorozatot én már megnéztem (dél-koreait), volt, ami 20 részes volt, részenként 75 percekkel kalkulálva.
Tehát én egy koreai sorozat kapcsán mindig fel vagyok készülve a terjengésre, a hosszanti történetvezetésre. Nem véletlen morfondíroztam rajta, hogy 6 részbe mi férhet bele. Ehhez képest azt kell mondjam, még eleje, közepe, sőt, vége is volt a sorozatnak. Nem zárult függővéggel sem. Hanem tényleg belefért minden ebbe a hat részbe; ami azért elképesztő, ha azt veszem, hogy egy olyan koncepció volt benne összerakva, annyi bonyodalom, amit meg kellett oldani, mindamellett is, hogy haladt a cselekmény egyfolytában (nem fulladt le egyetlen ponton sem, holtpont nem is volt benne). Úgyhogy azt kell mondjam, le a kalappal!
Ez a sorozat az elejétől a végéig nagyon egyben volt. A dramaturgia kiváló helyeken volt. Mindamellett 6 részes volt. Tele több szálon bonyolódó eseményláncolatokkal. Jól fel voltak építve a főbb karakterek. Ki voltak dolgozva. Nem igazán tudok hibát találni, ha csak nem azt, hogy a történet annyira leszűkítette ezt a katasztrófa sújtotta területet, ahol a történet is játszódik; annyira csak egy pár kilométernyi területre fókuszálta a dolgokat, a világ többi részéről szót sem ejtve; hogy kicsit felszínes maradt a világépítés. Ha egy könyvben lettünk volna, ez egyébként a jobbik megoldás. Egy könyv soha ne untassa az olvasót olyan földrészekkel, amiknek a fő történet karaktereihez vajmi kevés köze van (vagy egyáltalán semmi)!
Itt azonban, filmen én egy kicsit hiányoltam, hogy nem tudtunk meg semmit a világ egyéb részeiről. Csak egy maréknyi koreairól meg az ő küzdelmeikről. Tehát nagyon zárttá tettük a világot. Már-már mintha a Marson lettünk volna Elliotékkal (bennfentes vicc). Ettől függetlenül nem volt ez rossz film. Egyben volt elejétől a végéig. Érdekes volt, cselekménydús, disztóp; hát mi kellhet ennél több? Egyedül ezt a "mutánsok is vannak köztünk" szálat kellett volna kicsit jobban kihangsúlyozni, meg felhasználni; mert ebben az állapotában, amire végül fel lett használva ez a történeti szeletke, nem ért egy garast sem. Vagy legyenek mutánsok, de akkor használjuk is ki, hogy vannak; vagy akkor ne legyenek, még csak szóban forgó téma se, ha amúgy nincs igazán mit kezdeni vele.
Egy olyan adalék volt, aminek abszolút nem volt értelme. Én ki is vettem volna belőle. Nem kellett a történetbe. Nem tett hozzá semmit. Lógott a levegőben, koloncként. A film meglett volna teljes egészében mutánsok nélkül is. Ennyi. Köszöntem szépen a Netflixnek. Amiért nem nyomtam rá se egy like-ot, se kettőt, az azért van, mert még nem tudtam eldönteni, melyiket adjam. Azt a nagyon WooooW WooooW WoooooooW flowélményt nem hozta, mint ami egyszer-párszor azért engem is elkap. De rossznak sem mondanám. Szerintem maradni fogok az egy like-nál. De csak, mert nem volt meg benne az az aprócska szikra. Az az aprócska katalizátor, ami lángra lobbantsa a "kami-rakétákat", annak ellenére sem, hogy milyen sokat írok most róla. (A sok szöveganyag most inkább annak tudható be, hogy elejétől a végéig sikerült végignézni; így egyben tudtam mesélni a nagy egészről, nem néhány részenként mindig újra és újra).
Szóval egy like, mert egy pici WoooooW érzés még hiányzott. De amúgy egy nagyon jó és összetett, messze magasan összetett olyan sorozat volt, amit az utóbbi időben láttam. Ahol ennyi minden bele tudott férni néhány részbe is. Bámulatos volt, hogy minden a helyén volt, pedig hat rész az egész. Hogy disztópia volt, azért meg különösen jár az elismerésem. Kevés filmet építenek ilyen elpusztuló világokra. Becsülendő és kimagasló. Elnéznék még ilyen filmeket. Itt ebben túl nagy volt a fegyelem. Talán az volt a baj. Egy világ vége után szerintem nyugodtan lehet az ember ideges, illetve őrült.
Nem volt meg a kellő feszültség ebben a filmben. Inkább csak a sorsukba belenyugvó emberek látképe volt, akik közül egynek kedve támadt kitörni. Egy szó, mint száz, becsüljük meg A kézbesítőket, ez a végső üzenetem. Nem tudhatjuk, nem ők lesznek-e egyszer, akiknek köszönhetjük az élethez szükséges feltételeket. Addig jó, amíg csak könyvet, cipőt, direkt előre bevásárolt élelmiszereket, ruhákat, játékokat, luxuscikkeket, drogériát, gyógyszereket (meg amire épp kisebb-nagyobb szükségünk van) hoznak. Majd mikor már a tiszta oxigén is rajtuk múlik... Vagy a tiszta víz... Belegondolni is rossz. Köszönet épp ezért minden kézbesítőnek. Legyen ez a ti filmetek! Meg persze mindenkié, aki egy rövid, ám annál fajsúlyosabb disztópiára vágyik, ahol egy elpusztult világ romjain csücsülve várhatjuk a halált. Ha csak ki nem törünk belőle.
by Kami
74 A kézbesítő (2023)
2071-ben az erősen szennyezett világban az emberek már csak a magasan képzett kézbesítőkben, a Fekete Lovagokban bízhatnak. A történet egy ilyen legendás kézbesítőről szól,... több»
