2025.04.22 20:59 Verum Hominem Olvasottság: <100x
0

Brian Welsh zseniális módon nyúlt a témához jelen filmünknél. Ismét egy alternatív világban utazunk egy "high-tech" valóságvonaton. Egy állásinterjúval nyit a film, ahol hamar rádöbbenünk, az emberek fejében már ott van beépítve egy "memóriaimplantátum", ami a velünk történteket percekre, órákra, napokra, hetekre, hónapokra és teljes életünkre visszatekerhető, újranézhető módozatot kínál.

Liam (Toby Kebbell) egy ügyvéd, aki éppen állásinterjún vesz részt. Van egy sejtése, hogy nem sikerült túl jól. Persze majd a feleségével visszanézi. De előbb ő is hivatalos egy buliba, ahol neje, Fion (Jodie Whittaker) és a házigazda, Jonas (Tom Cullen) a cimboráikkal buliznak. Ám Liam egy idő után valami rosszat sejt, és nem is tud tőle szabadulni.

A saját implantátumán megnézi (visszatekeri) az ő és Fiona első randiját, ahol már ágyba is bújtak egymással. Ott éppen az exekről beszélgettek. Fiona azt állítja, hogy anno volt egy kapcsolata egy marrakesh-i nyaralásnál. Persze az asszony egy hetet vallott be, majd ahogy Liam nyomozni kezd, ez egy hónapra bővül, és ekkor Liam "belehúz" a viszony kiderítésébe.

Megdöbbentő dolgok derülnek ki, hogy bizony maga Jonas volt a marrakesh-i pasi, és a viszony egy fél évig tartott. De a legdurvább dolgok csak ezután derülnek ki. Fiona megcsalta a házasságuk közben is Liamet, és a férfi most már abban a dologban is kételkedik, hogy tőle van-e a gyerek. Miután kissé erőszakosan megnézte Fiona emlékeit, és köztük a hatalmas nagy szexcsatát Jonasszal, amit Fiona még ki sem törölt. Ekkor Liam elindul az egész napi piázás után Jonashoz, hogy a férfitől is bizonyosságot nyerjen a történtekről...

A film végén pedig azt láthatjuk, hogy Liam lakása üres, Fiona sehol, csak pörgeti az emlékképeket, majd egy tükör előtt szikével és egy fogóval kiszedi az implantátumát. Jobb nem tudni, mint mindenről bizonyosságot szerezni. Vagy mégsem? Mindenkinek szíve joga eldönteni, mi a helyes, és mi a helytelen.

dráma | sci-fi | thriller

Egy alternatív világban az emberek füle mögé egy implantátumot ültetnek, amely mindent rögzít, amit csinálnak, látnak vagy hallanak. Ezeket a felvételeket pedig bármikor újra... több»

0