2025.06.15 18:49 Zsolt Szabó Olvasottság: <100x
0

Azok a '60-as évek

Idestova eme film már 40 éves; ezt elég durva így leírni, mert mikor ez a film nagy szám volt, és elért hozzánk, épp fiatalkorom éveit éltem, így nagyon tudtunk azonosulni vele, a szereplőkkel, a nagy nyári kalandokkal és persze a szerelemmel. Ahogy ezt Patrick Swayze (Ghost, Holtpont) és Jennifer Grey (Rokonszenvedés) tálalta elénk, és természetesen a kitűnő zenei aláfestés és a koreográfiák. Teljesen más világ volt, mint most.

Egy ilyen típusú film most nem tudna érvényesülni, a világ megváltozott, de ez a film számomra akkor is örök érvényű marad, teljesen jó kikapcsolódást nyújt még a mai napig. Romantika, zene, szerelem és persze dráma. A film ideje alatt Grey 27 éves volt, míg a néhai Swayze (már 2009 óta nincs közöttünk) 35 éves, ami egyáltalán nem látszott rajtuk.

Azok a '60-as évek

A filmben Baby 17 éves, és az 1963-as nyári, 3 hetes nyaralásuk ideje alatt játszódik. Baby egy elkényeztetett apuka lánya, aki semmit sem tud a táncról, egy jellegtelen nyaralásra készül Kellerman elegáns Catskills-i üdülőhelyén.

De az elvárások és a valóság két teljesen különböző dolog. És amikor Baby meglátja a jóképű táncoktatót, Johnny Castle-t, egy lázadó álmodozót a köztudatból, egy izgalmas, zenével teli világ tárul fel előtte, amiről korábban nem is tudott.

Johnny magabiztos stílusa és könnyed kapcsolatuk elbűvöli. Nem lesz könnyű séta a parkban, de Baby hamarosan remekül fogja érezni magát, és tanulni fog egyet s mást a táncról és a szerelemről.

Az azóta köztudott, hogy sajnos a két főszereplő nem jött ki jól egymással a forgatás alatt, viszont ez a film alatti kémia alapján nem jön le, mert megvolt bennük az, ami kellett a sikerhez. Jennifer Grey-nek ez volt az a szerep, ami mondjuk, hogy halhatatlanná tette, mivel más igazán nagy szerepei nem voltak, viszont Swayze befutott színész lett a film sikere láttán, mivel hatalmas siker lett a film, mert anno még a romantika nem volt smafu, és az ilyen filmek nézése sem. Így aki véletlenül még nem látta, annak ajánlom egyértelműen. Hisz "Babyt senki nem ültetheti a sarokba" Johnny szerint.

dráma | romantikus | zenés

Nyár, szerelem tánc. A hatvanas évek elején Baby (Jennifer Grey), a fiatal lány szüleivel tölti vakációját egy luxus nyaralóhelyen, ahol megismerkedik a sármos tánctanárral,... több»

0