James Vanderbilt pszichológiai thriller–háborús drámája, a Nürnbergi perek időszakára fókuszál, középpontba állítva Hermann Göring ( Russell Crowe) és a pszichiáter, Douglas Kelley (Rami Malek ) közötti „macska–egér” játékot. A filmben Russell Crowe meggyőzően kelti életre Göring figuráját, aki a történet szerint minden szituációban higgadt, szellemes és kontrollt birtokló ember.
Vanderbilt rendezése feszes, a történetvezetés fő szálát követve a feszültség a két főszereplő között végig fenntartható. Crowe játéka technikailag kiváló: a színész képes Göring karizmatikus, manipulatív, intellektuális fölényét hitelesen átadni. A filmben alkalmazott lassú, szinte klinikai közelítések és Kelley nézőpontja lehetőséget teremthetne a karakter mélyebb lélektani feltárására.
De összességében több gyengesége, mint erőssége van a filmnek. Legnagyobb hibája talán moralitás- és perspektívatorzulása. A pszichológiai játék túlzottan Göring fölényére koncentrál, így a történetben szinte minden más karakter – az ügyészség, a pszichiáter, a tanúk – a vádlott árnyékában jelenik meg. Az ügyészség szerepe lecsupaszítva, koncepciós per-szerűen, a dramaturgia szolgáló eszközeként jelenik meg, nem pedig az igazságszolgáltatás képviselőjeként. Ez a döntés relatívvá teszi Göring felelősségét.
Kelley karaktere, aki narratívában a morális kontroll lehetne, túlságosan átvált intellektuális rajongásba és érzelmi kötődésbe Göring iránt. Ez az ábrázolás a Stockholm-szindrómát idézi, de a történelmi kontextusban is problematikus: azt sugallja, hogy egy tömeggyilkos „lenyűgöző elméje” valamilyen empátiát érdemel. A koncentrációs táborok valóságával szembesülve (archív anyagok és túlélői beszámolók) Kelley nem emberi megrendülést érez, hanem levág egy hisztériás rohamot Göringnek és kvázi "szakít vele". Reakciói infantilizáló romantikus melodrámávákban valók, nem egy tötlrténelmi filmbe. A film így érzéketlenné válik a történelmi traumával szemben, mert a felismerés súlyát a személyes dráma alá rendeli, nem pedig a történelmi igazság alá.
A film különösen problematikus az olyan jelenetekben, ahol Göring a náci ideológiát, illetve Hitlerhez fűződő lojalitását magyarázza. Ezek a szituációk lehetőséget adnak Hitler hősként való beállításához.
Maga a tárgyalás is inkább koncepciós pernek érdződik : az ügyészek kapkodnak, bénáznak, félnek Göring beszélőkéjétől, de valakit muszáj felelősségre vonniuk, és mintha csak ez indokolná a Göring elleni eljárást. Így a film az igazságszolgáltatás kudarcát és a bűnös fölényét sugallja, miközben a valóságban egy precedensértékű történelmi elszámoltatás zajlott.
A Nünberg potenciálisan izgalmas pszichológiai és történelmi drámává válhatott volna: a karakterek komplexitása, a macska–egér dinamika és a bírósági tárgyalások vizuális megoldásai technikailag erősek. Ugyanakkor a film alapvetően morálisan és dramaturgiailag torz, mert a történet a gonoszt csodálatra méltó, szimpatikus figuraként állítja be, a vádlók és a történelmi igazság súlyát minimalizálja, és érzéketlenül kezeli a holokauszt és a náci bűnök témáját.
Összessében a Nünberg egy elhibázott projekt, mert nem azt a kérdést feszegeti, hogy mi lehet egy háborús bűnös fejében, és egy nárcisztikus szociopata hogyan viszonyul ahhoz ha felelősségre vonják, hanem azt, hogy biztosan felelősségre kellett vonni?
83 Nürnberg (2025)
dráma | életrajzi | thriller | történelmi
A második világháború végén sikerül élve elfogni Hermann Göringet, a náci Németország egyik legfőbb vezetőjét és háborús bűnösét. A szövetséges hatalmak példátlan... több»
Szereplők: Benedek Gyula, Russell Crowe, Rami Malek, Michael Shannon, Richard E. Grant
