![]()
20 év után trilógiává bővült a Silent Hill! A 3. felvonásra Christophe Gans is visszatért, aki a 2006-os Silent Hill – A halott várossal egyszer már tudott maradandót alkotni a témában. A Visszatérés egyszerre próbál nosztalgikus főhajtás lenni a klasszikus Silent Hill 2 játék előtt és spirituálisan visszatérni A halott város világához, ugyanakkor modern pszichológiai horror is a mai közönség számára. A végeredmény azonban éppen emiatt válik megosztóvá: a film látványban és atmoszférában gyakran lenyűgöző, dramaturgiailag és érzelmileg viszont sokszor széttartó alkotás.
A Silent Hill adaptálásának legnagyobb problémája mindig ugyanaz volt: miként lehet átültetni filmnyelvre egy olyan játékélményt, amelynek ereje nem csupán a történetben, hanem az interaktivitásban, a sokat mondó csendben, a bizonytalanságban és a játékos személyes bevonódásában rejlik. Christophe Gans első filmje ugyan jelentősen eltért a játékok történetétől, mégis működött mint horrorvízió: sűrű, nyomasztó, betegesen szép rémálom volt. A 2012-es Silent Hill: Kinyilatkoztatás ezzel szemben már inkább olcsó fanservice-nek hatott, amely elveszítette az előd súlyát és atmoszféráját. A Visszatérés valahol a kettő között helyezkedik el: jóval komolyabb és ambiciózusabb a Kinyilatkoztatásnál, de ritkán képes elérni A halott város hipnotikus erejét.
![]()
A történet alapja ezúttal a Silent Hill 2 játék sztorija. James Sunderland rejtélyes levelet kap egykori szerelmétől, Marytől, akivel Silent Hillben találkoztak és ott is éltek szakításukig, amelyen James évek múltán sem tette túl magát. A levél Silent Hillbe hívja vissza. A játék egyik legnagyobb erőssége az volt, hogy a horror nem külső fenyegetésként, hanem bűntudatként, elfojtásként és gyászként jelent meg. A város maga James tudatalattijának manifesztációja volt. A film ezt az értelmezést részben megtartja, de gyakran túlságosan is explicitté teszi.
A Visszatérés egyik legnagyobb hibája, hogy nem bízik eléggé a nézőben. A játék szimbolikáját sokszor leegyszerűsíti vagy túlmagyarázza. A horror nem üt akkorát, mint A halott város pszichológiai horrora, de a vizualitásra nem lehet panasz. A ködbe burkolózó utcák, a rozsdás ipari terek, az Otherworld pokolszerű tematikája elképesztően erős képi világot teremtenek. A díszletek és a fényképezés gyakran idézik a játék ikonikus beállításait. A kamera mozgása lassú és nyugtalanító, a színek hidegek és rothadásszerűek, a film textúrája szinte tapintható. Látszik, hogy Gans valóban szereti ezt az univerzumot.
A film azonban időnként ugyanabba a hibába esik, mint sok modern franchise: túltolja a CGI-szörnyeket. Ami a játékban a félelemkeltés eszköze, itt néha már puszta fan service-eszközzé válik.
Zenei fronton jól teljesít a film. Akira Yamaoka munkája nélkül a Silent Hill sosem lett volna ugyanaz. A Visszatérés szerencsére megőrzi az eredeti játékok melankolikus, ipari zajokkal kevert hangzását. A halk zongoratémák és a torzított zajrétegek sokszor többet tesznek a film hangulatáért, mint maga a forgatókönyv.
A színészi játékok már jóval vegyesebb képet mutatnak. Jeremy Irvine Jamesként korrekt, de nem különösebben emlékezetes. Jól hozza a megtört, depresszív figurát, ugyanakkor hiányzik belőle az a mély belső konfliktus, amely a karaktert igazán tragikussá tenné. A játék James Sunderlandje egyszerre volt szánandó, ijesztő és emberi; a filmes változat inkább passzív sodródóként működik. A mellékszereplők közül Maria figurája erősebb jelenlétet kap, de néha túl direkt módon válik végzet asszonya archetípussá.
Mindezek ellenére a Silent Hill: Visszatérés nem teljes melléfogás. Amikor a köd leszáll, amikor megszólal Yamaoka zenéje, amikor Silent Hill utcái újra életre kelnek, a néző néhány percre ismét úgy érezheti, hogy belépett abba borzongatóan kellemes rémálomba, amit Silent Hillnek nevezünk. De egy olyan kultikus, zseniális és érzelmileg összetett alapanyag ismeretében, mint a Silent Hill 2 játék, mégsem ez az, amire a keményvonalas rajongók 20 éve várnak.
44 Silent Hill – Visszatérés (2026)
James megtört, miután véget ért kapcsolata élete szerelmével, Maryvel. Egy rejtélyes levél a lánytól azonban visszahívja őt Silent Hillbe, ahol egy ismeretlen gonosz által... több»
Szereplők: Jeremy Irvine, Evie Templeton, Hannah Anderson, Adam Basil, Eve Macklin

