A tartalmi leírásból egy szó sem igaz. A 129-es „szuperkatona” semmit nem derít ki a múltjából. Ugyanis amit az ő „ébredéséből” látunk, az szépen elszórva a filmben kb. 10 percnyi esemény, ami semmi másról nem szól, csak a szökéséről, értsd: felmegy a tetőre, majd leugrik és elfut. Miközben az Asylum-filmekre jellemző jelenetek futnak, hősünk folyamatosan narrál. Kb. olyan életbölcsességeket, hogy a „reklámok hazudnak neked”, meg „ideje, hogy elkezdj élni, mert az élet rövid”, mintha csak a készítők egy bullshit-generátort vettek volna fel forgatókönyvírónak.
Ha már forgatókönyv. A szerző Noel Péter, aki a Facebook-profilja szerint sorra nyeri az amerikai forgatókönyvírói pályázatokat. Csak azt nem tudom, hogyan. Mert a 129 a bizonyíték arra, hogy ez az ember nem tud forgatókönyvet írni. Rendezni se, de erről később.
Először a sztori. (Írhatnám, hogy spoiler jön, de itt nincs mit spoilerezni.) Persze történnek dolgok. Dolgok, amelyeknek semmi közük egymáshoz. Semmilyen hatást nem gyakorolnak ugyanis az egyes szálak egymásra. Mert van, ugye, a 129-es katona, aki megszökik. Azon kívül, hogy nem izgulunk érte, hiszen semmit nem tudunk meg róla, nem ismerjük meg, így se nem szimpatikus, se nem utáljuk, nos, ez a szál hivatott keretbe foglalni a nagy semmit.
Van egy második réteg, ami egy egyértelműen utólag beleerőltetett történeti szál. Csőrsz Boglárka ugyanis akkor hozott még némi lóvét a filmhez, amikor annak kb. 65%-a már le volt forgatva, viszont nyilván a pénzéért cserébe szeretett volna szerepelni is, nem csak produceri, de színészi kreditet is szeretett volna. Szóval a Medincorp nagyasszonyának, volt férjének és családi tragédiájuknak történetét meséli el az imént említett második réteg. Ebben a szálban a megtört, egyébként a cég kutatómérnökeként dolgozó apa gyászát úgy próbálja feldolgozni, hogy robot formában megalkotja elhunyt kiskorú lányuk felnőtt verzióját. Hogy ezt miért csinálja, értelmezhetetlen és érdektelen is. A volt feleségnek és kislányuk édesanyjának ez nem tetszik. De igazából ennek is kb. a film végén van talán jelentősége, de leginkább akkor sem.
Szóval a mérnök épít és fejleszt, és érzelmeket ad a robot programjához, majd feltölt bele még valamit, amit a robot kicsempész az épületből, és jól leleplezi a vállalat mocskos üzleteit. Itt jegyezném meg, hogy az ezeket az infókat tartalmazó adathordozót a mérnök vitte be az épületbe, miután egy outsider hacker, akit Csuja Imre (ízlelgessétek) formált meg, amolyan torrentezős-káromkodós módon. Kár, hogy a filmben őrajta kívül maximum a néző káromkodik majd a film végén.
Tehát van egy adathordozó, aminek a tartalmát a hacker letöltötte anno, majd elbujdokolt, de most előbújt, hogy ahelyett, hogy ő maga feltöltötte volna már a világhálóra, szimplán fizikai formában odaadja a mérnöknek, hogy ő majd visszavigye oda, ahonnan ellopták, majd egy robotban kicsempéssze ismét. Abban a robotban, amire a főnök egyébként is pipa, és figyeli minden mozdulatát. Mondanom sem kell, hogy lebuknak. Logikus, ugye?
Másik szál. Gyanús alakok gonoszkodnak a 2063-as Budapest Duna-parti sétányán. „Komoly” beszélgetések zajlanak először telefonon, majd személyesen titkos szerekről meg azok katonai felhasználásáról. A kínaiak már rendeltek belőle, tehát ez nagyon komoly dolog. Kár, hogy még nincs is kész, mert épp tesztelik a 129-es katonán.
Na, még egy szál. 1984. Valahol Európában él egy család: apu, anyu és egy kislány. Apu elveszti az állását, ezért kicsit feszült a hangulat. Kicsit hangoskodnak, ezért a szomszéd, aki rendőrnyomozó, átjön és elkezd kérdezősködni. Dulakodás, majd a rendőr meghal. A hullát teljes lelki nyugalommal leviszik a pincébe. Jön egy másik nyomozó, aki az öccsét, az imént elhunyt nyomozót keresi. Elmegy. Jön egy zöldségesbolt-tulajdonos, felkérdezi őket, mert az asszony lopott a boltból, majd random az is kiderül, hogy a lakást is tőle bérlik. Na, ezt a fazont is kinyírják. A hulla ismét lekerül a pincébe. Aztán zavaros montázs arról, hogy apu alszik, és egy alak álmában állandóan azt mondogatja, hogy „ébredj fel!”. Jön a nagymama, az apuci öccse, néha felváltva, néha együtt, majd hirtelen egy csavar (Figyelj, mert besz...): apu csak hallucinálta a családját, mert anyu és a kislány öt éve meghaltak autóbalesetben.
Itt gyorsan megjegyezném, hogy ennek semmi jelentősége nincs. Valószínűleg csak azért lett beleírva, hogy azt érezze a néző, hogy itt valami nagyon mély és átgondolt, többrétegű sztori alakul épp a szemünk előtt. Nem! Szó sincs róla. Spoiler: amit itt leírtam, az valamiféle szimuláció volt, ami csak a katona agyában játszódott le. Ez több kérdést vet fel, viszont cserébe egyet sem válaszol meg.
Kezdjük is.
A szimulációban szereplő emberek mind a jövőbeli gonoszkodók közül kerülnek ki. (Igen, a nagymama is. Molnár Piroska alakításában.) A rendőrnyomozó, akit véletlenül lelő apu, az a fejlesztőmérnököt személyesíti meg, aki a főnök volt férje a Medincorpnál. Ez egyébként már csak azért is furcsa, mert a jövőben játszódó jelenetek alapján még csak nem is ismerik egymást a többiekkel. Teljesen más kutatási területen vannak. Az, hogy egy szimulációba miért pont ők kerültek be, nem lesz elmesélve, mint ahogy az sem, hogy a 129-es, ellentétben a többi résztvevővel, miért nem ugyanúgy néz ki, mint a való életben. Jó, tudjuk a választ. Nyilván azért Kálloy Molnár Péter az avatárja a 129-es alanynak, mert mivel a film elején látjuk a katona arcát szökés közben, így hamar lebuktatná magát a film a szimuláció tekintetében.
Jön még kérdés, ne aggódjon senki. Miért járnak be a 129-eshez a kamu családtagok (anyu és a kislány) látogatóba a kutatólaboratóriumba? Miért Kálloy Molnár játssza a „férjet” a jövőben, a való világban a látogatás alkalmával, amikor a 129-es épp ébren van, és már láttuk, hogy néz ki? Ja, és még látjuk hamarosan, egy jelenettel később a valós „ébredésben” is, hogy a katona bizony cseppet sem hasonlít az avatárjára.
A szöktetés (mert a kislány szökteti meg végül a katonát) egy külön vicc. Bevisznek két fecskendőt, majd az egyiket beadják az alanynak, a másikat kiviszik, majd utána ismét visszacsempészik, pont ugyanolyan ügyefogyott módon, mint a titkos infók esetében történt a film elején. A 129-es meglép. Riadó. A gonosz oligarchák ismét épp gonoszkodnak, megünneplik, hogy a szer tesztjei sikeresek voltak. Nevezetesen, hogy mesterségesen, értsd: egy szérum segítségével, is tudnak érzelmeket programozni emberekbe mostantól. Ezt arra alapozzák, hogy a katona a kamu feleség elmondása szerint tényleg szereti őt, hiszen még ölni is képes volt érte.
A képet azért picit árnyalnám. A nyomozót véletlenül, a zöldségest meg közösen, de leginkább anyu ölte meg. Szóval egy ilyen bemondásra alapozva a teszteket sikeresnek tekintik. A kamu feleség egyébként nem valami nagy szaktudású kutató, hanem egy random önkéntes. Hogy mi szükség volt arra, hogy egy manipulált szimulációban valódi, hús-vér emberekről mintázzák az abban szereplő avatárokat, az rejtély marad.
Jaj, annyi minden van még, ami rossz ebben a filmben. Például a szimulációt úgy érzékeltetik a néző számára (azért, hogy a néző úgy érezze, rájött valamire), hogy például a háttérben az óra visszafelé jár.
Ígértem pár szót a rendezésről. Noel Péter azon magyar filmes rendezők népes táborát erősíti, akik arról híresek, hogy a filmek nem miattuk, az ő személyes jelenlétük okán készülnek el, hanem épp ellenkezőleg: a stáb a rendező jelenléte ellenére is létrehoz valamit. A színész(félre)vezetés sokszor tetten érhető, de leginkább akkor, amikor Csuja Imre konkrétan saját szájíze szerint szétkáromkodja a karaktere dialógusát. Ezzel egyértelművé téve, hogy a rendező még csak rendezni sem merte a „színészóriást”.
Összességében azért csak tudhat valamit ez a film. Ez az írás is azért született, mert vitathatatlanul hatást gyakorolt rám. Egyszerűen ki kellett írnom magamból ezt a traumát. Egy biztos: megszületett a magyar Ed Wood Noel Péter személyében. S bár általában minden születés fájdalmas, ám örömteli esemény is egyben, ez ebben az esetben nem igaz. Mert ez most csak fáj. De nagyon. Mindenkinek.
