Bendegúz

Imádtam azt az érzést, amikor tényleg úgy éreztem, mintha magával a dalai lámával beszélgetnék – mert a film közvetlen, beszél hozzám, nem csak másokhoz. Az, hogy a nagy globális problémák – klíma, emberi kapcsolatok, szenvedés - is felbukkannak, + az is, hogy nem tolják tele ezer szakzsargonnal a dolgot, szerintem tök jó. Ha viszont valaki mozgalmas történetre, csavarokra vágyik, annak lehet, hogy lassúnak tűnik.

Egy remek példája annak, hogyan lehet elvesztegetni két órát az életből úgy, hogy közben szenvedsz is. Rettenetes az egész, nem vicces, az akció sem üt annyira, unalmas fos.

Kicsit túlságosan is idealizálja néha a fesztiválvilágot: tényleg jó, hogy bemutatják a backstage kulisszáit, szervezői oldalát is, de olyankor hiányzik, hogy komolyabban reflektáljanak a negatívumokra is (zaj, költségek, túlzsúfoltság, környezetvédelem stb.). Ugyanakkor vizuálisan erős, a zenei narratíva jól húz, és az ikonikus fesztiválnevek simán visszahozzák azt az érzést, hogy “ott akarok lenni”.

Elég kínos az egész. A doksi szenzációhajhász és idegesítő. Az apa egy exhibicionista kretén, az anyuka csak egyszerűen kretén. A fiúk abszolút az apjuk melléktermékei. Kirázott a hideg.

Ez aztán tényleg elborult film, ami vagy bejön, vagy sem. Annyi véres rész volt benne, hogy néha már túlzás volt, és a sztori is hagy maga után kivetnivalót: inkább a város őrült mindennapjait parodizálja. Ám így is sikerült pár baromi vicces pillanatot és extra csavart beletenni. Mondjuk aki vaskos horrorra vágyik, az csalódni fog.