Teljesen váratlan volt ez a film! Egy középkorú nő története, aki úgy dönt, nem elégszik meg a megszokottal, hanem újra a szerelemre hajt, picit vicces, picit szívbemarkoló, és sokszor igazán emberi. Nora Navas valami fantasztikus főszereplőként, és tényleg elhiszed, hogy minden lépése igazi kockázat. Jó szívvel ajánlom, ha nem csak a tipikus romantikus filmre vágysz.
Kissé lassú tempójú darab, de pont ez az, ami értékessé teszi. Nem siet semmivel, hagyja, hogy Johanne érzései kibontakozzanak, hogy lüktessen benned a bizonytalanság, a vágy és a moralitás kérdése. Az “ez megengedett?” érzés végig ott van.
A formátum már elég elcsépelt: új hanganyagokat nyúlnak le, közben újra bemutatják a sztorit. Ettől függetlenül Berkowitz néha kínzóan őszinte, és van pár vágás, ami finoman borzongató. Csak ne azt várd, hogy mindent újfent feltár.
A dialógusok néha megejtőek és mélyek, tényleg rezonálnak. A metacinema részek – amikor a rendező belebújik a sztoriba – nagyon frissek és art‑ház fílinget adnak. Olyan, mintha Ozpetek direkt játszana a film határaival.
Őszintén szólva, kicsit vontatottnak éreztem. A sztori alapja izgalmas, de a cselekmény lassan halad, és néha elvesztettem az érdeklődésemet. A karakterek motivációi nem mindig voltak világosak, és a végkifejlet sem hozott igazi katarzist.
62 Egybenyíló szobák (2025)