Művészi jellegű horror Sajnos nem igazán jött be. Magával a sztorival nem lett volna baj, viszont rettenetesen amatőr és életszerűtlen párbeszédekkel van tele a film, amik rányomták a bélyeget az egész élményre. A férfi főszereplő játéka is hagy némi kívánnivalót maga után, minden egyes mondatát elnyújtja, bár lehet, ez rendezői döntés volt. Az első felét rettenetesen untam, úgy 40 perc után kezdtem érezni, hogy történik valami érdemleges, addig egyik random esemény követi a másikat, bármi támpont nélkül. Ahelyett, hogy a néző magától rakná össze a kirakós darabjait, gyakorlatilag az utolsó 10 percben, mintha könyvből olvasnák, elmondják nekünk, hogy mi miért történt. A pozitívum viszont, hogy a film rendkívül szé... több»
Sokkal jobb, mint az eredeti Mondom ezt úgy, hogy a Schwarzenegger-féle változatot is nagyon szeretem, de mai szemmel nézve azért eléggé B-filmes hatást kelt, helyenként kimondottan gagyi, de azért megvan a maga bája, és ettől függetlenül 100%-ig élvezhető. Az új változat viszont egy elképesztően látványos, pörgős akciófilm, remek karakterekkel, koreográfiával és zenei betétekkel. A főszereplő egy abszolút karizmatikus személyiség, pár előző filmjében is kedveltem már, elviszi a hátán a filmet. A társadalomkritika bemutatása is kimondottan jól sikerült, van egy mondat benne, amit simán rá lehet fogni a korunkbeli politikai elitre. Egyébként nem hiszem, hogy olyan távol állnánk attól, hogy egy hasonló műsor elinduljon, a... több»
Remek túlélő-thriller Már az előzetest látva feltűnt az igen komoly sztárparádé, nem semmi figurákat sikerült összeverbuválni a filmre. Többé-kevésbé kedveltem a rendező előző munkáit is, főleg a zseniális Tizenhármakat. A sztori megtörtént eseményeket dolgoz fel, nem véletlenül az élet a legjobb forgatókönyvíró. :) Színészi fronton remek alakításokat kapunk, főleg az Ana de Armastól eléggé karakteridegen bárónő a kiemelkedő, elég rendesen lopja a show-t. Gyakorlatilag három csapat adok-kapok-konfliktusait követi a film, melyre a zord környezet is rákontráz egyet, már az első pár perc után világossá válik, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. A rendezés, az operatőri munka és a zenék is kiválóak, minden tekintetben... több»
Zseniális Imádom az olyan filmeket, amik nem a megszokott séma mentén haladnak, képesek meglepni, ergo nem "tucatfilmek". Nos, a rendező, Yorgos Lanthimos, pontosan ilyeneket csinál. Gyakorlatilag egyik projektjénél sem tudom, mire számíthatok; jó példa erre a Kutyafog vagy éppen a Szegény párák. Szépen beleillik ebbe a sorba az új filmje is, kiválóan szórakoztunk rajta. Egyik meghökkentő esemény követi a másikat, elképesztően játszanak a színészek, a történet is kellőképpen abszurd. :) A fényképezés gyönyörű, a zenei aláfestés talán egy ilyen kaliberű filmhez képest "grandiózus"; az összképet nézve azonban érthető, hogy ilyet komponáltak mellé. A vége talán megosztó lesz, bár nekünk éppenséggel nagyo... több»
We got Freddy Krueger at home A film pofátlanul másolja a Rémálom az Elm utcában-részeket, viszont ennek ellenére sem tudok rá haragudni, ugyanis baromi jó lett a kivitelezés. Nagyon jót tett a környezetváltozás, ez a havas-jeges setting alapból teremt egy baljós atmoszférát. A portyázó túl sokszor nem tűnik fel, viszont amikor jelen van, az tényleg ütős, nem csodálkoznék, ha 10 év múlva Michael Myers vagy Jason Vorhees-kaliberű ikonikus alakká nőné ki magát, van benne potenciál. A film humora különösen tetszett, jót tett neki, hogy 1-1 poénos beszólás megtörte a para hangulatot. Az első részhez képest most inkább Finney húga a főszereplő, ez szintén dicséretes, örülök, hogy törekedtek mindenhol változatosabbá tenni a sz... több»
50 Mindörökké (2025)
Sajnos nem igazán jött be. Magával a sztorival nem lett volna baj, viszont rettenetesen amatőr és életszerűtlen párbeszédekkel van tele a film, amik rányomták a bélyeget az egész élményre. A férfi főszereplő játéka is hagy némi kívánnivalót maga után, minden egyes mondatát elnyújtja, bár lehet, ez rendezői döntés volt. Az első felét rettenetesen untam, úgy 40 perc után kezdtem érezni, hogy történik valami érdemleges, addig egyik random esemény követi a másikat, bármi támpont nélkül. Ahelyett, hogy a néző magától rakná össze a kirakós darabjait, gyakorlatilag az utolsó 10 percben, mintha könyvből olvasnák, elmondják nekünk, hogy mi miért történt. A pozitívum viszont, hogy a film rendkívül szé... több»