Filmkedvelő és rendszeres moziba járó mozgókép-fanatikus vagyok. Nyomonkövetem a filmvilágot, miközben írok is olykor-olykor a nekem tetsző darabokról (arguser.blog.hu). Sok hobbim van, az egyik, hogy az egyetemi éveim alatt még aktívan író egykori reneszánsz embert keresem önmagamban. Itt azért vagyok, mert szeretek a filmekről írni és a Mafab a legjobb filmes közösség és szakmai felület.


77 TAVASZI SZÉL – az ébredés (2026)
Magyarország 2011-óta már nem demokrácia, de persze nem is diktatúra (egyelőre még). A rendszer pontos megnevezése: autokrácia (mely a kettő közt van) és amelyet a Fidesz hozott létre. A korrupt berendezkedés elleni első komolyabb összefogás Magyar Péterhez köthető, aki 2024 február 10-én egy FB bejegyzésben jelezte először szembenállását a NER -rel. Ezzel indul az ő története és egyben a Tavaszi szél című dokumentum film is. Magyar Péter a semmiből teremtett egy milliós mozgalmat és egy pártot, mely összefogta a demokráciát akaró tömegeket. A dokumentumfilm sorra végigmegy a mozgalom fejlődésén és a kezdeti nehézségeken illetve sikereken, miközben politológusok és elemzők illetve belső embe... több»