Egy gyermekkori tragédiát követően, két testvér évekkel később a törvény ellentétes oldalára kerül - egy bandák közötti bűncselekmény próbára teszi egymás iránti hűségüket.
Az éjszakában minden városnak megvannak a maga titkai. A dokumentumfilmben Ázsia nagyvárosait ismerhetjük meg - kulináris élményeiket, zenéjüket, italaikat és embereiket.
Egy új csapat érkezik a szigetre, és Lana mindent megtesz, hogy megtörje őket. Vajon képesek lesznek ellenállni a kísértésnek és megnyerni a fődíjat?
Az irányítóközpontot elfoglalták és átverték a vonatokat. Pisláknak mindent el kell követnie, hogy megmentse a barátait. Vajon képes lesz rá?
Keegan, egy ír fiú és Moya, egy spanyol lány a Megaloceros Giganteus mitikus világába utaznak, ahol megtanulják értékelni a Riverdance hagyományát és az élet örömét.
Tony haragja a világgal szemben már valamennyire lecsillapodott, azonban az űr, ami felesége halála után maradt, továbbra is ott tátong.
Egy hallgató elveszíti ösztöndíját, miután képek jelennek meg róla online, melyek egy buliban készültek. Szövetkezik egy fénymásoló dolgozójával, hogy együtt állítsák össze, mi is történt pontosan.
/ dráma
Gabriel a 40-es évei elején jár, amikor a legjobb barátja megkéri, legyen spermadonor. Sok csalódást élt meg, és úgy érzi, hogy a város is ellene fordult, ezért úgy dönt, jobb emberré válik és megbékél az élettel, illetve az univerzummal.
Egy levéltárost felbérelnek, hogy sérült videószalagokat állítson helyre, azonban rádöbben, hogy egy dokumentarista munkáján dolgozik, aki egy veszélyes szekta után nyomozott.
/ dráma
Egy újságíró, akit a hírek nagymenőjének tartanak, minden erejével az igazságot keresi. A sorozat az azonos című film adaptációja.
Egy titokzatos nő története, aki beszámol Nikodem Skotarczak, Lengyelország egyik legnagyobb bűnözőjének felemelkedéséről és bukásáról. Igaz történet alapján.
/ dokumentum | sportfilm
A nemzetközi bajnokság nem kerül megrendezésre, ezért a csapatra marad, hogy kitalálják, mi legyen a következő lépésük. A dolgokat tovább nehezíti a tény, hogy Harris gondjai is elkezdenek a felszínre törni, és tovább kuszálják kapcsolatait, illetve a csapat felhozatalát és összeállítását.
Abban a reményben, hogy megváltoztathatja az életét, Bob elvállal egy kockázatos titkos küldetést, hogy lefüleljen egy rendőrségi téglát, és ismét összeütközésbe kerül Ferry Boumannal.
Georgia és Sam megpróbálnak elmenekülni a hazájukban dúló háború elől, amely az emberiség és a mesterséges intelligencia között alakult ki, a pár közben első gyermekét várja, így útjuk egyre kilátástalanabbnak tűnik.
Varázslók a virtuális világban, szörnyvadászok a való világban. Johnny és Büdi őrült kalandokba vetik bele magukat, amelyek gyakran váratlan fordulatokkal és eseményekkel járnak.
A világban káosz uralkodik, és elszabadul a pokol - minden hősnek válaszolnia kell a hívásra és megküzdenie a sötétséggel.
Egy család elvonultan él a társadalomtól, viszont nyugalmukat megzavarja egy félelmetes teremtmény, ami félelemmel táplálkozik és próbára teszi a kötelékeket, amelyek összekötik őket.
/ romantikus | vígjáték
A film azt a kérdést boncolgatja, vajon léteznek-e lelki társak. Négy szingli jóbarát történetét követhetjük nyomon, akik különféle kombinációkban jönnek össze egymással.
A gyerekek csapata arra használja szupererejét, hogy tanácsokat adjon és kihozza a legjobbat mindenből, még a főgonoszokból is.
Egy férfi a második világháborúban parancsot kap, hogy öljön meg egy nácikkal cimboráló gyanúsítottat Franciaországban. Azonban minél mélyebbre ássa magát az ügyben, annál inkább kételkedni kezd a bűnösségében.
Egy amerikai légitársaság egy új angol utasszállítót vásárolna, de az üzlet problémákba ütközik, amikor a tulajdonos lánya és a repülőgép tervezője összekülönböznek egy balesetet követően. Egymást hibáztatják, és nincs kiút a konfliktusból - hacsak nem szól közbe a természet.
/ zenés
Videók gyűjteménye olyan zenekarokról, amelyek az 1964-es "Brit invázió" tagjai voltak, mint például a The Animals, Herman´s Hermits, Peter and Gordon és a Spencer Davis Group. Ezenkívül Beatles-koncertekről is láthatunk felvételeket.
/ vígjáték
Egy fiatal házaspár megörököl egy birtokot, majd úgy döntenek, nyári tábort szerveznek oda gyermekeknek.
/ vígjáték
Joanna csendes és dolgos lány, aki anyjával vidékre költözik, hogy nővérként dolgozzon. A páciensek először bizalmatlanok vele, mert idősebb emberhez szoktak, azonban miután ezt leküzdi, romantikus kapcsolatot kezdeményez egy helyi farmerrel - egészen addig a pontig, amíg az nem akar kilakoltatni egy újonnan érkezett párt, akik a földjén parkoltak le karavánjukkal.
/ dráma
Kotz egy fiatal, interszexuális eszkimó nő, aki egy különleges kapcsolatba keveredik egy német származású könyvtárosnővel.
Egy csapat utazó, akik közül mindenkinek van rejtegetnivalója, behúzódik egy fogadóba a vihar elől. A fogadós pedig egy titokzatos fickónak tűnik..
/ dráma | krimi | misztikus | road movie | thriller
Antoine és felesége Hélene útnak indulnak, hogy elhozzák a gyerekeket a nyári táborból. Egyre feszültebb a helyzet kettőjük között, Antoine pedig iszogatni kezd. Ittas állapotban ül a kocsiba, az autópályán lévő torlódások és a feleségével való folyamatos veszekedés következtében pedig tesz egy kitérőt. Rövidesen egy kisvárosi krimóban folytatja a piálást. Ismét veszekedni kezdenek aminek hatására Hélene úgy dönt, hogy egyedül folytatja az utazást. Antoine másnap felébredve azt sem tudja, mi történt, és hogy hova is lett a felesége.
/ dráma | történelmi
Párizsban, 1914 nyarán egy katona egyik viszonyból a másikba keveredik, de a végén ott köt ki, ahol elkezdődött az egész. Viszont útközben sok humoros helyzetbe keveredik, amelyekből megismerhetjük a társadalmi viszonyokat és a szerelem különféle változatait.
/ vígjáték
Egy amerikai üzletember Skóciában bajba keveredik - egy átverés során beleegyezik, hogy értékes szállítmányt juttat el a skót szigetekre egy gőzhajóval.
Edwin Antony férfiasságán csorba esik egy baleset során, amiben meghal egy fiatal nőcsábász. Az orvosok sikeresen helyettesítik a nemi szervet az elhunytéval, de Edwin nem ismeri a teljes történetet. Ezért keresésbe kezd, és megtalálja a halott feleségét - és rengeteg szeretőjét.