Casey, Morgan és Sage örök idők óta jó barátnők, akik épp a felnőtté válás nehézségeivel igyekeznek megküzdeni, közben pedig az életüket is megpróbálják összetartani. Morgan feltörekvő író, ugyanakkor szexmunkásként dolgozik, hamarosan azonban rátalál a szerelem. Casey számára mindeközben minden megkérdőjeleződik, elveszti a hitét abban a gyógymódban, amely mellett évek óta kiáll, ettől pedig depresszióba esik. Sage, a mogorva művész élete teljesen megváltozik, amikor végre közelebbről is megismeri az egyik munkatársát.
/ romantikus | sci-fi | vígjáték
Főhősünk, Carol Peters élete kerekestül felfordul, amikor elektromos eszközei látszólag életre kelnek, és beleszólnak napi teendőibe. Először arra gyanakszik, hogy a barátai űznek vele gonosz tréfát, de az is megfordul a fejében, hogy megtébolyodott. Idővel azonban minden világossá válik számára, és ráébred, hogy egy kísérlet kellős közepébe csöppent, melynek célja a mesterséges intelligencia hatalmának felmérése. Világunk jövője az ő kezében van. Ha elég rátermett, sikerülhet kijátszania a szuperintelligenciát, ellenkező esetben azonban a program az egész világ felett átveheti az irányítást. Ben Falcone és Melissa McCarthy ismét együtt dolgozott, hogy egy újabb parádés vígjátékkal örvendeztessék meg a műfaj rajongóit. A további főbb szerepeket Bobby Cannavale, James Corden és Jean Smart alakítják. A Szuperagy az Intercom forgalmazásában látható a magyarországi mozikban.
Egy fiatal nővér éjjeli műszakban dolgozik egy félelmetes kórházban. Az éjszaka azonban sötét erőket rejt magában, amelyek fokozatosan eluralkodnak a lányon. A Netflix nagysikerű The Innocents című sorozatának forgatókönyvírója, Corinna Faith első nagyjátékfilmes rendezése, amely egy igazi sötét élmény, a félelmeink legrejtettebb zugaiba kalauzolja a nézőt. A produkció főbb szerepeiben Rose Williams, Amy Beth Hayes, Theo Barklem-Biggs, Emma Rigby, Robert Goodman, Shubham Saraf és Marley Chesham láthatóak.
Bár Dream Alliance-nek semmilyen versenytapasztalata nincs, gazdája, Jan Vokes mégis meggyőzi a szomszédokat arról, hogy segítsék lova karrierjét.
Charlie Burnz egész életében vígjátékokat írt, egy nap azonban találkozik Emmával, az utcai zenésszel, a fiatal lány és a középkorú férfi között pedig rövid időn belül generációs különbségeket átívelő szoros barátság szövődik.
Gwen, a macska és Roger a kutya titkosügynökök, akik úgy biztosítják a világ békéjét, hogy az emberek mit sem sejtenek a létezésükről. Partnerségük a nagy fegyverszünettel vette kezdetét, amely véget vetett a kutyák és a macskák ellenségeskedésének. Csakhogy az évtizedek óta fennálló békét egy szupergonosz papagáj fenyegeti, aki rájött, hogyan manipulálja a vezeték nélküli frekvenciákat úgy, hogy csak a kutyák és a macskák hallják. Vajon hőseink képesek lesznek megállítani a gonosz szárnyast, vagy újra kitör a háborúskodás a fajok között? Tíz évvel a franchise második része után Sean McNamara 2020-ban trilógiává bővíti a Kutyák és macskák szériát. Az egész család számára kikapcsolódást ígérő film 2021-ben az Intercom forgalmazásában látható a hazai mozikban.
Amikor a tapasztalt és félelmet nem ismerő Artemis hadnagy (Milla Jovovich) hűséges katonáival az oldalán egy portálon keresztül egy olyan, számukra mindaddig ismeretlen világba kerül, ahol a szörnyvadászok gigászi lények legyőzésével szereznek maguknak hírnevet, rá hárul a feladat, hogy megvédje a portált, és egyúttal a Földet attól, hogy a szörnyek átjussanak a túloldalra, hatalmas pusztítást okozva világunkban. Ezzel megkezdődik a kétségbeesett harc, melynek tétje az egész világ jövője. A Capcom videojátékán alapuló filmet Paul W. S. Anderson rendezte, aki a sikeres Kaptár-franchise után ismét feleségével, Milla Jovovich-csal dolgozott, hogy 2020-ban egy lebilincselően izgalmas és apokaliptikus látványvilágú produkcióval hódítsa meg a mozikat. A Monster Hunter - Szörnybirodalom az Intercom forgalmazásában látható Magyarországon.
Egy árva sorsra juttott kisfiú a nagymamája gyámsága alá kerül Norvégiában. Egy elegáns szállodában vesznek ki szobát, ahol egy nap különös vendégek jelennek meg. Rövidesen arra is fény derül, hogy épp a nemzetközi boszorkánytalálkozóra kerül sor, amely során a résztvevők épp azt akarják megvitatni, miként pusztítság el az összes gyermeket a világon.
Rachel Hunter (Caren Pistorius) egy frissen elvált, egyedülálló édesanya, aki New Orleans-ban neveli 15 éves fiát, Kyle-t (Gabriel Bateman), miközbe volt férje őrizetben van. Egy napon, amikor fiával az iskolába tart, Rachel a sűrű forgalomban elveszti a türelmét, és bevág egy autó elé. A kocsi tulaja (Russell Crowe) beéri őket, és bocsánatot követel, a dolgok pedig csakhamar baljós fordulatot vesznek. A férfi követni kezdi Rachelt és Kyle-t. Rachel megpróbálja feljívni a barátját és egyben válóperes ügyvédjét, Andyt (Jimmi Simpson), de addigra a férfi már felkutatta Andyt, és kegyetlen módon halálra verte. Az eset összes szemtanúja elmenekült a helyszínről, anélkül, hogy bárki is közbeavatkozott volna közülük. Az idegen folyamatosan Rachel nyomában van, ahol megfordul, káoszt és pusztítást hagy maga után, és számos további embert megsebesít, köztük egy rendőrt is. Amikor a férfi betör Rachel anyjának házába, a nő és az idegen szembe kerül egymással... Derrick Borte lebilincselően izgalmas thrillerje az Oscar-díjas Russell Crowe, Jimmi Simpson, Gabriel Bateman és Austin P. McKenzie főszereplésével a Vertigo Media forgalmazásában szeptembertől látható a hazai mozikban.
/ családi | dokumentum | háborús | történelmi
Az 1956-os forradalom leverését követően óriási kivándorlási hullám vette kezdetét. A retorziótól való félelmében Lili is hazája elhagyása mellett döntött; mindent maga mögött hagyott, elsőszülött lánya is a fővárosban maradt. Az egész életét végig kísérő fájdalom és bánat családtagjai sorsát is megpecsételte. Másodszülött gyermeke, Edit minden követ megmozgatva a gyötrelmes múlt nyomába ered, hogy ezzel is enyhítse a nemzedékeken át érződő szenvedést. A dokumentumfilm az ő nyomozásának, és egy lezáratlan múltnak állít emléket.
/ dráma | romantikus | thriller
A történet a nyolcvanas évek Angliájába repít minket, ahol Rory sikeres vállalkozóként új életet készül kezdeni feleségével. A hatalmas vagyonért vásárolt családi birtok azonban közel sem válik olyan otthonossá, mint amilyre a pár korábban számított. A Martha Marcy May Marlene rendezője, Sean Durkin ezúttal egy romantikus drámával jelentkezik olyan világsztárokkal a főszerepekben, mint Jude Law, Anne Reid és Carrie Coon. A többszörös díjnyertes film, mely a Sundance Filmfesztiválon debütált a nagyközönség előtt az ADS Service forgalmazásában érkezik a magyarországi mozikba.
/ romantikus | vígjáték
Miután az élettársa szexofóbnak nevezi, egy férfi kénytelen szembesülni szexuális félelmeivel.
Molly és Abbey megróbálnak összehozni egy hálaadásnapi vacsorát, a társaság azonban egészen összeférhetetlennek tűnik.
John (Viggo Mortensen) és párja, Eric (Terry Chen) Kaliforniában él, távol a vidéki élettől, melyet évekkel korábban maga mögött hagyott. Apja, Willis (Lance Henriksen) egyedül, elszigetelten él a farmon, ahol John felnőtt. Egyre romló egészségi állapota John magával viszi Willist nyugatra abban reménykedve, hogy ő és nővére, Sarah (Laura Linney) találnak a közelben egy megfelelő otthont apjuk számára. A demenciában szenvedő Willis azonban dühösen utasitja el a változás bármely formáját. Viggo Mortensen rendezői debütálásában egyszerre fogalalta el a direktori széket, jegyezte a forgatókönyvet és alakítja a főszerepet olyan sztárok mellett, mint Laura Linney, Lance Henriksen és Sverrir Gudnason. A többszörös díjnyertes film, melynek világpremierje az A-kategóriás Sundance Filmfesztiválon volt az ADS Service forgalmazásában debütál a hazai mozikban.
/ romantikus | sci-fi
Egy pár keményen küzd kapcsolatuk összetartásáért, miközben egy emlékezetvesztést okozó vírus terjedése miatt elkaphatják a betegséget, ami kitörli szerelmük minden emlékét.
Miután a Brit Hadsereg orvosa hazatér a háborúból, úgy találja, hogy a rosszindulat, melyet munkája során tapasztal, ismeretlenné teszi számára a saját életét.
Egy gyönyörű és fiatal szomáliai lány megérkezik Magyarországra, hogy új életet kezdjen - ám ez jóval nagyobb falatnak bizonyul számára, mint elsőre tűnik. Zurbó Dorottya dokumentumfilmje apró, hétköznapi helyzeteken keresztül mutatja be a fiatal lány életének meghatáro változásait, ahogy megpróbál beilleszkedni egy számára nagyon új és ismeretlen világba, miközben próbálja tartani édesanyjával a kapcsolatot. A szökött szomáliai lány mégis mindent elkövet, hogy családja áldozata ne legyen hiábavaló, és megállja a helyét napjaink Magyarországában. (mnf.hu)
Miközben tombol a hurrikán, egy bűnözőcsoport épp egy rablást tervez az épületben, melynek lakói biztonságáért egy rendőr felel.
Eron Ryle tábornok elit csapatot toboroz, így rövidesen a veteránnak számító, lecsúszott James Fordot is felkeresi egy különleges küldetés kapcsán. A helyzet ugyanis súlyosabb, mint azt gondolnánk. Egy földönkívüli civilizáció támadja meg az emberiség egyik gyarmatbolygóját, hamarosan pedig a teljes népesség veszélybe kerül.
/ vígjáték
Egy fiatal, magányos nő és egy 40 évvel éretebb férfi között különös kapcsolat szövődik, annak nehézségeivel azonban mindkettejüknek szembe kell nézniük.
Djibi egy nagyszerű édesapa, aki minden figyelmét a kislányának, Sofiának szenteli, akit szeretetben és megértésben nevel. Az esték minden nap különleges élményt jelentenek apa és lánya számára, lefekvés előtt ugyanis egyetlen alkalommal sem maradhat el, hogy Djibi csodás mesékkel örvendeztesse meg Sofiát, és együtt merüljenek el a fantázia mágikus világában. Ki más is lehetne a jóképű és tisztességes herceg ebben a világban, mint maga Djibi? Az évek azonban telnek, Sofia tinédzserré válik, a mesék helyett már jobban érdeklik fiúk, és ezzel együtt az első szerelem is beköszönt az életébe: egy új herceg tűnik fel a színen, aki elrabolja a fiatal lány szívét. Mindeközben nem csak a mesevilágtól, de apjától is egyre távolabb kerül, Djibinek pedig meg kell találnia a módját annak, miként maradhatna mindörökre hős szeretett lánya szemében. Az elfeledett herceg egy örök dilemmát tűz a zászlajára: mit tegyen egy szülő, ha felnő a gyermeke, és már nem ő az életének legfontosabb szereplője? A némafilmes Oscar-díjas direktora, Michael Hazanavicius ezúttal is egy varázslatos filmmel rukkolt elő az elsőszámú francia világsztárral, Omar Sy-jal a főszerepben, aki olyan kasszasikerekben tűnt fel az utóbbi években, mint az Életrevalók vagy a Jurassic World. A színész, aki első színesbőrűként történelmet írva kapta meg a francia Oscarnak nevezett César-díjat a hazai mozikban is hatalmas sikerrel vetített Életrevalókban nyújtott felejthetetlen alakításáért, valósággal lubickol a szerepben, de feltűnik mellette Hazanavicius korábbi alkotótársa, az Oscar-díjra jelölt színésznő, Bérénice Bejo is. Az elfeledett herceg a Vertigo Media forgalmazásában 2020-ban a mozikban.
A középkori szörnyvadász fejkollekciójából már csak egyetlen egy darab hiányzik: azé a rémségé, aki évekkel ezelőtt végzett a lányával.
/ romantikus | vígjáték
Egy New York-i karrierista, szingli nő kénytelen megbirkózni sikertelen kapcsolata következményeivel, miután exe a cégénél kap munkát.
/ dráma
A kilencvenes évek közepén járunk, amikor egy fiatal New York-i lány állást vállal a legendás J. D. Sallinger ügynökénél. Joannát azzal bízza meg főnöke, hogy rendezze a tengernyi rajongói levelet, mindeközben ő maga is igyekszik megtalálni saját írói hangját. Joanna számára azonban nem csekély kihívást jelent, hogy válaszolnia is kell ezekre az írói levelekre, a temérdek munkához pedig nem használhat számítógépet. Sallinger sosem olvasta ezeket a leveleket, a lánynak pedig tökéletes stílusimitációt kell produkálnia. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy Joanna ráadásul még sosem olvasott semmit Sallingertől. Philippe Falardeau rendezése, az Egy évem Salingerrel 2021-ben debütál a magyar mozikban az ADS Service forgalmazásában. A film főbb szerepeiben Sigourney Weaver, Yanic Truesdale, Margaret Qualley, Colm Feore, Douglas Booth, Brían F. O'Byrne és Romane Denis látható.
/ horror
Négy jóbarát Hawaiire érkezik, hogy egy elhagyatott házban kutassanak, amelyet a hiedelmek szerint kísértetek járnak. Céljuk, hogy megtaláljanak egy hírhedt kísértetet. Viszont amikor megérkeznek, rájönnek, hogy nem mindig jó, ha a kívánságok teljesülnek.
/ dráma | romantikus
Egy pár esküvői tervei szertefoszlanak, miután a vőlegénynél májrákot diagnosztizálnak.
/ thriller
Mikael Håfström filmje egy mindenre elszánt és eltökélt újságíróról szól, aki megkérdőjelezte a svéd jogrendszer működését. Hannes Råstam évek óta próbálta bizonyítani Thomas Quick ártatlanságát, akit életfogytig tartó, egy pszichiátriai osztályon letöltendő büntetésre ítéltek. Sikerült lerántania a leplet a jogi eljárásban uralkodó fejetlenségről, melynek következtében megszülethetett a bírói döntés, de nem talált támogatókra, ugyanis senkinek nem állt érdekében szabadon engedni a nyolc gyilkosságért elítélt, erőszaktevő kannibál sorozatgyilkost, aki további 25 emberölést is bevallott. A történet egy hihetetlen esetet tár fel; mint egy kirakós játék, illeszti egymás mellé az érdekfeszítő részleteket, fokozatosan adagolva az izgalmat egészen a megdöbbentő befejezésig. A svéd jogrendszer legnagyobb botrányát kiváltó meghökkentő, de igaz történetet a díjnyertes svéd rendező, Mikael Håfström adaptálta a mozivászonra Hannes Råstam "Thomas Quick: Egy sorozatgyilkos születése" című könyve alapján olyan sztárokkal a főbb szerepekben, mint Jonas Karlsson (Råstam), a Gentleman és a Szabó, suszter, baka, kém színésze, David Dencik (Quick/Bergwall) és Berlini Filmfesztivál Feltörekvő csillag-díjával elismert Alba August (Jenny Küttim).
Három szabadságvesztésre ítélt férfi úgy próbálja tartani a kapcsolatot a családjával, hogy cellájuk magányában meséket írnak, melyek a fogvatartottak, gyerekeik, na meg a modern technika közreműködésével elevenednek meg. Pár perces telefonhívások és röpke egyeztetések előzik meg csupán a nagy alkalmat, ami igazi ünnepnak a rabok számára. Miközben a mesékből film lesz, szinte elmosódnak a képzelet és a valóság határai, s a családtagok újra együtt lehetnek.
1917-ben különös dolog történt, három gyerek egyszerre állította, hogy látta megjelenni Szűz Máriát.
/ dráma | romantikus
A 19. század közepén, Amerika keleti partvidékén járunk. Két szomszédos párnak kell megküzdenie az elszigeteltséggel és az élet különböző nehézségeivel, mindeközben pedig egymáshoz is közelebb kerülnek.