Állati hét elé nézünk a mozikban! Öt új film debütál a napokban, amelyek közül háromban is így vagy úgy, de az állatoké a főszerep. Még akkor is, ha közülük kettő akkora, mint egy felhőkarcoló, néhánytól feláll az emberek többségének hátán a szőr, egy pedig egy cuki bálna. Az állatok mellé jön még egy életrajzi dráma és egy vígjáték is.
A hét legnagyobb filmje a szó valós és átvitt értelmében is a Godzilla x Kong: Az új birodalom lesz. Ebben a két gigász tovább darálja egymást, hogy eldöntsék, melyikük a bolygó királya, miközben az emberi civilizáció csak egy szőnyegváros szerepét tölti be a csatájukban. És még az sem biztos, hogy kettejük közül kerül ki a győztes.
Az óriásgyíknál és az óriásmajomnál jóval kisebbek ugyan, de garantáltan sokkalta nagyobb viszolygást képesek kiváltani a pókok. Márpedig az új francia horror, a Pókok főszereplői… pókok. A sztori nem épp arachnofóbiásoknak való. A film, mintha az Arachnophobia - Pókiszony és a Mérges pókok szerelemgyereke lenne.
Sokkal kedvesebb és könnyedebb szórakozást kínál viszont a Belu – A legbátrabb bálna, már csak azért is, mert ez egy gyerekeknek szóló animációs film. Katak, a fiatal beluga le van maradva társaitól a fejlődésben, ezért bármit megtesz, hogy bizonyítsa érettségét. Még akár egy veszélyes kalandot is a Nagy Északon.
Franciaországból nem csak pókos horror, de egy laza vígjáték is érkezik a héten. A Ki hitte volna? két gyökeresen eltérő család egyesüléséről szól, miután egy arisztokrata lánya és egy autókereskedő fia épp házasodni készül. Az egyébként se könnyű szitut egy DNS-teszt teszi még kuszábbá.
Végül, de nem utolsósorban egy életrajzi dráma is belefér a héten. A Cabrini – A szent Francesca Cabrini történetét meséli el, aki az 1800-as években érkezett New Yorkba. Cabrini anya nevéhez rengeteg iskola, árvaház, de még zárda is köthető, életét Amerikában a bevándorló olaszok megsegítésére tette fel.
56 Cabrini – A szent (2024)
(5) (3)
Mozikban
Egy fiatal olasz nő szinte nincstelenül érkezik New Yorkba – és az egyik legnagyobb vállalkozóvá válik, akit Amerika valaha is látott. A film korunk egyik hősnőjének... több»
Szereplők: John Lithgow, David Morse, Giancarlo Giannini, Jeremy Bobb, Cristiana Dell'Anna
65 Ki hitte volna? (2024)
(7) (3)
A Bouvier-Sauvage-ok, egy előkelő arisztokrata család, keresztezik a jóval szerényebb Martin család útját, amikor gyermekeik bejelentik, hogy össze szeretnének házasodni. Az... több»
Szereplők: Christian Clavier, Sylvie Testud, Didier Bourdon, Marianne Denicourt, Julien Pestel
76 Belu – A legbátrabb bálna (2023)
(2)
Ebben a történetben Katak, a fiatal beluga életét követhetjük nyomon, aki a felnőtté válás küszöbén áll. Míg Katak abban a korban van, amikor társai már kifehéredtek, ő... több»
Szereplők: Benoît Brière, Yves Jacques, Robert Naylor, Mark Camacho, Alex Braunstein
57 Pókok (2023)
(11) (3)
Kaleb hamarosan 30 éves lesz, és még soha nem volt olyan magányos, mint most. Nővérével elhidegültek egymástól egy örökség miatt, és elfordult a legjobb barátjától... több»
Szereplők: Finnegan Oldfield, Théo Christine, Jérôme Niel, Marie-Philomène Nga, Sofia Lesaffre
61 Godzilla x Kong: Az új birodalom (2024)
(26) (4)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Max | Telekom TVGO
A végső, mindent átfogó harc nem ért véget Kong és Godzilla monumentális összecsapásával. Most az emberiség kénytelen beismerni sebezhetőségét, felismerve, hogy nem ő a... több»
Szereplők: Rebecca Hall, Dan Stevens, Brian Tyree Henry, Rachel House, Fala Chen