A Jó srácok minden tekintetben hatalmas sikert aratott a mozikban, a Universal vígjátéka nem csak a nézőket, de a kritikusokat is meggyőzte. Elhasalt az Angry Birds 2 - A film, Cate Blanchett új mozija pedig a top10-ben sincs.
Könnyedén húzta be a bevételi toplista első helyét a Jó srácok című korhatáros vígjáték, mely 21 millióval kezdte meg mozis szereplését. A filmet kimondottan jól fogadta közönség, de a kritikusok körében is magabiztos sikert aratott, erről árulkodik a RottenTomatoes 89 százalékos értékelése is. Ilyen kezdés után bőven 50 milliót hozhat a film csak az Államokban, ez pedig előrevetítheti az esetleges folytatást is, melynek bejelentésére nem hinnénk, hogy sokat kell még várnunk.
Továbbra is szépen hoz a Universal konyhájára a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, mely 14,1 milliójával ezúttal a második helyet szerezte meg, és hazájában már 133 milliónál jár, összbevételei pedig lassan megközelítik a fél milliárd dollárt.
Továbbra is dobogós az öt hete bemutatott Az oroszlánkirály, mely 1.4 milliárddal már a Disney valaha készült legsikeresebb animációs filmje, és csak a Marvel illetve a Star Wars franchise-ok legerősebben teljesítő filmjeit nem sikerült leköröznie.
Hiába a pozitív kritikák, bukott a Sony animációs filmje, az Angry Birds 2 - A film, mely csak 10,5 millióval kezdte meg mozis szereplését. Ahhoz képest, hogy az első rész ugyanennyi idő alatt 38 milliót hozott, ez hatalmas csalódás.
Elmaradt a várakozásoktól a 47 méter mélyen 2 című cápás horror is, mely csak 9 milliót hozott az Entertainment Studios által jósolt 15 millió helyett, Cate Blanchett új filmje, a Hová tűntél, Bernadette? pedig a top10-be sem fért be.
A bevételi lista első tíz helyezettjének pontos bevételeit az egyes filmek előzeteseivel idelent tudod megnézni.
84 Ebgondolat (2019)
(10) (4)
dráma | romantikus | sportfilm | vígjáték
Disney+
A kutyarajongók családtagként tekintenek kedvencükre, meggyőződésük, hogy a kutya megérti a körülötte zajló folyamatokat, érti az emberi beszédet, van saját véleménye és... több»
Szereplők: Kevin Costner, Amanda Seyfried, Milo Ventimiglia, Sam Waterston, Kathy Baker
63 Vakító fény (2019)
(3) (2)
1987-ben egy tinédzser Bruce Springsteen zenéjén keresztül próbálja megérteni saját családját, illetve próbál felnőtté válni. több»
Szereplők: Hayley Atwell, Bruce Springsteen, Dean-Charles Chapman, Rob Brydon, Sally Phillips
83 Volt egyszer egy Hollywood (2019)
(61) (40)
Max | TV-ben (HBO 3, csütörtök 01:33)
Nem könnyű az állástalan színészek élete a hatvanas évek végén. Hollywood kíméletlenül átalakult; új vezetők, korábban ismeretlen elvárások, s mindezek fejébe már a nők... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Al Pacino, Brad Pitt, Quentin Tarantino, Margot Robbie
61 Dóra és az elveszett aranyváros (2019)
(6)
Netflix
Dóra számára nem idegen a kockázat és a veszedelem, hiszen gyerekkorát a vadon megismerésével töltötte. A középiskola azonban őt is új kihívások elé állítja. Kalandor... több»
Szereplők: Benicio del Toro, Isabela Merced, Eva Longoria, Danny Trejo, Michael Peña
67 47 méter mélyen 2 (2019)
(7) (5)
dráma | horror | kaland | thriller
A 2017-es 47 méter mélyen folytatásában öt turista búvárkalandra indul egy víz alatti városba, azonban csakhamar kénytelenek rádöbbenni, hogy a mélységben nincsenek... több»
Szereplők: John Corbett, Brec Bassinger, Sophie Nélisse, Nia Long, Sistine Rose Stallone
69 Lidérces mesék éjszakája (2019)
(30) (10)
A 60-es évek végi Amerika nagy változás előtt áll, ebből azonban nem sokat tapasztalnak Mill Valley városának lakói, akik életére hosszú évtizedek óta súlyként nehezedik a... több»
Szereplők: Javier Botet, Gil Bellows, Dean Norris, Austin Abrams, Lorraine Toussaint
77 Angry Birds 2 - A film (2019)
(12) (6)
animáció | családi | kaland | vígjáték
TV-ben (Paramount Channel, csütörtök 01:33)
A nagy csapat újra készen áll a harcra. Szükségük is lesz minden bátorságukra, hiszen a szigetet Zeta, egy közeli szigeten egymagában élő lila madár fenyegeti támadással. Az... több»
Szereplők: Peter Dinklage, Jason Sudeikis, Bill Hader, Danny McBride, Josh Gad
73 Az oroszlánkirály (2019)
(30) (30)
animáció | családi | dráma | kaland | musical
Disney+
Az afrikai szavannák királyának, Mufasának fia születik, akinek az a sorsa, hogy átvegye apja helyét a trónon. Csakhogy a király testvére, a korábbi örökösnek számító Zordon... több»
Szereplők: Seth Rogen, Chiwetel Ejiofor, Donald Glover, James Earl Jones, Alfre Woodard
68 Halálos iramban: Hobbs és Shaw (2019)
(21) (10)
Amazon Prime Video | TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)
Luke Hobbs az amerikai Diplomata Biztonsági szolgálat főnöke, Deckard Shaw pedig egykori brit elit kommandós, és veszettül utálják egymást. Ám most mégis közösen kell... több»
Szereplők: Jason Statham, Dwayne Johnson, Ryan Reynolds, Helen Mirren, Idris Elba
80 Jó srácok (2019)
(29) (7)
SkyShowtime
Hogy néz ki egy kiskamasz csapnivaló napja? Indításként egy olyan partira várják őt, amin minden a csókolózásról szól, viszont kellő tapasztalat híján elfogja a... több»
Szereplők: Jacob Tremblay, Stephen Merchant, Sam Richardson, Will Forte, Retta