A rajongók 53 százaléka szerint ez minden idők legjobb háborús filmje

Amíg filmek lesznek, addig lesznek egymással vitatkozó rajongók is, akik a végsőkig kitartanak a véleményük mellett, hogy egyik vagy másik a jobb. Általánosságban nehéz egzakt eredményt hirdetni még akkor is, ha csak a filmek egy bizonyos műfaját vagy akár témáját vizsgáljuk. Most a Looper magazin ezt tette egy érdekes felmérés keretében, ahol minden idők legjobb háborús filmjét keresték.

Ehhez összeválogattak négy igazi klasszikust a témában: az 1979-es Apokalipszis mostot Francis Ford Coppola rendezésében, az 1987-es Acéllövedéket Stanley Kubricktól, az 1998-as Ryan közlegény megmentése klasszikust Steven Spielbergtől, valamint a jóval fiatalabb, 2017-es 1917-et Sam Mendestől. E négy mellé pedig minden szavazó megadhatta a saját ajánlását ötödiknek.

A felmérésen végül 160 ezren vettek részt, az eredményeket pedig most összesítették. Ez alapján a fenti négyes egyike toronymagasan megnyerte a szavazást. Ez pedig nem más, mint a Ryan közlegény megmentése, amely a szavazók 53 százaléka szerint minden idők valaha készült legjobb háborús filmje.

A többi film közül egyik sem lépte át a szavazatok 13 százalékát, pedig kétségtelenül időtlen klasszikus mind. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a szavazók a saját ajánlásaik között nagy számban említették meg a Dunkirk drámát, valamint a A fegyvertelen katona mozit is. De sok szavazat jött a Trópusi viharra is, pedig az valójában egy vígjáték.

A Ryan közlegény megmentése valóban egy filmtörténeti klasszikus, ezt azok sem vitathatják el tőle, akiknek nem tetszett. Steven Spielberg és stábja olyan részletességgel ábrázolták a második világháború szörnyűségei(nek egy részét)t, amire sem korábban, sem azóta nem nagyon volt példa. Ezek közül is kimagaslik a nyitójelenet a normandiai partraszállásról. Sok kritika érte egyébként a filmet éppen azért, mert egy ennyire erős nyitány után a film maradék bő két órájára nem nagyon maradt több puskapora.