Idén nyáron érkezik a mozikba az Angry Birds - A film második része, melyhez befutott az első hivatalos előzetes. A népszerű mobilos videojáték alapján készülő film húzott egy meglepőt. Máris kifejtük bővebben.
Piros, Bomb, Chuck és a Büszke Sas visszatértek, hogy újra csatába induljanak. Csahogy ezúttal nem a zöld malacok jelentik a legnagyobb problémát, hanem Zeta, a lila madár, egyedül tengeti életét egy apró szigeten, mígnem egy nap úgy dönt, hogy eljött az ideje annak, hogy leigázza a szomszédos földrészeket. A felfordulásnak egyedül sem a malacok sem a madarak nem tudnak gátat szabni: ha meg akarják tartani az otthunkat, a két ősellenségnek össze kell fognia.
Az Angry Birds - A film 2016-ban került a mozikba, és bár mind a kritikusok, mind a nézők körében vegyes fogadtatásra lelt, ez nem látszott meg a bevételeken, melyek világszinten meghaladták a 350 millió dollárt. A stúdió mindenesetre inkább lecserélte a rendezőpárost, így az elsőfilmes Thurop Van Orman kapta meg a lehetőséget, aki egy igen tapasztalt forgatókönyvírót kapott maga mellé Peter Ackerman személyében (Jégkorszak franchise).
A film főbb szereplőinek hangját eredeti nyelven olyan színészek kölcsönzik majd, mint Peter Dinklage , Jason Sudeikis , Danny McBride , Josh Gad és Bill Hader.
Az Angry Birds 2 augusztus 15-től látható a hazai mozikban. Az első hivatalos trailert idelent nézhetitek meg.

77 Angry Birds 2 - A film (2019)
animáció | családi | kaland | vígjáték
A nagy csapat újra készen áll a harcra. Szükségük is lesz minden bátorságukra, hiszen a szigetet Zeta, egy közeli szigeten egymagában élő lila madár fenyegeti támadással. Az... több»
Szereplők: Peter Dinklage, Jason Sudeikis, Bill Hader, Danny McBride, Josh Gad