Gyakorlatilag minden évre jut legalább egy olyan hollywoodi szuperprodukció, melyre a világ összes pénzét képesek elkölteni a mozizók. De minden évre jut legalább egy nagy vesztes is...
Hogy idén melyik film lesz a legnagyobb kasszasiker, és melyik a legnagyobb bukás, az valószínűleg csak az év végén derül ki, ugyanis van még előttünk néhány nagyon ígéretes produkció, köztük olyanok is, melyekben vastagon benne van a bukás lehetősége.
Eddig mindenesetre a Halálos iramban 9 vezeti a mezőnyt a maga 721 millió dolláros összbevételével, bár két kínai produkció is többet kaszált Vin Diesel filmjénél, igaz, azokat nem mutatták be világszinten. Mindenesetre ne menjük el szó nélkül a The Battle at Lake Changjin című háborús produkció mellett, mely úgy keresett 859 millió dollárt, hogy csak Kínában mutatták be.
De, ahogy azt már cikkünk elején is írtuk, a nagy kasszasikerek mellett minden évnek megvan a maga csúfos bukása, melyek hiába kerültek akár több száz millió dollárba, kaptak elképesztően drága marketing kampányt, de menthetetlenek. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen filmek főszereplői és rendezői szinte kivétel nélkül a Hollywood süllyesztőjében végzik. Idén úgy fest, hogy ez a film a Kígyószem: G.I. Joe - A kezdetek lesz, mely mindössze 36 millió dollárt tudott felmutatni a 88 milliós gyártási költségvetése mellé, és a marketingre nyugodt szívvel számolhatunk oda alsó hangon is további 50 milliót.
Mindenesetre, amíg arra várunk, hogy kiderüljön, melyik film lesz idén a mozik királya és melyik a legcsúnyább bukása, vegyük át, mely filmek bukták a legnagyobbat a kétezres években. Ti hányat láttatok közülük?
83 Szindbád - A hét tenger legendája (2003)
(8) (8)
animáció | családi | fantasy | kaland
Fürge vitorlás szeli a végtelen habokat. Rajta a kalózok utolsó nagy fogásukra készülnek. Vezérük, Szindbád, a legendás hajós és tolvaj azt ígérte: ha sikerül elrabolniuk a... több»
Szereplők: Brad Pitt, Michelle Pfeiffer, Catherine Zeta-Jones, Joseph Fiennes, Jim Cummings
62 Alamo - A 13 napos ostrom (2004)
(1)
dráma | háborús | történelmi | western
Disney+
Alamo városának védelme kulcsfontosságú, hiszen ha a település elesik, nincs aki megállítsa a Texasba átözönlő mexikóiakat. Davy Crockett (Billy Bob Thornton) vállalja el a... több»
Szereplők: Billy Bob Thornton, Dennis Quaid, Emily Deschanel, Patrick Wilson, Jordi Mollà
71 Szahara (2005)
(15) (45)
akció | kaland | thriller | vígjáték
TV-ben (TV4, csütörtök 01:33)
Dirk Pitt semmitől nem riad vissza, ha egy kis kalandról van szó. Gondolkodás nélkül vág bele, hogy expredíciót indítson Nyugat-Afrika egy távoli csücskébe, ahol rá akar lelni... több»
Szereplők: Matthew McConaughey, Penélope Cruz, William H. Macy, Steve Zahn, Lambert Wilson
80 Poseidon (2006)
(5) (6)
akció | dráma | kaland | katasztrófafilm | thriller
Az Atlanti-óceán habjait egy hatalmas luxushajó szeli, a Posseidon, melynek fedélzetén 2000 fő utazik. Ám a luxushajó nem elpusztíthatatlan, és egy vihar következtében felborul.... több»
Szereplők: Kurt Russell, Richard Dreyfuss, Emmy Rossum, Josh Lucas, Kevin Dillon
68 Evan, a minden6ó (2007)
(11) (9)
Evan Baxter (Steve Carell) politikus, épp a kongresszusi választásokra készül. Nagy tervei vannak, szándéka, hogy megváltoztatja a világot. Úgy tűnik, Isten felfigyelt Evanre, s... több»
Szereplők: Morgan Freeman, Jonah Hill, Steve Carell, Lauren Graham, John Goodman
69 Speed Racer - Totál turbó (2008)
(3) (48)
akció | családi | dráma | kaland | sci-fi | sportfilm | vígjáték
Teljes sebességgel, kanyarokon, akadályokon és váratlan fordulatokon át süvít a Racer család legifjabb tagja. Amikor családi autógyárat bekebelezni igyekvő Royalton próbálja... több»
Szereplők: Susan Sarandon, John Goodman, Emile Hirsch, Christina Ricci, Hiroyuki Sanada
66 Az elveszettek földje (2009)
(3)
akció | kaland | sci-fi | vígjáték
A zseniális komikus, Will Ferrell (Sulihuligánok, Taplógáz) játssza dr. Rick Marshallt, a meredek teóriái miatt közröhej tárgyává vált tudóst, aki egy felfedezõtúra során... több»
Szereplők: Will Ferrell, Dylan Sprayberry, Danny McBride, Leonard Nimoy, Anna Friel
69 Honnan tudod? (2010)
(4) (8)
dráma | romantikus | vígjáték
Lisa szépen felépített élete romokban hever, amikor kiteszik a softball csapatból. Próbál beilleszkedni a normális életbe, amikor találkozik az önző, nőcsábász... több»
Szereplők: Jack Nicholson, Owen Wilson, Reese Witherspoon, Paul Rudd, Tony Shalhoub
69 Anyát a Marsra! (2011)
(3)
akció | animáció | családi | kaland | sci-fi
Disney+
Egy Milo nevű kisfiú egyre jobban megbecsüli az édesanyját, miután marslakók érkeznek a Földre, hogy elvigyék őt. több»
Szereplők: Joan Cusack, Seth Green, Dan Fogler, Elisabeth Harnois, Dee Bradley Baker
77 John Carter (2012)
(19) (7)
Disney+
Az egykori katona, John Carter rejtélyes okból a Marson találja magát, ahol megismerkedik Tars Tarkas-szal, és a gyönyörű Dejah Tohoris hercegnővel. A bolyó szülöttei között... több»
Szereplők: Willem Dafoe, Bryan Cranston, Jon Favreau, David Schwimmer, Taylor Kitsch
72 A magányos lovas (2013)
(32) (9)
Disney+
Egy csapat ranger a minden hájjal megkent bandita, Butch Cavendish bandája után ered, azonban csapdába esnek, és mindegyiküket kivégzik. John Reid a fehér szellemlónak hála... több»
Szereplők: Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Tom Wilkinson, William Fichtner, Armie Hammer
58 Visszatérés Óz birodalmába (2013)
(8) (4)
animáció | családi | fantasy | kaland | musical
Dorothy (Lea Michele) alighogy hazatért Óz birodalmából, máris vissza kell mennie. Régi barátja, a madárijesztő (Dan Aykroyd) hívja segítségül a lányt egy mágikus... több»
Szereplők: Patrick Stewart, Dan Aykroyd, Kelsey Grammer, Oliver Platt, Hugh Dancy
73 Holnapolisz (2015)
(74)
akció | családi | fantasy | kaland | misztikus | sci-fi
Disney+
A kiábrándult egykori csodagyerek, Frank (George Clooney) és egy optimista tinédzser Casey (Britt Robertson) veszélyes útra indulnak, hogy feltárják egy rejtélyes, a tér és az... több»
Szereplők: George Clooney, Hugh Laurie, Britt Robertson, Judy Greer, Keegan-Michael Key
62 Ben-Hur (2016)
(16) (4)
akció | dráma | kaland | történelmi
A Ben-Hur című epikus film főhősét, Judah Ben-Hur (Jack Huston) herceget mostohatestére, a római hadsereg tisztje, Messala (Toby Kebbell) igaztalanul megvádolja árulással. A... több»
Szereplők: Morgan Freeman, Pilou Asbæk, Toby Kebbell, Nazanin Boniadi, James Cosmo
54 Holmes és Watson (2018)
(9) (6)
kaland | krimi | misztikus | vígjáték
Will Ferrel a Saturday Night Live című késő esti műsor egy rövid szkeccsében Sherlock Holmsként nyújtott alakítása hatalmas sikernek örvendett, most pedig elkészült a... több»
Szereplők: Ralph Fiennes, Hugh Laurie, Will Ferrell, John C. Reilly, Steve Coogan
57 Király ez a srác! (2019)
(4)
akció | családi | fantasy | kaland
Disney+
A történet főszereplője Alex, akinek az élete a feje tetejére áll, miután rátalál legendák által övezett kardra, az Excaliburra. A fiú egyszeriben egy hihetetlen történet... több»
Szereplők: Patrick Stewart, Rebecca Ferguson, Genevieve O'Reilly, Alexandra Roach, Tom Taylor
56 Hellboy (2019)
(26) (8)
akció | fantasy | horror | kaland | sci-fi
A kultikus képregény szerzője, Mike Mignola egy még pörgősebb, látványosabb és véresebb filmet készített a Trónok harca és A kilencedik légió rendezőjével, Neil Marshallal... több»
Szereplők: Milla Jovovich, Ian McShane, Stephen Graham, David Harbour, Thomas Haden Church
59 Bloodshot (2020)
(17) (11)
Netflix
Ray Garrison (Vin Diesel) a rosszfiúk táborát erősítette, egy napon azonban őt is utolérte a sorsa. A halála után kap egy újabb esélyt: egy új technológiának köszönhetően a... több»
63 Kígyószem: G.I. Joe - A kezdetek (2021)
(11) (5)
akció | fantasy | kaland | sci-fi | thriller
A G.I. Joe-k eredeti csapatának tagját, Kígyószemet mindig is rejtély övezte. Hogy hívják, hol született, mi a története, mi rejtőzik a némasága mögött? Kérdések, melyek... több»
Szereplők: Samara Weaving, Iko Uwais, Henry Golding, Peter Mensah, Andrew Koji