Ezen a héten két nagy filmklasszikus is újra a mozikba kerül, de nem csak miattuk érdemes jegyet váltani. Jön az év egyik legnagyobb akció-vígjátéka, A kaszkadőr is, de jön dokumentumfilm, életrajzi dráma és egy új horrorfilm is.
Az egyik filmklasszikus az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, vagyis a régész-kalandor harmadik kalandja, amely az első kettőhöz hasonlóan most újra a mozikba kerül. Ebben Indie az apjával közösen a Szent Grál nyomába ered.
A másik legendás film pedig, amelyre van lehetőségünk jegyet váltani, a Pokoli torony 1974-ből. A katasztrófafilm egy felhőkarcolóban játszódik, amelyben tűz üt ki és a bent rekedteknek nincs menekülőútja. A filmben olyan legendák szerepelnek, mint Paul Newman, Faye Dunaway, Fred Astaire vagy Steve McQueen.
Az év egyik nagy akció-vígjátéka lehet A kaszkadőr Ryan Gosling és Emily Blunt főszereplésével. Ebben egy kiöregedett kaszkadőr új esélyt kap egy filmben, de közben az őt egykor leváltó ifjú titán is felbukkan – hogy aztán eltűnjön. Hősünk pedig egy fura összeesküvés közepébe csöppen.
A Milli Vanilli: Az évszázad botránya egy zenés életrajzi dráma, amely a ’80-as évek egyik legnagyobb botrányát dolgozza fel: a Milli Vanilli duó hatalmas sikert aratott, még Grammy-díjat is nyertek. Épp csak az volt a gond, hogy valójában a duót alkotó Rob és Fab helyett mások énekeltek.
A boldogság ügynöke egy nagyon érdekes dokumentumfilm Bhutánról. Itt ugyanis létező szakma az emberek boldogságának felmérését végző ügynöké, aki rendszeresen vizsgálja a lakosság boldogságát, hogy megállapítsák a bruttó nemzeti boldogság mértékét. Egy ilyen ügynök útját mutatja be a film.
Szintén a dokumentumfilmek táborát erősíti az Anselm, amely a német művész, Anselm Kiefer életét mutatja be, aki a második világháború vége előtt született és annak utóhatásai közepette nőtt fel. A film nem csak az életét, de a különleges alkotói tevékenységét is egyedi módon mutatja meg.
A Végtelen rozsmezők a Franco-diktatúra idején játszódik, a főhőse pedig Maria, aki szülés közbeni segítségnyújtásból él. Abban a rendszerben tiltott volt az abortusz, de Maria ismeri a módját, hogyan lehet azt magvak segítségével előidézni. Amikor egy fiatal lány nem kívánt terhessége miatt megkeresi őt, nagy bajba keverednek.
Végül pedig egy horrorfilm, Az elátkozott Queen Mary, amely a legendás luxushajón játszódik. Egy fotós házaspár és kisfiuk szállnak fel az immár hotelként horgonyzó hajóra, amelynek rengeteg sötét titok lapul a múltjában. És ezek mind életre is kelnek, ahogy a család megérkezik.
32 Az elátkozott Queen Mary (2023)
(4) (1)
Mozikban
A fotós házaspár, Anne és Patrick Caulder titokzatos események láncolatát indítja el, amikor kisfiukkal, Lukasszal felszállnak a híres és történelmi Queen Mary... több»
67 Végtelen rozsmezők (2023)
(1) (2)
Mozikban
1971-ben, Arousa szigetén, a Franco-diktatúra idején María halászatból és szülés közbeni segítségnyújtásból tartja fenn magát. Amikor egy fiatal lány akaratlanul teherbe... több»
Szereplők: Diego Anido, Janet Novás, Siobhan Fernandes, Carla Rivas, Daniela Hernán Marchán
78 Anselm (2023)
(1) (3)
Két hónappal Hitler bukása előtt született Anselm Kiefer, a neves német művész, aki hazája romjai között nőtt fel. A német nemzeti mítoszok iránti érdeklődése nyilvánvaló... több»
Szereplők: Anselm Kiefer, Daniel Kiefer, Anton Wenders, Joseph Beuys, Martin Heidegger
94 A boldogság ügynöke (2024)
(1) (2)
Mozikban
Bhután, amely a Himalája utolsó buddhista birodalmaként ismert, mindössze 700 000 fős lakossággal rendelkezik. Földrajzi és politikai elzártsága miatt az ország csak nemrég... több»
82 Milli Vanilli: Az évszázad botránya (2023)
(1) (1)
Mozikban
Frank Farian (Matthias Schweighöfer) zenei producer legújabb zseniális ötletén dolgozik. Ennek érdekében felbéreli az eddig teljesen ismeretlen és nagyrészt le nem írt... több»
Szereplők: Matthias Schweighöfer, Jay Leno, Cai Cohrs, Tijan Njie, Elan Ben Ali
41 A kaszkadőr (2024)
(15) (7)
Mozikban
Colt Seavers (Ryan Gosling) egy kaszkadőr a balesete után új esélyt kap, amikor visszahívják egy filmes projekthez. Itt találkozik egy korábbi munkatársával (Aaron Taylor-Johnson),... több»
Szereplők: Ryan Gosling, Emily Blunt, Aaron Taylor-Johnson, Teresa Palmer, Hannah Waddingham
85 Pokoli torony (1974)
(6) (27)
akció | dráma | katasztrófafilm | thriller
San Franciscóban a világ legmagasabb felhõkarcolóját annak 135. emeletén tartott ünnepséggel avatják fel. A pusztító szerencsétlenség akkor kezdõdik, amikor a biztonsági... több»
Szereplők: Paul Newman, Faye Dunaway, William Holden, Steve McQueen, Fred Astaire
91 Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989)
(45) (21)
Disney+ | SkyShowtime | TV-ben (SuperTV2, csütörtök 01:33)
Archeológiát tanít Indiana Jones. Felkeresi egy műgyűjtő, aki azt szeretné, ha Jones professzor megkeresné neki a Szent Grált. Egy tudós már eltűnt, amikor az ereklye után... több»
Szereplők: Harrison Ford, Sean Connery, River Phoenix, Denholm Elliott, Alison Doody