Nagyon úgy tűnik, hogy sem Mel Gibson, sem pedig Danny Glover részéről nincs akadálya annak, hogy elkészüljön a Halálos fegyver ötödik része, a Warner Bros. Discovery egyesülése viszont tovább bonyolította a dolgokat a projektnél.
Minthogy Richard Donner 2021-ben elhunyt, Mel Gibson vette át a rendezői stafétát Halálos fegyver 5-nél, az egyébként a filmszériában Martin Riggset alakító színész igazán elhivatottnak tűnt a produkcióval kapcsolatban, hiszen Donnernek már volt egy kész forgatókönyve is.
“Az csúszás most a Warnernél történt összes átrendeződés, a Discovery érkezése és az új főnök (David Zaslav) miatt van. Mindenkit ‘feldarabolnak’ és kidobnak, és új embereket szereznek. Mindig időbe telik, amíg ezek a cégek átcsoportosulnak, szóval ez áll a késedelem hátterében, de biztos vagyok benne, hogy rövidesen talpra állunk, így valószínűleg az új év első negyedévében leforgatjuk a filmet” - mondta Gibson a ScreenRant magazinnak.
“Az a megtiszteltetés ért, hogy Richard halála után leülhettem az íróval, Richard Wenkkel, és készíthettem még néhány vázlatot, amit megpróbáltam annak szellemében megcsinálni, amit Donner szerintünk akarhatott, mert annyira jól ismertem a fickót. Megpróbáltuk elkapni ezt az ízt, és elégedettek voltunk azzal, amit összehoztunk” - tette hozzá a színész.
Danny Glover a tervek szerint szintén visszatér Roger Murtaugh nyomozó szerepében, illetve Bob Jennings csatlakozik a stábhoz. A szinopszissal és a megjelenéssel kapcsolatban egyelőre nincsenek bővebb hivatalos információk, a korábbi elképzelések szerint a Halálos fegyver 5 az HBO Maxon debütált volna.

87 Halálos fegyver (1987)
Martin Riggs felesége 11 éve életét vesztette egy balesetben, azóta a férfi nehezen talál magára. Egy nap a nyugdíjas éveire készülő, kiegyensúlyozott életet élő Roger... több»
Szereplők: Mel Gibson, Danny Glover, Gary Busey, Joan Severance, Chris Tashima