Margot Robbie következő filmje, az A Big Bold Beautiful Journey 2025-ben kerül a mozivászonra, és nem akárki lesz a férfi főszereplő sem! A filmet forgalmazó Sony Pictures május 9-re, az anyák napi hétvégére vette fel a filmet a naptárába.
Az alkotógárda tagjai
A film férfi főszereplője Colin Farrell, és az alkotást eddig úgy jellemzik, mint „egy fantáziadús történetet két idegenről és a rendkívüli érzelmi utazásról, amely összeköti őket”. Farrell és Robbie mellett olyan színészek tűnnek még fel a romantikus fantasyben, mint Lily Rabe, Jodie Turner-Smith és Phoebe Waller-Bridge.
A filmet Kogonada (aki az Búcsú Yangtól című alkotásban már dolgozott is együtt Farrellel) rendezte A menü forgatókönyvírója, Seth Reiss forgatókönyvéből.
Jónak ígérkezik
„Ebben a szakmában néha-néha olvasol egy olyan különleges és eredeti forgatókönyvet, hogy az utolsó oldalig repülsz, inspirálva és felemelve” - mondta Tom Rothman, a Sony filmes csoportjának elnöke, miután egy komoly licitháborúban sikerült megszerezniük a filmet - „Úgy gondoljuk, hogy a közönség kétségbeesetten vágyik az eredetiségre, és megtisztelve és hálásnak érezzük magunkat, hogy nyertünk.”
Újabb film a női célközönségnek
A stúdió a filmet a „következő női eseményfilmként” harangozta be, a Blake Lively főszereplésével készült It Ends With Us - Velünk véget ér című könyvadaptáció után, amely a bemutatása utáni 6 nap alatt már 63 millió dollárt hozott az amerikai piacon és 93 millió dollárt világszerte.