Hidd el, nem akarod látni a Macskák ánuszos-változatát, de akkor is látnod kell! (videó)

Vannak olyanok a közösségi médiában, akik ezekben a nehéz napokban próbálják minél több szórakoztató tartalommal ellátni a követőiket, vannak azonban olyanok is, akik egyáltalán nem könnyítik meg a mozirajongók számára a karantént. Elkészült ugyanis a Macskák ánuszos-változata.

Andrew Lloyd Webber kultikus musicaljének azonos című filmváltozata még 2019. decemberében került a mozikba, és meglehetősen kérészéletű is volt a produkció. Mindez persze egyáltalán nem meglepő, hiszen már az első előzetes is egyszerűen többeket eltántorított attól, hogy megnézzék a filmet.

A Macskák sikertelenségét többek között azzal is lehetett magyarázni, hogy egyszerűen harmat gyengére sikerült a CGI, és bár a későbbiekben a stúdió újra mozikba küldte a felújított változatot, mindez nem sokat javított a helyzeten.

Felmerült azonban egy híresztelés azzal kapcsolatban, hogy a vizuálért felelős VFX csapata eredetileg anatómiailag hiteles ánuszokat is rajzolt a karakterekre, amelyet persze hamar cáfoltak, mondván, hogy a szőrzet részletgazdagsága miatt olykor kicsit megtévesztő volt a látvány, ezt azonban hamar kiküszöbölték, a lényeg, hogy egy ilyen váloztat sosem létezett.

A történetnek azonban ezzel nincs vége, mert a XVP Comedy YouTube csatorna rögvest reagált minderre, és bizony elkészítette egy ilyen cseppet sem hiánypótló előzetest, amelyet csakis az erős idegzetűek figyelmébe ajánlunk.