A perui Nobel-díjas irodalmár, Mario Vargas Llosa 89 éves korában elhunyt Limában – írja a Deadline. Vargas Llosa békésen, családja körében hunyt el, olyan gazdag örökséget hagyva maga után, amely továbbra is meghatározza a világirodalmat. Halálhíréről fia, Álvaro tájékoztatta a nyilvánosságot.
Az 1936-ban Arequipában született és részben Bolíviában nevelkedett Vargas Llosa 10 évesen tért vissza Peruba. Később katonai akadémiára járt, amely a The Time of the Hero című áttörő regényét ihlette. A regény feldühítette a perui hatóságokat, és 1000 példányt megsemmisítettek belőle.
További korai regényeivel – mint A zöld palota (1966) és a Négy óra a Catedralban (1969) – az 1960-as és 70-es évek latin-amerikai irodalmi mozgalmának egyik kulcsfigurájává vált, akárcsak Gabriel García Márquez, Julio Cortázar és Carlos Fuentes.
Vargas Llosa 1958-ban Madridba, majd 1959-ben Párizsba költözött, és 1966-ig ott élt. Később úgy nyilatkozott, hogy csak szülőföldjének, Perunak elhagyásakor értette meg a helyét latin-amerikai íróként.
Termékeny pályafutása során Vargas Llosa több mint 50 művet alkotott, amelyek közül több-ből filmet és tévésorozatot is készített, mint például a Júlia néni és a tollnok - avagy mindennap új..., amelyet Julia Urquidi írónővel kötött első házassága ihletett, illetve A kecske ünnepe és A város és a kutyák.
Nyugodjon békében!